Teszt: Toyota Aygo 1.0: A középső bébi

---

Az Aygo azon hármasikrek egyike, amit a már bemutatkozott C1, és a még rejtegetett 107-es Peugeot alkot. Egy gyárban, ugyanazon alkatrészekből készül mind a három kisautó, különbség mindössze apró külsőségekben mutatkozik meg.

Élőben és talán a képek alapján a C1 mutatta magát a „legtrendibbnek”, de most, hogy a Toyotát vizsgáltam, „egy kutya” mindegyik. Valószínűleg a külső kevésbé, a márka iránti érzelmek pedig erőteljesebben befolyásolják majd azon vásárlókat, akik ezen három városi kisautóból szeretnének egyet választani.

Magyarországon – árérzékeny piac révén -, minden mást leszámítva az áraktól függenek az eladási számok, ami jelen esetben a Toyota malmára hajthatja a vizet. Alapvetően a Toyota minije is drága a teljes kisautó környezetben, csak a Citroën mellett tűnik jobb választásnak.

A Citroënhez képest 26 ezer forinttal magasabb alapárért pluszban jár a magasságában állítható szervokormány, és a rádió is, utóbbi nélkül még mindig elképzelhetetlennek tartok egy divatos, városi kisautót, főleg jóval 2 millió forint felett. Ezen felül maga a Toyota márkanév az, ami vonzó lehet, bár ez ebben az esetben kevésbé számottevő, mivel elvileg nincs különbség az autók között.

Szerencsére érzésre japán autóban ülünk, minőségi kifogásunk – az egyszerű, minimalista design ellenére – nem sok lehet. Viccesen egyszerű a műszerfal, amin jól mutat az utólag rábiggyesztett fordulatszám-mérő. Ezen kívül még a sebességünket és a megtett kilométerek számát olvashatjuk le, a vízhőfok kijelzőt itt sem tartották fontosnak.

Valószínűleg nem egyedül vagyok vele, de zavart, hogy a jobb oldali elektromos ablakot csak áthajolva tudtam lehúzni, mivel nincs hozzá máshol gomb. Pakolni lehet az autóban bőven, elrejteni viszont csak a csomagtartóban tudunk valamit, zárt kesztyűtartó hiányában. A polcra viszont rendelhető oda illő utazótáska, amiben elrejthetjük értékeinket, más kérdés, hogy ezért önmagáért is feltörhetik az autót.

Jobb oldalon ülve még mindig a kapaszkodó hiányzott leginkább, egyszerűen nincs mit megfogni, magatehetetlenül csapódunk jobbra-balra, ha a vezető sportosabbra hangolja a figurát. A helykínálat egyébként megfelelő elöl, az ülés jól hátratolható, kár, hogy a kormány csak le-fel mozog.

A hátsó sorról nem mondható el, hogy igazán tágas lenne, de egy kevesebb mint 3,5 méter hosszú kisautótól ez is szép teljesítmény. A lábtér számottevően nem tűnik kisebbnek, mint egy átlagos kisautóban, egy 180 centi körüli sofőr mögött, egy hasonló termetű utas még elfér. A fejtér hasnoló, 190 centis magasságban viszont hajunk már a tetőbe ér.

A viszonylag tágas belső a hosszú 2340 milliméteres tengelytávnak köszönhető, ami ezen kívül az autó viselkedésén is látszik. Normál helyzetben nem tűnik fel, hogy milyen pici autóban ülünk, a stabilitás nagy sebességnél is megfelelőnek tűnik.

---

Ennek kárát a csomagtér látta, ugyanis mindössze 139 liter jutott erre a célra, amit két hátizsákkal könnyedén feltölthetünk. Kívülről nyitható a csomagtérajtó, pontosabban a hátsó szélvédő, amin csak körülményesen emelhető át az a kevéske csomag, amit befogadni képes.

Az átlagosnál izgágábban vett kanyaroknál gyorsan feltűnik, hogy az Aygo rettenetesen alulkormányzott, és az elejét szinte mágnesként vonzza az út széle. Ennek ellenére erőteljes kormánymozdulatokkal beránthatjuk az autó farát is, ilyenkor gyorsan is kanyarodhatunk vele.

Alapvetően feszesnek tűnik a futómű, de a nagyobb úthibák kivételével nem reagál durva zörgéssel az autó. Legnagyobb gyengéje a több egymást követő keresztirányú útborda, itt képes úgy berezonálni az Aygo, hogy akár a szemünk is beleremeg.

Legerősebb részként még mindig az egyliteres benzinmotort jelölném meg, ami nyers háromhengeres hangján kívül csupa pozitív meglepetés. 68 lóerő és 93 newtonméter ugyan önmagában még nem volna elegendő az örömhez, viszont a 800 kilogramm körüli saját tömeggel már kellemes menetteljesítményre képes.

A gyakorlatban egy alsó középkategóriás 1,4-essel simán paliban van az Aygo, sőt akár jobban is megy. Teszi ezt úgy, hogy nincs szükség magas fordultra a normális haladáshoz, és ami még fontosabb, kevés üzemanyaggal is beéri.

Városi használatban 6 körül fogyaszt 100 kilométerenként az Aygo, ez lakott területen kívül, még egy literrel bőven lejjebb szorítható. Autópályára is kimerészkedhetünk, a motorerővel nem lesz baj, 120 körül tudjuk tartani a tempót, a vége 157-nél van.

Jól üzemel az ötsebességes kézi váltó is, a fokozatok minden helyzetben könnyen kapcsolhatóak, és jó kiosztásának köszönhetően nem kell túl sokat kapcsolgatni sem. Kisautóhoz képest dicséret illeti a fékeket is, jól fognak, a blokkolásgátló nem avatkozik be túl korán.

Mindent egybevetve az Aygo – akárcsak a C1 – egy rendkívül könnyedén használható, divatos kisautó, szinte hiba nélkül. Városi használatra tökéletesen alkalmas, kis helyen megfordul, keveset fogyaszt, bár a vaskos C-oszlop és a méretes első fejtámla miatt meglepően keveset látni hátrafelé a külvilágból.

Szóval most is ugyanoda jutottunk, ahová a C1 esetében is, az árkérdéshez. Habár a többletfelszereltség egyértelműen a Toyota elterjedésének kedvez , az alapverzióért kért 2 195 000 forint így is rengeteg pénz egy miniért.

---