Teszt: Peugeot 307 1.6 HDi

---

Ha megkérdezzük a törzsben a legvénebb bölcset, hogy melyik autógyár híres régóta a dízelekről, akkor szenilisen is rávágja a Peugeot és a Mercedes nevét. A franciák dízelmotorjai már akkor jók voltak, amikor az olajválság hatására a Volkswagen dolgozni kezdett az első szívódízelen a Golf I-hez.

Dízelmotorban a franciák a hazai piac dízeléhsége miatt voltak mindig erősek. Nem meglepő, hogy ezen a téren a pár hónapja felfrissített 307 is odateszi magát az 1.6 HDi-vel. Ez a 109 lóerős motor mindent tud, amit az ember normál vagy sietős autózáskor elvár.

Egy hétig hiába próbáltuk megpillantani az izzításjelző lámpát, mínusz 10 fokban sem láttuk felvillanni. A máshol még ma is előforduló traktorhang helyett csendben indulhatunk el a ház elől reggelente.

A Ford részvételével kifejlesztett motor igazi univerzális gépcsoda, a Volvo V50-től a Citroën C5-ön át a Ford Focus-ig rengeteg autóban bizonyít. Országúton lehet vele hegynek fel előzgetni, de autópályán sem fogy ki az erő belőle 150-nél. Városban azért tetszik, mert 1500-as fordulat alatt is elviszi az autót.

Eleinte minden beszálláskor feltűnt, hogy a 307-ben elég furcsán ülünk. Az üléshelyzet ahhoz hasonlít, ami már a Citroën C4-ben sem tetszett. A pedálok helyzete tökéletlen, hiába lehet kihúzni tengelyirányban a kormányt, mégis túl messze van az embertől. Pár nap alatt ezt részben megszoktuk, de ez nem azt jelenti, hogy javult volna.

Két felnőtt egymás mögött is jól elfér a tágas 307-ben. Csak akkor romlik a helyzet, ha a hátul ülő magasra nőtt, az ő haját sűrűn megigazítja a tetőkárpit, ha megpróbál hátradőlni. A Peugeot odafigyelt az anyagminőségre, a 307 a maga kategóriájában a nívósnak számít.

Amikor hajnalban elindultunk országjáró zabatúránkra, jól jött a 307 rengeteg rakodóhelye. A CD-ket beszórtuk a hatalmas ajtózsebekbe, elé bepattant a másfél literes víz, a telefonok, pénztárcák elfértek a kézifék és a váltó környékén. Az öblös kesztyűtartóba és az első ülések zsebébe már nem jutott semmi.

---

Vezetés közben a 307-ben jól éreztük magunkat. Majdnem minden jó helyen van benne, kényelmes az ülés, jó fogású a bőrbevonatú kormány, csendes a motor és a szélzaj sem feltűnő.

Örültünk, hogy alapáron jár a vakító fénytől elsötétedő belső tükör, országúton sötétben autózva ez nagy segítség. A pontos kormányzással és a jól hangolt futóművel a 307 nem jön zavarba, mikor gyorsra vesszük a kanyarokat. A konstrukciósan semmi különös felfüggesztés a kulturált rugózással megkímél minket az aljas gödrök ütéseitől.

Mivel sem kipörgésgátló, sem elektronikus differenciálzár nem jár a motorhoz, havas úton, mikor megjön a nagy nyomaték, a kipörgő első kerekek megcibálják az autót jobbra-balra. Az aktív biztonságot illene valamilyen kikapcsolható elektronikus szerkezettel megtámogatni, de ez csak a 2.0 HDi-hez jár az ESP részeként.

Országúton és autópályán igen haladósan utazva 6,8 liter volt a fogyasztás. Mivel ez a 6-os úton sűrű előzésekkel, autópályán pedig 150-160-nal jött össze, minden elismerésünk a HDi dízelé.

Némi önsanyargatással Kecskemét és Budapest között rászántuk magunkat a minimumfogyasztás megmérésére. Országúton 80-nal, autópályán 90-nel poroszkálva 4,4 litert írt ki a pontosan mérő fedélzeti számítógép.

Számunkra ismeretlen trükkökkel ennél lejjebb is lehet menni, legalábbis egy versenyen a 307 1.6 HDi – a részecskeszűrő ellenére – beérte 3,67 literrel százon. Az az autó 111 liter gázolajjal eljutott Darwintól Adelaide-ig, 3021 kilométert megtéve.

A Sportline kivitelben 4 740 000 forintos alapárat simán beveszi a gyomrunk. Az autó rendes ellenértéket nyújt ezért a pénzért, felszereltsége gazdag és a hasonló színvonalú konkurensek inkább többe, mint kevesebbe kerülnek.

---