Belülről olyan volt, mint bármilyen más, ebben a kategóriában létező kisautó. Egyszerű belső, annyi műanyaggal, mint más olcsón mért kisautóban. Méretre sem láttam, miért is különb ez az autó bármely más – olcsóbb – kisautónál.
Mikor megkérdezték tőlem, hogy mit szólnék hozzá, ha kipróbálhatnék egy új A-osztályt, húztam a szám és rákérdeztem: nem lehetne valami mást? Aztán mondták, hogy kétliteres dízel, 140 lóerős, mondtam: na jó. Végül is mit veszíthetek vele, ha a motorja jó az autónak.
„Új csillag született”
Olvashatjuk a Mercedes sajtóanyagában és ebben egy csepp félrebeszélés nincs. Az új, második generációs A-osztály valóban hordozza a Mercedes-hez illő személyiségjegyeket. Ebből az autóból nem hiányzik a kényelem. A belső tér annyira esztétikus és elegáns, hogy valóban megérinti az embert az a bizonyos „Merci feeling”.
Semmi se mondható ócskának vagy hasznavehetetlen rondának. A középkonzol annyira esztétikus, mintha bármelyik más sokkal nagyobb és drágább testvérébe szánták volna.
Valami elmondhatatlan és megmagyarázhatatlan nyugalmat áraszt magából az egész autó. Sokat gondolkodtam, hogy ez minek lehet az eredménye. Talán az egész külső és belső tér összhangja a válasz erre.
Elegáns és hívogató. A pici részletek összességéből alkottak egy gyönyörű egészet. Nem hiányoltam a pakolóhelyeket, mégsem szabtak mindenhova lyukakat. A középkonzolon kétoldalt végigfutó vékony ezüst betét pedig annyira feldobja az egész autó belsejét, hogy a komor feketeség egyből izgalmassá válik.
Mercedes ismerősöknek nem meglepő, nekem az volt, hogy az indexkaron helyeztek el mindent. Itt találtam rá az első és hátsó ablaktörlőre, a szokásos fényszóró, index feladatok mellett. Minden egy helyen és – a szó szoros értelmében – egy ujjnyújtásnyira.
Nem kell az ember lányának azzal bajlódnia, hogy megmozdítsa a kezét a kormányról. Persze ehhez hozzásegített az automata váltó is. Amit részemről jó találmánynak tartok, hiszen a váltás helyett arra tudok koncentrálni, hogy ne üssek el senkit az úton.
Valami fura automata – és miért nem gyorsul?
Elsőre úgy tűnt, mintha a váltóval valami nem lenne oké. Olyan félelmetes hangja volt a motornak elinduláskor, hogy azonnal váltani akartam, mikor ráeszméltem, hogy hoppá, hiszen ez magától adja ki ezt a fura hangot és – most az egyszer – nem én vagyok a ludas a dologban. Aztán elmesélték, hogy ez fokozatmentes automata, azért ilyen fura.
A szokatlan motorhang mellett az sem tetszett elsőre, hogy 140 lóerő ide vagy oda, az autó egyszerűen nem gyorsult. Aztán ránéztem a kilométerórára és láttam, hogy ez csak érzéki csalódás, és ha a mutatót nézem, látszik, hogy gyorsulunk tisztességesen.
Egyébként, aki jobban szereti a kézi váltót, annak sem kell elkeserednie, hiszen nyugodtan váltogathat szabadon a váltókart jobbra-balra pöckölve. Bár ez inkább az autós játékokban is használt joystick-ra hasonlít, és szerintem teljesen felesleges. A megszokott öt fokozat helyett ebben az esetben hét fokozatát érzékelhetjük a váltónak.
A méret a lényeg
Ami még nagy meglepetést okozott számomra, az az autó hossza volt. Mindig úgy emlékeztem, hogy az A-osztály nem valami nagy kiterjedésű, sem széltében, sem hosszában, sem pedig magasságában. A női megérzések néha csalnak és az emlékezet sem mindig a legjobb.
A kollegám Honda Civic-je kis törpének tűnt mellette, sosem gondoltam volna, hogy ennyire nagy ez az autó. A magassága pedig vetekszik egy Opel Zafiráéval. Amiben persze az A-osztálynak segít a szendvicsszerkezetű padlólemez. Magasságom miatt nekem meggyűlt a bajom ezzel a szerkezettel, de egy magas sarkú cipő egy alacsony nőnél csodákra képes.
Nagyon tetszett viszont, hogy az A Merci mégsem kelti azt az érzetet, mintha egy egyterűben ülünk. A fejmagasság pont akkora volt, hogy nem maradt hatalmas betöltetlen űr a fejem felett.
Úgy vélem, a szendvicsszerkezetű padló hozzásegítette az A-osztályt, hogy biztonságára igazán ne legyen panasz. Ütközéskor az autó motorja az új A-osztályban is becsúszik az utastér alá, így megóvja a sofőrt – és a többieket – a komolyabb sérülésektől.
Az új „csillag” hossza 3,84 méter. Kapható három- és ötajtós változatban, ami a hosszában nem jelent változást, hiszen az ajtók számától függetlenül hajszálra pontosan ugyanolyan hosszúak.
Használat közben sosem éreztem azt, hogy felhőtlenül boldog vagyok, és majd kiugrok a bőrömből, hogy egy ilyen autót vezethetek. Inkább valamiféle biztonságot sugallt az autó magából.
Elég nagy volt és nem kellett attól rettegnem, hogy egyszer csak leesem az útról a szembe jövő kamion szélörvényétől. Teljesen természetesnek éreztem a kényelmet. Olyan érzése támad az embernek, hogy igen, ezt ő megérdemli.
Itt kezdődik az autó. Aki ezt el tudja érni, csak az mondhatja magáról, hogy ő autót gyárt. Egyet sajnálok csak, azt, hogy az új A-osztály ennyire drága. Különben biztos kérnék karácsonyra egyet…
