Hanyatt dőlök, és próbálom magam elé képzelni az új S80-ast. Nem megy, az istennek se, pedig alig néhány órája szálltam ki belőle. Látom lelki szemeim előtt a hűtőrácsát, a vállait és a fordított L-alakú hátsó lámpákat – de sehogy sem áll össze az egész. Kicsit jobban megerőltetem magam, és igen, most már megvan. Mégsem, amit most látok, az egy S40-es, vagy ha jobban megnézem, talán inkább S60-as.
Nézze meg inkább a képeket, tipikusan volvós. Mindegyik le- és felmenőt látom benne, de igazából nincs egyetlen részlete sem, ami megkapna. Nem is engem kell, hogy megkapjon, hanem azokat a BMW és Mercedes vásárlókat, akik konzervatívabbak annál, hogy bonyolult számítógép menürendszeren keresztül imádkozzák ki a következő rádióállomást, és nem kérnek a zseniális formai megújulásokból sem.
Ők azért esznek olyan semmire sem hasonlító borzasztó húsgolyót az Ikeában, hogy azzal is közelebb kerüljenek ehhez a skandináv érzéshez. Svédországban ötször akkora területen élnek valamivel kevesebben, mint itthon. Ők aztán nem rohannak sehova, autópályán is csak 110-et mennek, az utánfutót Saabbal húzzák, legnépszerűbb autójuk pedig évek óta a Volvo V70. Sosem idegeskednek, a svéd férfiak 77, a nők meg 83 évig élnek, ha az átlagot hozzák.
És ezért ilyen az új S80-as. Mert nem képesek forradalomra. Szervezetük ellenanyagot termel, és csírájában fojtja el az újító szándékot. A Volvo S80-ast nem tudták, és nem is akarták másmilyennek. És ez pont így jó, azt kapom az S80-assal, amit egy ikeás tároló zsenivel.
Szélesebb, magasabb, mégsem nagyobb
Hiába nagyobb a tengelytávja az autónak és hiába lett magasabb, meg szélesebb, szememben olyan, mintha mindig is ilyen lett volna. Az egyetlen részlet, amivel elengedték magukat, az a lebegő középkonzol – pont, mint az S40-esben. Egy szöglet itt, egy másik szöglet ott, egymástól függetlenül, nem igyekeztek az íveket egymásba játszani.
A funkció és a valós tudás rejtve marad. Pedig van minden: az összes mai divatos ketyere megrendelhető, iPOD és MP3-lejátszó kötelező játékszer, de csak az S80-as kommunikációs rendszere tudja megmondani, hogy tényleg bezártam-e az autót, vagy szívritmus érzékelőjén keresztül azt is beméri, hogy ül-e valaki a beriasztott autóban. A szokásos légzsákrengeteg mellett az autó figyelmeztet, ha az előttem haladó hirtelen fékez, a tempomat pedig 30 és 200 km/óra között fegyelmezetten igazodik az előttünk haladó sebességéhez. Ezeket a biztonsági fejlesztéseket a Volvo többre tartja, mint az Euro NCAP csillagjait.
Három benzines és két dízel – motorváltozatok a következő oldalon
Hogy megy?
V8-as motor is van, ami nem több, mint belépési engedély az amerikai piacra. Kár, hogy a környezetpusztítás és az olajhiány, meg a 110-es svéd sebességlimit nem engedi meg, hogy bűntudat nélkül élvezzem a 4,4 literes motor 315 lóerejét. Pedig a hangja hátborzongatóan vérmes, ilyet Volvótól egyáltalán nem várnék. Ezzel a motorral és a széria négykerék-hajtással bármire képes az S80-as.
Ez valódi képesség, valódi tudás, ami ott lapul a gázpedál alatt. Nem kell feltétlenül kihasználni, nem kell erőfitogtatásra használni, elég az a megnyugtató tudat, hogy ott van. A futómű is bármire képes lenne, de az aktív szabályozás háromféle állásában a különbséget csak a meggyőződés éreztette velünk.
Másfajta tudás lapul a dízelmotorok 2,4 literjében. Számosítva ez 163 és 185 lóerőt jelent, meg 9 790 000 forintos alapárat. Erre alapozva mondja azt a hazai képviselet, hogy az idénre tervezett 150 új S80-asnak legalább a fele lesz dízel. Az alap dízelnél többet szeretnének eladni a D5-ösből, ami a svéd viszony között pont ugyanolyan elánnal falta a lassú pörgésű életet, mint a V8-as.
Ha mindenáron benzinmotorban gondolkodnak, és a V8-as kiesik a kosárból, akkor nyugodt szívvel ajánlom a 3,2 literes soros hathengerest. A változó szelepvezérlés és a hatfokozatú automata váltó csodát tesz, a 238 lóerő olyan körítésben érkezik, hogy egyetlen porcikám sem kívánja helyette az erősebb benzinmotort. Alap benzinesként ott áll még a sorban a 2.5T, őt nem vezettük, ezért nem is tudok róla bármi mást mondani, minthogy 200 lóerős.
Skandináv luxus
Elvből nem szoktam egyetérteni Szörényi András kollégámmal, mert az egyet nem értésből kibontakozó vita viszi előre az életet. Kénytelen vagyok igazat adni neki abban, amit Demján és Gyurcsány luxusautóiról szóló cikkében írt: a luxus nem a Volvo S80-assal kezdődik. A Volvo S80-as tényleg nem luxust ad, hanem olyan valószerűtlen nyugodtságot és biztonságot, amit kívülről nézve képtelenség megérteni. Utazzanak Svédországba, egyenek húsgolyót az Ikeában, vagy a legjobb, ha beülnek egy új S80-asba, és rögtön érezni fogják, milyen ez az érzés.
