Teszt: Toyota RAV4 X 2.2 D-4D

---

Miközben a cikkhez szükséges fotók elkészítésével foglalatoskodtunk, néhányszor sikerült teljesen nevetségessé válnunk a RAV4-essel. Gyönyörű idő lévén rengeteg turista ténfergett a Mátrában, mi pedig, miután megfelelő terepre értünk a Toyotával, szépen lepucoltuk róla az út porát. A tornacipős kirándulók jót szórakoztak azon, ahogy egy csapat pojáca a földúton törölgette a retket csilli-villi szobaterepjárójáról. Mindegy, ezt a kellemetlen helyzetet leszámítva remek napokat köszönhettünk a RAV4-esnek.

Kollégáim zokogva szálltak ki a Toyotából, mert hosszú idő alatt sem tudták megfelelően kényelmesre állítani a bőrrel bevont vezetőülést. Érdekes, hogy a RAV4-nél jóval kisebb Yaris-ban, de még az Aygóban is sokkal kényelmesebb az üléshelyzet. Szomorú dolog, hogy egy tízmilliós autó tisztességes kényelme tíz centiméternyi üléssínen bukik el. Jómagam sem jártam több sikerrel, végül sikerült a legkevésbé kényelmetlen üléspozíciót megtalálni.

Terepjáró képességeit csak nagyon finoman kezdtük próbálgatni, hittünk a gyártó által mondottaknak, miszerint a RAV4-esekkel tulajdonosaik szinte sohasem hagyják el az éltető aszfaltot és a plázák pár kilométeres környékét, ezért nem is fektettek különösebb hangsúlyt ennek a képességének kidomborítására. Nos, ennek ellenére meglepő dolgokra képes az autó. Nem csupán a fekvőrendőrökön, kátyúkon gázol át észrevétlenül, de nekünk az arasznyi sárral borított erdei úttal, domboldalakkal sem gyűlt meg a bajunk. Persze nem egy Land Rover, mint az enyém, de a műszerfalról kapcsolható differenciálzárral jóval többet tud, mint amit kinéznénk belőle, vagy amit leendő vásárlói bármikor kipróbálnának. Mivel nem a miénk az autó, nem mertük kipróbálni, hol is vannak képességeinek konkrét határai.

A hétvégi telekjárat miatt a csomagtartó gazdagon meg volt pakolva. Több heti hideg-meleg élelmet, plusz a tavaszi munkákhoz szükséges egyéb segédeszközöket is gond nélkül nyelte el az állítható hátsó ülések mögötti csomagtér, ahová még 12 voltos szivargyújtó csatlakozó is került. Vidáman befért volna hátra a rotációs kapa is, de ilyet mégsem pakol jóérzésű ember ennyire szép autóba. Nagy kár, hogy ajtaja oldalirányban nyílik, így szűk parkolóhelyeken gond a pakolás, de legalább mázsás pótkereket nem biggyesztették rá. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy ebből a modellből a legtöbbet Európában adnak el, a csomagtér ajtaja mégis jobbra nyílik, így ha a járda mellé állva próbálnánk bele rakodni, véletlenül sem sikerülne. Mindez persze Japánban, ahol bal oldali közlekedés van, pont jól működik.

Ettől eltekintve utastere mindenkit megfogott, nemcsak ízléses és praktikus, hanem szinte mindenhol remek minőségű anyagokkal találkozhatunk. Nagy kedvencem a középkonzolon és az ajtókon is feltűnő, szálcsiszolt alumíniumra emlékeztető anyag volt.

---

Hogy azért kötekedhessünk kicsit, a vészvillogó kapcsolója túl a műszerfalon, szinte elérhetetlen távolságban trónol és a tetőablakot is jobb, ha rögtön becsukjuk, amint sikerül 50 km/órás sebesség fölé gyorsulnunk. Nem tetszett a két részre osztott kesztyűtartó sem, amelyből a felső buta megoldással nyitható-zárható.

A kényelmes vezetést számos apróság könnyíti meg, hallgathatunk mp3-at a hifin, kapunk tempomatot, automatikusan felkapcsolódó fényszórót és egyéb nyalánkságokat is. Az ablaktörlő is bekapcsol magától, ha esetleg vizuálisan nem vennénk észre, hogy rákezdett az eső, de néha kicsit túlreagálja a dolgot, és hisztérikus csapkodásba kezd néhány cseppnyi kósza csapadéktól is. Jó dolog a sok extra, de az esőérzékelős ablaktörlő véleményem szerint a világ egyik legfeleslegesebb dolga.

Motorja kulturáltan, csendben végzi dolgát. Kétezres fordulattól pedig kegyetlenül húz, ilyenkor mosolyogva ragad magával az amnézia boldog köde, és eszünkbe sem jut, hogy úgy tekergetjük a kormányát, mintha egy dodzsemben kuporognánk.

Kuplungját, hasonlóan a hatfokozatú sebességváltóhoz, meg kellett szokni, indulásnál vélhetően önvédelemből rúgja le magáról a pedál az ember lábát és egyes helyett is sikerült hármast kapcsolni legelső találkozásunkkor.

Számtalan légzsák gondoskodik a biztonságról, az elsők mellé jutott bele még oldal, függöny, és térdlégzsák is. Ezen túl igen kifinomult elektronika tartja szemmel, miben is mesterkedünk, és mindent elkövet, hogy megóvja kis gazdáját a bajtól. Négykerék-hajtása roppant szofisztikált, nincsenek alatta szép nagy vasak. Helyettük mindentudó, mindenre odafigyelő elektronika osztja el a nyomatékot az első és hátsó tengelyek között, attól függően, mire is van szükség a haladáshoz.

A Mátra-járás végére kellemes csalódást okozott a szobaterepjárók egyik klasszikusa. Ha földkörüli útra nem is mernék vele elindulni, de kisebb-nagyobb kirándulásokra, mostohább földutakon autózáshoz, óvatosabb terepezéshez kiváló társ lehet. Csak lenne belül legalább akkora, mint az ötajtós Suzuki Grand Vitara …

Átlagfogyasztását a főként városi használat után sikerült 8,6 literre leszorítani, ami az autó által nyújtott élményhez viszonyítva nem tűnik soknak. Ne feledjük, 177 ló erejével gazdálkodhatunk. A lányoknak még az autó formája is tetszett, sőt, szerintük nem is kényelmetlen vezetni. Lehet, hogy igazából nekik készült?

---