Teszt: Alfa 159 3,2 Q4

---

Hiába. Ha meghallom az Alfa szót, még mindig a stílus, az erőteljes motorhang és a férfias megjelenés jut eszembe. Ezek azok az erények, amelyek évtizedek óta tartják a hitet az olasz autók szerelemeseiben, azokban, akik nem akarnak tudomást venni arról, hogy az Alfa nem tartozik a legmegbízhatóbb márkák közé. Talán idővel ez is az Alfa-erények közé lesz sorolható.

Annyi biztos, hogy az igyekezet megvan. Az utóbbi modellek, a Brera, a GT és a 159-es, nem titkoltan abban a szellemben épültek, hogy bebizonyítsák: nemcsak szépet, de jót is tudnak csinálni. Mi az hogy csinálni? Alkotni! És valóban! Érzésre mindhárom típus megnyerő, közülük is leginkább a 159-es.

3,2 – Q4

Kellemes szám- és betűkombináció ez a szemnek. Ha ezt látjuk magunk előtt, akkor felköthetjük a gatyánkat. A csúcsmodellel van dolgunk. A 3,2-est talán nem kell magyarázni, a Q4 pedig annyit tesz, hogy az Alfa jó érzékkel felismerte végre: egy presztízsmárkában rangon aluli 260 lóerőt rászabadítani az első kerekekre, mint ahogyan azt tette például az előző GTA-sorozatokban is.

Ahelyett, hogy visszatért volna a hátsó kerekek hajtásához, kijelentette, hogy mostantól minden 200 lóerő feletti modell összkerékhajtással készül. Nagyon helyes. Kiválasztotta a legjobbat, a régi quattro Audikéhoz hasonló fix kapcsolatú rendszert, és bedobta a 159-es alá.

Most aztán nem villog a kipörgésgátló elindulásnál minden pillanatban, minden felületen talál tapadást, ahhoz, hogy 7 másodperc körül 100-ra érjen. Azért csak ennyi, mert a 159-es menet közben jócskán elhízott, és a sportos tulajdonságok helyett inkább a minőségérzet került előtérbe.

Ilyen mértékben ez még bőven megbocsátható, mert az Alfa még így is egy tüzes olasz csődör maradt. Hiába érkezik a 3,2 literes motor fele Ausztráliából, hiába hagyták el a krómozott leömlőket, még mindig nagyon húz, és még mindig az egyik legkarakteresebb hanggal bír. Elég lesz a 240 km/órás végsebesség is.

Lapos has, lapos pénztárca

A Q4 hajtás, az erős motor a jól kapcsolható hatfokozatú kézi váltóval most is olyan elegyet alkot a 159-esben, amit szívesen megkerget az ember bármikor, amikor csak benne ül. A feszes és zörgő futómű kezd lassan feledésbe merülni, helyette egy sportos, de megfelelően tompított érzés kényeztet még akkor is, ha épp egy vasúti kereszteződésben haladunk át. A kormányzás kellően közvetlen, a fékek harapnak, minden adott a hancúrozáshoz.

---

Nem tudom miért, de néha feltűnően korán váltott aktív állapotba a blokkolásgátló, ami kissé növelte a fékutat. A Q4-es másik furcsasága, hogy az összkerékhajtás ellenére is olyan lapos maradt, hogy előfordult, egy nagyobb útbordán lesúroltam a kocsi alját, és a kocsibejárón is csak érzékien lágy pedáljátékkal tudtam átvergődni horzsolás nélkül. Kár ezért. Az első lökhárító szintén mélyebbre nyúlik az átlagosnál, így aki földútra indul terepezni, vagy parkolni készül, az mérlegelje előtte vesztenivalóit.

Lehet, hogy kicsinyes vagyok, de engem meglepett az a majdnem 20 literes városi fogyasztás is, amit elsőre sikerült a Q4-essel produkálni. A védelem mindössze annyit hozhatna fel, hogy a gyár is 16 feletti értéket adott meg, ami az ismerkedés utáni időszakban már teljesíthetőnek tűnik. Ennyi, nincs több negatívum.

Menedzserautó

Tökéletes menedzserautóvá érett a 159-es a 156-os óta. Nem szimplán sportos, hanem sportosan elegáns, ránézésre ott a helye a Mercedesek, a BMW-k, Audik és Saabok világában, bár azokban együttvéve sincs ennyi érzelem és elegancia.

A külsőbe szinte lehetetlen lenne belekötni, hacsak nem a hátsó lámpába, ami kicsit úgy néz ki, mint egy SEAT Ibizáé. Hát ez van. Szemből a felhúzott szemöldök alatti, bura nélküli háromlencsés fényszóró viszont őrülten vadító, nemkülönben a pajzs alakú hűtőrács. Kapott már egy szép indítókártyát is a 159-es, nem kell többé egy pirosszárú kulccsal hadonászni.

A belső megint teljesen egyedi, sehol egy fabetét, helyette valódi fémborítás, ami megint sajátos hangulatot teremt. A vezető felé fordított műszerekkel együtt kimondottan sportos. A műanyagok jobb minőségűek a korábbinál, a bőrborítás akár egy antik bútoré is lehetne, olyan gyönyörű. A hátsó lábtér viszont még a jókora méretnövekedés ellenére sem az igazi, de már az is használható.

Túl jó ez egy Alfának, ahogyan Szépvölgyi kolléga mondaná. A 3 évig vagy 120 ezer km-ig tartó ingyenes karbantartás ráadásul még mindig jár. Szinte lehetetlen ráfaragni vele. Már csak a 12 milliót kell gyorsan összegereblyéznem.

---