Nissan Pathfinder: Böszme nagy

---

A döntés

Március végén történt, hogy három nap erejéig egy rövid ausztriai síelést tervezgettünk. A szállás már le volt foglalva, épp csak az autóválasztás volt hátra. A három versenyben lévő jármű egy dízel kombi Cadillac BLS, egy dízel Nissan Pathfinder, és egy Ford Focus C-Max volt 1,8-as benzinmotorral.

A Cadillac legnagyobb előnye a holland rendszám volt, ami jócskán megnehezítette volna a hatóságok dolgát a gyorshajtások és egyéb kihágások esetén, viszont kicsi a csomagtere, sőt szűkös is három felnőttnek a hátsó sorban. Ezzel ki is lőttük.

A C-Max sokáig holtversenyben volt a Pathfinderrel. Hátul elég tágas, méretes a csomagtartója is, kiváló utazóautó, és a fogyasztása is rendben van. Végül csak a hirtelen jött hóesés hírére ejtettük ki.

Magyarázat

A kapcsolható összkerékhajtás mellett a néhány literrel nagyobb csomagtér is a Nissan mellett szólt, és reményeink szerint nem is fogyaszt sokkal többet, mint a Ford. Meg hát úgy is öten megyünk, eloszlik a benzinköltség. Meg sokkal tökösebb is.

A kockaforma Pathfinder szerintünk az egyik legférfiasabb jármű, ami valaha legurult a futószalagról. A lehető legkevesebb gömbölyű ív került rá, ennél kockásabbra már csak a G-Merci sikerült. Nem is látni sűrűn ilyen autókban nőket a volán mögött, antipatikus férfiakat annál inkább.

Ami azt illeti, kifinomultságban is eléggé szélsőséges a Pathfinder. Rendelhető bele tolatókamera, navigációs rendszer, BOSE hifi, de mindezekkel együtt is inkább egy munkagépre emlékeztet, mintsem luxusautóra.

Nagy kiterjedése ellenére nem nehéz vezetni, de a lassan felpörgő, mély hangú dízelmotor csak tovább erősíti

bennünk a munkás érzést, akárcsak az óriási fordulókör, amivel nem épp ideális a belvárosi szűk utcákban manőverezni.

7 személyes, de ötnek kevés

Tesztautónkba a külön rendelhető harmadik üléssort is belerakták, nekünk szerencsére nem volt rá szükségünk. Oda amúgy csak a fejlettség korai szakaszában lévő emberpalánták elhelyezése javasolt a szűkös lábtér miatt.

Gyorsan kiderült, hogy a középső sorban sem éppen ideális a helykihasználás, sőt az első ülésekkel is van némi gond. A kormányt tekergetve semmi probléma a fotelszerű vezetőüléssel, a hiba hátulról tűnik fel. Az ülés alja túlságosan közel van a padlóhoz ahhoz, hogy beférjen alá a hátrébb ülők lábfeje, így gyakorlatilag 10-15 centivel biztos kisebb ott a lábtér.

A második sorban a pozitívumok között az állítható háttámla szerepel, a negatívumok táborát pedig még az elbaltázott üléspozíció is gyarapítja. Az ülőlap túl alacsonyan van, ráadásul az égnek mered, így a térdünk közel nyakmagasságban van, ami nem épp ideális hosszú távon.

---

Még a határt sem értük el, amikor a hátul ülők kivétel nélkül derékbántalmakra panaszkodtak, a középső emberke pedig ülőgumóit is fájlalta. Ránézésre nem vészes a középső rész, kipróbálva viszont annál inkább. Egy magas és keskeny púpon kellene kibírni az utazást, de az 1-2 óra után már fájdalmas is lehet egy felnőttnek.

A csomagtér ennél jobban szerepelt a megmérettetésen, onnan csak a kalaptartót kellett kipenderíteni, és plafonig pakolva bőven elnyelte az öt főre jutó bőrönd- és hátizsákáradatot.

Mégis csak városi?

Csurig megpakolva és feltöltve szerintünk nem volt vészes a 9,5 liter körüli fogyasztás az autópályán, igaz odafelé ritkán haladtunk a megengedett 130 km/órás sebességgel. Ezt az értéket a hatsebességes kézi váltóval tudtuk elérni, a korábban próbált automata ennél vagy 2-3 literrel többet is betermelt.

A pályán kiderült, hogy a méretes és ballonos gumiknak nem az egyenesfutás a legjobb tulajdonságuk, így elég sokat kell korrigálni a kormánnyal, ha nem akarunk jobbra-balra kódorogni a sávok között.

Meglepő viszont, hogy az alapjárat körül hangos dízelmotor ilyen tempónál elhallgat, a nagy doboz ellenére nincs

vészes szélzaj, sőt a gumik felől sem jön zavaró, surrogó hang. Az autópályáról a hegyi utakra rátérve megint csak a vezetőülésből tűnik ideálisnak a terelgetés, az utasok többször félelmüknek adtak hangot, és a csúszós bőrülésen többször is közelebb kerültek egymáshoz annál, mint amennyire szerettek volna.

Ahol nagyon bejött

Göstling falucskából a Hochkarra vezető szerpentint ottjártunkkor több centi friss hó borította. A hókotrók nyitásra szorgalmasan eltakarították a hó nagy részét, mégis volt jó pár autó, amelyik látszólag megküzdött a lejtő okozta kihívásokkal.

A Pathfinderben itt elég volt összkerékhajtásra váltani, és máris nem győztünk unatkozni a felfelé kullogó személyautók között, amelyekből néhány vészes közelségben az út szélére kiperdülve várta, hogy valaki megmentse őket a fogságból.

Ennél persze jóval veszélyesebb terepre is merészkedhetünk az autóval, a kapcsolható felező és a masszív felépítés többet kibír annál, amit gondolnánk.  Aki nem hiszi, az itt utána járhat.

Még mindig tetszik

Utasszemszögből eléggé leszerepelt ugyan a Pathfinder, de nekünk továbbra is bejön az autó robosztussága és egyénisége, ami jóval többet mutat, mint a manapság divatos szabadidő-autók. A kétliteres, 171 lóerős dízelmotor kézi váltóval rendesen megbirkózott a monstrummal, így aki ezen gondolkozik, és inkább kisgyerekeket szállít felnőttek helyett, az elégedett lesz vele.

Telekre járásra, hobbiterepezésre, hajó- vagy lakókocsi-vontatásra, ijesztgetésre szintén ideális lehet a szerkezet.  Kár, hogy a jobban felszerelt változatért 13 milliónál is többet kérnek, ami nem sokkal olcsóbb, mint a presztízsmárkák konkurens modelljei.

---