Teszt: Nissan Pathfinder 4.0

---

A Pathfinder felszínre hozta gyermekkori énemet, amikor is a szobámban a szőnyegen ülve tologattam a G.I. Joe harci járműveket. Az óriási rakétasilót hordozó lánctalpas egységgel kíméletlenül eltapostam a Cobrák járműveit és katonáit, teljesen sebezhetetlennek éreztem kedvenc gépezetemet.

Valami ilyesmit éreztem a Nissan Pathfinderben is, ami szerintem az egyik legbrutálisabb kinézetű SUV, már ami az európai piacot illeti. A Navarás orrot azért kicsit még átszabnám, minden kanyart szegletre cserélnék, bár ha jobban megnézem, az is tök szögletes. Profilból és hátulról igazi hímsoviniszta vasdarab a javából. Kőkemény vaslemezek egymásnak támasztva, sárvédőszélesítések, sötétített üvegfelületek, terminátor dizájn.

A Navara „kettőfeles” dízele a sajtó beszámolója alapján nem képes elég lendületet produkálni, így nem illik a militarista, ultrabrutál képbe. Akkor viszont csak a 4 literes benzines marad, 269 lóerővel és 386 newtonméteres nyomatékkal. Kár, hogy csak hathengeres és nem V8-as, bár gyakorlatilag nagyon úgy viselkedik.

Hatalmas, mély robajjal kel életre a motor, sőt ezt a morajlást menet közben is képes produkálni, ha rátaposok a gázpedálra a fémbetétessel, netán a csajom a körömcipővel. Ha a kormány mögött ülök, az egóm megszázszorozódik és hajlamos leszek úgy gondolni, hogy a világ felettek állok.

Nem csak a kisautók, de a nagyobbak is félrehúzódnak, ha közelíteni látnak a visszapillantóban. Kitűnően felmérhető, ki milyen gyakran használja a tükröt, akik hirtelen átrántják autójukat a másik sávba, azok valószínűleg csak ritkán. Mielőtt elkap az univerzum királya érzés, egy-egy kamion megingat néha a hitemben, de igazság szerint tőlük sem félek már igazán.

8,9 másodperc alatt taszítja 100-ra az erő a 2,2 tonnás terepjárót, ami belülről nézve ennél jóval durvábbnak tűnik. Még durvább, sőt már brutális az, hogy közben milyen ütemben csökkentjük a világ olajkészletét. Kifejezetten visszafogott iramban 19,5 literrel apad lejjebb a 80 literes tank 100 kilométer alatt a városban, ezt nem nagy művészet 24 liter fölé tornászni.

Legalább ennyire rémisztő, hogy stabil 120-as tempónál is 14 liter körül fogy a nafta, így a 190-es végsebesség kitartását már egy jól menő vállalkozó is átgondolja, ha másért nem, akkor azért, mert nem akar 1,5 óránként megállni tankolni. A mértéktelen iszákosság egyik oka az amúgy kiválóan és kellően gyorsan reagáló automata váltó lehet.

Az ötsebességes automata finoman és kellően fürgén kapcsol, de az ötödik fokozatot nem szereti használni. D állásban 100 alatt nem is kapcsolja, de kézi üzemmódban ezt jóval lassabb tempónál is megtehetjük. Viszont nem leszünk így sem beljebb, mivel szinte észrevehetetlen a változás. A fordulatszám mutató csak egy hajszálnyival esik lejjebb, ez bizonyítottan rossz hatással van a fogyasztásra.

---

Alaphelyzetben a hátsó kerék forgatására fordítódik az elégetett benzintömeg, de választható automata, fix összkerék és felező is, és ebben a sorrendben számolhatunk a növekvő fogyasztással is. Terepen első osztályú képességekkel bír a Pathfinder, de aszfalton is tökéletesen megállja a helyét. Ugyan a Navara rokona, de a merev hátsó tengelyt lecserélték, így nem pattog és abszolút kényelmes.

Minden állásra igaz, hogy a gázpedál érintésére szinte azonnal reagál az autó, nincs az ekkora SUV-oknál jellemző késedelem a hajtásláncban. Így könnyedén előzhetünk, sőt városban is fürgén haladhatunk, bár nagyjából ez az elefánt a porcelánboltban szituáció modellezése. Hosszúnak nem hosszú igazán, inkább a szélesség okozhatna problémát, de mégsem teszi.

A szögletes forma és a jó üléspozíció miatt könnyű átlátni és áterezni a méreteket, így olyan helyekre is befűzhetjük, ahová esetleg előtte egy személyautóval sem merészkedtünk volna. Magasnak pont olyan magas, hogy a 2 méteres magasságkorlátozás alatt még éppen elfér, így a legtöbb mélygarázsban sem fogjuk letépni a tetőt.

Több kellemetlenséget okozhat a fordulékonyság, ami nem erőssége a Pathfindernek. Még szerencse, hogy hátulról egy színes kamera közvetíti a képet a központi kijelzőn, de nem várjuk, hogy csipogjon, mert radar nincs benne. A navigációhoz és a rádióhoz annyi gomb tartozik, hogy szinte lehetetlen elsőre eltalálni, amit szeretnénk, pedig mindenre ráírták, hogy mire való.

Funkció van bőven, így a menüben sokkal egyszerűbb eltévedni, mint megtalálni valamit. Egy átlag amerikai valószínűleg dührohamot kap, az európaiak pedig visszasírják a BMW iDrive rendszerét. A kormányra is jutott egy rakás gomb, a rádiót és a tempomatot innen vezérelhetjük viszonylag könnyedén.

A belső pozitív képet sugároz, főleg annak tudatában, hogy az autó az USA-ban nem kerül 7 millióba sem átszámítva. Ennyiért már jár a harmadik sor ülés, ahol egészen jól elférni, és jutott a bőrborításra is. Helyhiányra és kényelmetlenségre sem hivatkozhatunk, jutott bőven mindkettőből.

Ha rápillantunk a hazai 16 milliós árra, jogosan háborodunk fel, és mindjárt sokkal kevésbé vagyunk lelkesek. Alig drágább egy full extrás Land Cruiser, de már egy dízel X5-öst is simán vehetünk ennyiért, nem beszélve egy olcsóbb 350-es ML-ről. Itthon még az európai áraknál is jó pár millióval drágább a Pathfinder, úgy, hogy már a regisztrációs adót is rászámoltuk. Mindegy, az önbizalom-növelés sokat megér, és abban nagyon jó a Nissan!

---