Manapság a folyamatos méretnövekedés és a nagyfokú biztonság következtében egyre nő az autók tömege. Egy átlagos középkategóriás modell 1,3-1,4 tonnás, amivel egy kisebb benzinmotor nehezen boldogul. Kíváncsiak voltunk, hogy a Laguna 1.6-os motorja miként vizsgázik.
Frissített formák
A Laguna formája a facelift során a szokásos módosításokon esett át. A francia mérnökök annyit alakítottak a design-on, hogy az új modellt szemből könnyen meg lehessen különböztetni a 2000-ben bemutatott változattól. Oldalnézetből a Renault középkategóriása gyakorlatilag teljesen megegyezik az elődjével, de hátulról szemlélve sem feltűnő az óvatosan módosított hátsó lámpa.
Az utastérben már több változást tapasztalhatunk. A műszerfalon egy mutatós dekorcsík fut végig, a középkonzol rádiótakarója pedig átalakult, most már csak egy apró tárolórekeszt rejt. A legfontosabb újítás, hogy a kézifékkar eltűnt a két ülés közül, a Lagunában ugyanis alapfelszereltség lett az elektronikus rögzítőfék.
Első hallásra ez megint egy újabb elektromos kütyü, de a mindennapokban sokszor tényleg megkönnyíti a vezető dolgát. Emelkedőn lámpánál állva például nem kell végig a fékpedált taposni, hogy ne guruljunk vissza. Elég a kormánytól balra található kallantyút meghúzni és amint az autó érzékeli, hogy a kuplungtárcsa fogni kezd, azonnal oldja a féket.
Átlagos térkínálat
A belső tér kialakítása ízléses, nagyon dekoratív a világos, kellemes tapintású kárpit. A kezelőszerveken és a műszerfalon használt műanyagok minősége hozza a kategória átlagát. A helykínálat is jónak mondható, lábtérből elöl és hátul is van elég. Az ívelt tetőforma miatt viszont a fejtér hátul csak 180 centiméteres magasságig kényelmes.
Vállban elég széles az első és a hátsó üléssor is, de nem nyújt kiemelkedőt. Az ülések viszont pompásak, tömésük franciásan puha. A csomagoknak van hely bőven, a magasra nyíló ötödik ajtónak köszönhetően nagyon könnyen pakolható az átlagos méretű, 430 literes poggyásztér.
Menet közben
A nálunk járt tesztautó Expression felszereltségi szintjén még csak az alap kártyás indító rendszert kapjuk. Ez azt jelenti, hogy a kártyát be kell dugni a középkonzol alján lévő leolvasóba, a motor beindításához pedig a Start/Stop gombot kell megnyomni. Ez a bankkártya nagyságú „kulcs” sajnos kissé ormótlan méretű, és egyáltalán nem kényelmesebb, mint a hagyományos megoldás. Aki teheti, mindenképp rendelje meg a fejlettebb kártyás rendszert.
Könnyed nyugalomban
Menet közben a Laguna motorja stresszmentes utazást garantál. Semmi különösre nem képes, igazából semmiféle érzelmet nem vált ki az emberből, csak teszi a dolgát, viszonylag kényelmesen elviszi utasait A-ból B-be.
Ez az 1,6 literes motor ennyire képes, a forgalom ritmusát könnyedén felveszi, de a komolyabb dinamizmus nagyon távol áll tőle. Persze, ha üveghangig forgatjuk, azért tempósabban is lehet vele haladni, de ilyenkor a motor már jól halható zajt csap, így az embernek nincs is igazán szíve túlzottan hajtani.
Városban elég ez a motor, a 115 lóerő hegyes-völgyes vidéken, illetve autópályán kevés a Lagunába. Sajnos a váltóáttételezés elég rövid, így 150 km/órás tempónál már jól hallható a motorzaj, míg a legális 130-cal nagyon kényelmesen elgurul az autó.
A Laguna irányítása igazán gyerekjáték, a fék hatásos, viszonylag könnyen adagolható. A kormány könnyen jár, igaz, a kelleténél kevesebb visszajelzést ad. A futómű a francia hagyományokhoz méltón inkább kényelemre hangolt, ami jól illik az autó karakteréhez. Kanyarban a Laguna kicsit billeg, de jóindulatú. A sportos stílus abszolút távol áll a most tesztelt Lagunától, viszont családi autóként remekül funkcionál.
Kicsit drága
A tesztautó Expression felszereltsége eggyel jobb az alapnál, így az 1.6-os verzió ára 5 635 000 forint. Ennyiért a Lagunába kapunk hat légzsákot, kétzónás automata klímát, négy elektromos ablakemelőt, bőrborítású kormánykereket és sebességváltókart valamint CD-s rádiót.
MOTORADATOK | |
Lökettérfogat (ccm) | 1598 |
Furat x löket (mm) | 79,5×80,5 |
Hengerek / szelepek száma | S4/16 |
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 82 (115)/6000 |
Max. nyomaték (Nm/ford.) | 151/4250 |
MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 11,5 |
Végsebesség (km/h) | 197 |
FOGYASZTÁS | |
Város (l/100 km) | 10,0 |
Lakott területen kívül (l/100 km) | 5,9 |
Vegyes (l/100 km) | 7,4 |
CO2 kibocsátás (g/km) | 175 |
MÉRETEK | |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4598/17741433 |
Tengelytáv (mm) | 2748 |
Csomagtér (liter) | 430/1340 |
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg) | 1270/630 |
Üzemanyagtank kapacitás (liter) | 68 |
Gumiméret | 205/55 R16 |
ÁR, KÖLTSÉGEK | |
Alapár (forint) | 5 635 000 |
Konkurensek (forint) | Ford Mondeo Trend 1.8i, 5 750 000 |
Opel Vectra Elegance 1.6 5a, 5 604 000 | |
Peugeot 407 1.8 Sphere, 5 350 000 | |
Toyota Avensis 1.6 5a, 5 055 000 | |
Tesztelt autó ára (forint) | |
A szériafelszereltség fontosabb tételei | ABS, hat légzsák, ködfényszóró, automata klímaberendezés, motoros, fűthető külső tükrök, központi zár, elektromos első-hátsó ablakemelők, fedélzeti számítógép, 4 hangszórós CD-s rádió |
ÉRTÉKELÉS | |
a vezess.hu véleménye | Ezzel a motorral a Laguna inkább nyugodt családapáknak lehet jó választás, akik beérik a szerény menetteljesítménnyel, viszont értékelik a kényelmes, nyugodt utazást. |
Pontszám (max. 10) | 7,25 pont |