Teszt: Citroën Berlingo 1,6 HDi

---

Korábbi fogadkozásaink, negatív tapasztalataink, valamint a barátainkat ért balszerencse ellenére, idén ősszel is a lassan kamasszá cseperedő, 14. életévéhez közelítő északi szomszédunkba, Szlovákiába indultunk látogatóba. Hiába, nem tudunk haragot tartani, és a Tátra vonzerejére a kultikus, ex-csehszlovák élelmiszerek népszerűsége is rátett egy lapáttal.

Útitársunk ezúttal egy nagybendőjű, első blikkre igen kényelmesnek tűnő francia volt, aki még falánknak sem bizonyult. A kitérőkkel elég hosszúra sikeredett úton, telepakolva is beérte egészen kevéske gázolajjal.

Jan Becher csodálatos találmánya

A határátlépés után hamarosan el is jött a bevásárlóturizmus első epizódja, az éhenkórász csorda kereskedelmi mennyiségű édességgel, sörrel, Becherovkával, (tudjuk, ez nem szlovák) sajtokkal és halsalátával próbálta megtömni a kocsit. Kevés sikerrel, mert még ezután is akadt bent hely bőséggel. Később spontán háziverseny alakult ki az autóban, amelynek célja a bevásárolt dobozos sörök minél kreatívabb elrejtése volt, az ezután következő műsorszám pedig a hátsó utasokat megörvendeztető műanyag asztalka rendeltetésszerű használata. Természetesen menet közbeni halsaláta majszolással.

Vakrepülés

Egy időben francia gyártóknál kedvelt megoldás volt, hogy a klíma mellé, fémgőzölt, hővédő szélvédőt építettek a kocsikba. Azonban úgy tűnt, erről a szokásukról a műszerfalra GPS-t biggyesztők legnagyobb örömére már sikerült leszokniuk. De nem. Sajnos külső antenna nélkül, a Berlingóban is használhatatlan volt a műszer, annyira lerontotta a vételt a fémgőzölt üveg.

Bátorságpróba

Hátul mindkét oldal saját tolóajtóval sokkolhatta magát, a kilincs sajátos kialakítása miatt. Ajtózárásnál a fogantyút megragadva, közvetlenül mielőtt becsukódik a tolóajtó az utas ujjai rettentő közel kerülnek az elvesztéshez. Persze csak optikailag, hiszen egy vékonyka műanyag lap megóvja a becsípődéstől. De látszatra valóban bátorságpróba íze van a dolognak, még a sokadik sikeres ajtócsukás után is megbizseregteti az ember gyomra tájékát. Ezt hasonló autókban, például a Fiat Doblóban, valahogy okosabban csinálták.

A következő oldalon kiderül, hogyan támadnak a gyógytornászmaffia emberei a Berlingo gyanútlan utasaira.

---

Ha már a stresszelős ajtónál tartunk, indulás után is minden alkalommal összerezzentünk, mikor az ajtók önműködően bezáródtak. Mindezt olyan csattanás kíséretében, amiről leginkább egy villanymozdony főkapcsolójának hangja jutott eszünkbe.

A gyógytornászmaffia támadása

Menet közben a hátsó traktusból néha elkeseredett siránkozások hangfoszlányai törtek előre. Többen összeesküvés elméletet szőttek, amelynek értelmében a kényelmetlen, hátfájdítós üléseket minden bizonnyal a zsírgazdag gyógytornászmaffia tagjai rendelték meg a Citroën mérnökeitől, annak reményében, hogy majd a hosszú utazások alatt lerokkant áldozatokat busás haszon fejében gyógyítják meg.

Ők, – mármint a hátul méltatlankodó tömeg – amúgy kényelmesen elfértek a puha fotelekben, vállban is volt elég hely, és még a lábtérre sem lehetett egy rossz szavuk sem. Rájuk lehetne fogni, hogy csak hisztiznek, de ez nem igaz. Valóban, hosszabb útra vagy mi nem vagyunk alkalmasak, vagy a kocsi ülései.

Hangszerkölcsönző

Hazaindulás előtt még túlestünk a fotózáson is. Azért ekkor, mert néhány fiatalkorú olvasónk így már nem szembesül a csomagtartóban felhalmozott, ipari mennyiségű alkoholtartalmú ital sokkoló látványával. Ez jót tesz az egészséges lelki fejlődésüknek, mi pedig nem járunk elöl rossz példával.

Hogy csurig kitöltsük a rendelkezésre álló rakteret, nem is volt elég öt ember csomagja, minden vacka. Kénytelenek voltunk kölcsönkérni még néhány hátizsákot, egy dobot, gitárt, citerát. A maradék helyre egy kazal furulya került, vegyesen néhány kavallal. Szóval rendesen meg kellett küzdeni, hogy ki lehessen rá tenni a megtelt táblát, de végül siker koronázta a kitartást.

Étvágyára nem lehet egy rossz szót sem ejteni, az összesen kilencszáz kilométeres utat megjárta 55 liter gázolajból, ami 6,1-es átlagot jelent. Ez fejenként alig 3 ezer forint, ami a teljesárú, retúr vonatjegynél jóval kevesebb. Mindössze a sofőrnek kell összeszorított fogakkal tűrni, amint a kocsiban innen-onnan sziszegő hangokat hall és erőteljes komlóillat csavarja az orrát.

Az 1,6 literes dízel ebben a guruló, üvegezett fémdobozban, aminek tervezésekor nem elsősorban a jó aerodinamika elérése volt a cél, tisztességesen megállta a helyét. A kocsi a méreteihez képest nem szalad rosszul, de fergeteges élményt nem nyújt. Legfeljebb a két tankolás között megtett út hosszával tudja elkápráztatni a gazdáját.

---