Teszt: Peugeot 107

---

Előítéletek…

Komoly elvárással és még nagyobb előítélettel ültem bele az autóba. Folyamatosan ott harsogtak édesapám szavai a fejemben: egy Peugeot nem lehet jó, hiszen francia autó és a franciák nem egy precíz népség. Korábbi tapasztalataim csak még inkább alátámasztották ezen előítéleteket.

A főnökömnek volt egy Peugeot 607-ese, ami szegény többet volt a szervizben, mint használatban. A 307-esekről ne is beszéljünk, három év után annyira elhasználódtak, hogy szintén rendszeres látogatói voltak az illetékes szerviznek. Tegyük hozzá, hogy cégautó mivoltuk dupla terhelést rótt rájuk.

Az egyik budapesti kereskedésben már megismerték a hangomat a telefonban és készségesen álltak rendelkezésemre. Le a kalappal előttük, mivel mindig nagyon kedvesek voltak, és hősiesen megszervezték a javítási munkákat. Azt mondják, hogy az elektronika tehet a gyakori hibákról. Sokszor előfordul, hogy az autónak nincs is igazából baja, mégis kigyullad egy-egy hibajelző lámpa.

Szóval szegény kis Peugeot, nálam nem sok pluszponttal indult. Én azonban reménykedtem, esetleg érhet olyan meglepetés, mellyel nem számoltam.

Incifinci matchbox baby

Na tessék! Egy újabb mini autó, amikor azt állítják, hogy a kis-nagyok veszik át a terepet. A kisautók egyre nagyobbak, erre itt a 107-es, ami igazán apró teremtés. Az egész jármű alig nagyobb, mint egy matchbox. Két és fél lépés hosszú, egy lépés széles. Izgalmasnak találtam ezt a megoldást már akkor is, amikor először láttam.

Mivel nő vagyok, nem ámítok senkit, nekem is nagyon fontosak a külsőségek. Valószínűnek tartom, hogy egyedi méretei miatt az autót már kiállították New York-ban, a Modern Művészetek Múzeumában, mint a Fiat Multiplát. (Úgy tudjuk, még nem. A szerk.) Az amerikaiaknak nagyon nehéz lehet megérteni különös európai társaikat, miért is gyártanak ilyen furábbnál-furább járgányokat.

Először nagyon furának hatott az is, hogy az autó vége és a hátsó ajtók között egy milliméternyi hely sincs. Rögtön rohantam a csomagtartóhoz, hogy megvizsgáljam, egyáltalán egy laptop befér-e. Hááááát… talán kettő is. De félretéve a tréfát, tényleg nem túl nagy a csomagtartója. Egy ilyen incifinci autónál viszont szerintem nem is követelmény. Hosszú útra úgysem egy 107-essel fogunk menni.

Leginkább városi közlekedésre alkalmas és erre is találták ki az autót. Egy biztos, családos anyukáknak nem ajánlom, de a Peugeot sem éppen őket célozta meg az autóval.

---

Egészen elámultam, mikor beülve hatalmas nagy teret találtam. Nem próbáltuk, hogy hátul milyen kényelmes az autó több személynek, de szemre tágasnak bizonyult. A Peugeot-nál formatervezésben felülmúlhatatlanok a szakemberek, ez tény. Ezt az autót is ügyesen összeépítették, pedig állítom, nem bonyolultabb, mint egy műanyag játékautó. Viccesen egyszerűek a műszerek, a kapcsolók, de ami a lényeg, kényelmesen tudok pakolni.

Vájdling kék

A tesztautó színe mellett nem mehetünk el csak úgy egyszerűen. Egyik kollegám jellemzése szerint „vájdling kék”. Az biztos, hogy nagy feltűnést keltett, amerre csak jártunk. Nem igazán a szépsége miatt, inkább különlegessége az, ami felkelti a járókelők és autós honfitársak figyelmét.

Legtöbben fel sem ismerik. A környezetemben élő emberek közül egy sem akadt, aki rájött volna, hogy ez egy kisoroszlán. Izgatottan kérdezgették, hogy milyen autóval jöttem. A válaszom hallatán nagyra kerekedett szemük valami ilyesmit kérdezett: hát olyan is van?! Halvány lila gondolatuk sem volt róla, hogy ilyen autót egyáltalán kapni lehet. Majd, tudatlanságukat érdeklődésükkel leplezvén, a következő kérdéssel bombáztak:

És jó?

Nálam erre a kérdésre a válasz mindig az, hogy attól függ, ki mihez van szokva. Aki egy nagyobb méretű autót vezet, nem biztos, hogy ugyanazzal a jó érzéssel száll ki belőle, mint én, pici nő. Az autópályán be kell vallanom, kicsit féltem az autó méreteiből fakadóan, de 130-cal gond nélkül jöttem. Nem éreztem, hogy azonnal felborulok, vagy hogy reménytelen lenne nekivágni Szegednek.

Igazából városban tetszett az autó, ahol az apró méret csak előnyt jelent. Amit viszont egyáltalán nem értettem, az a kényelmetlensége. A motor valahogy ráz, azt mondják, a három henger miatt. A kerekek a budapesti utakon nagyokat dobálnak, a kis Peugeot ügyetlenül pattog, mint egy piros pöttyös labda.

Nekem a gázpedál is fura volt, amikor először beleültem. Nem értettem, hogy miért nem megy az autó. Mert a gázt nem elég egyszerűen csak finoman megnyomni, hanem rá kell taposni az ember lányának teljes erejéből. Szóval nehezen ment az ismerkedés, de aztán megszoktam a kis Peugeot-t. Ám egyáltalán nem bántam, amikor visszaültem a Puntómba.

---