Jelez
Elfogadnánk, de nem szeretnénk kifizetni

Elfogadnánk, de nem szeretnénk kifizetni

Elfogadnánk, de nem szeretnénk kifizetni


Nem fukarkodtak az extralista tételeivel, amikor a legutóbb nálunk járt 308-as dízel Peugeot felszereltségéhez válogatták az összetevőket. A tartósteszten nálunk lévő 1,6-oshoz képest nemcsak a kétliteres dízelmotor volt előrelépés, hanem az összhatás egy egészen más, nagyobb és kulturáltabb autó benyomását keltette.

Kaptunk navigációsrendszert, szebben éneklő hifit, tolatóradart, panorámatetőt, xenon-fényszórót, bőrülést és több más egyéb apróságot is, amitől jóval komolyabbnak tűnt a 308-as annál, mint amit elvárna az ember egy alsó középkategóriás autótól. Az árát tekintve ugyanez volt a helyzet.

Kezdjük a bájosan kerepelő kétliteres dízelmotorral. Ugyan a kisebbik dízel rendkívül kiegyensúlyozott és alul mintha erősebbnek is tűnne egy pillanatra a nagyobbnál, a 136 lóerő és a másfélszer akkora nyomaték gyorsan érezhetővé válik.

Piroska

Piroska

Piroska


Már városban és országúton is érezni ez erőfölényt, de legfőbb erénye az autópályán mutatkozik meg. Érezhetően nagyobb tartalékkal rendelkezik, és a hatsebességes váltó miatt jóval halkabb is, mint a kisebbik dízel. A hatfokozatú váltót hónapok óta, minden utazásnál hiányoljuk az 1,6-osból.

Persze ájulásközeli G-erőktől ebben az autóban sem kell tartani, jóval többet is kihoztak már szériában hasonló teljesítményű dízelmotorból. Ez a pont jó kategória lehetne, bár a 90 lóerős változatra is ugyanezt mondjuk, amíg nem érünk ki az autópályára.

Ez annál már egy picivel több, de nagyon messze van a duplaturbós 170 lóerős dízeltől, amit anno a 407-esben próbáltunk. Aki a 308-ast igazi érezhető teljesítménnyel szeretné felruházni, annak az 1,6-os turbós benzinmotort kell választania.

Csak 120 ezerbe kerül

Csak 120 ezerbe kerül

Csak 120 ezerbe kerül


Az tuti nem jön ki majd 7,5 literből városban, és az is biztos, hogy az országúti 5 literes fogyasztást is el lehet vele felejteni, amit a dízel némi odafigyeléssel könnyen teljesíteni tud. A nagyobb dízelmotor ellenére országúton alig mértünk magasabb fogyasztást, mint az 1,6-osban, igaz a városi étvágy legalább egy literrel meghaladta a kisebbikét.

Franciás, meg nem is

Miről ismerszik meg a francia autó? Lágyan ringatozó futómű, kényelmes, puha ülések, könnyű vezethetőség, és egy langyos váltó. Ezek a jellemző tulajdonságok, amivel a 308-as is majdnem mind rendelkezik.


Fura, hogy pont a futómű lóg ki kicsit a sorból, nem olyan, mint amit megszoktunk a franciáktól. Kényelmesnek kényelmes ugyan, de az úthibákat sokkal kevésbé tolerálja, mint azt vártuk tőle. Keményen átütnek az úthibák, pattogásra, és zörgésre is hajlamos az utastér egy-egy nagyobb felgyűrődésen áthaladva.

Megvan fél misi is

Megvan fél misi is

Megvan fél misi is


Ez nem azt jelenti, hogy vége a kényelmes autókázásnak, inkább csak annyi előnnyel jár, hogy sokkal sportosabb a korábbiaknál, el lehet felejteni az émelygős hasi panaszokat és a tengeribetegséget.

A 308-as oroszlán akkor sem jön zavarba, ha az átlagosnál nagyobb dinamikával zavarjuk be a kanyarba. A dinamikát egyébként a 10,1 másodperces gyorsulási érték és a 205 km/órás végsebesség jellemzi.

Az ülések még mindig kényelmesek, a kormány, a pedálok könnyen járnak, ahogy a váltó is, ami még mindig nem az a precíz német szerkezet.

Terülj-terülj asztalkám

A bőrülés, a navigációsrendszer, meg a mindössze 120 ezer forintos panorámatető egy egész más autót varázsolt a 308-asból, az apróbb extrákat nem is említve. Sajnos az első két extra több mint egymillióval megdobja az autó amúgy sem csekély alapárát, így egyiket sem dobnánk a racionális választási kalapba.

Közepes a helykínálkat

Közepes a helykínálkat

Közepes a helykínálat


A xenon-fényszóró szintén nem olcsó mulatság, de azért még mindig inkább fizetnénk 250 ezer forintot, mint ennek a dupláját az előbb említettekért. Mivel a tesztautóban ez mind benne volt, nem érdemes csodálkozni, ha a 6,3 milliós alapár könnyedén felszaladt 8 millió forint fölé. Ennyiért már bőven kapni eggyel magasabb kategóriájú autót is, például egy Mazda 6-ost nem is rossz felszereltséggel.

Megértjük, ha most egyesek most elkámpicsorodtak, épp ezért nem is mondjuk, hogy a 308-as ebben a formában kifejezetten jó vétel lenne. Szép, okos, és kényelmes is, de ha nem járjuk éjjel-nappal az országot, a kisebbik dízel is bőven megteszi majd nekünk. Néhány fellengzős extráról lemondva így máris kétmillióval barátságosabb lehet az ár.

A feneketlen pénztárcájú márkahívők és a céges autók leendő tulajdonosai nyugodtan álljanak sorba, ők piszok boldogok lehetnek ebben a Peugeot-ban.


Műszaki adatok – Peugeot 308 2.0 HDi
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 1997
Furat x löket (mm) 85 X 88
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 100(136)400/0
Max. nyomaték (Nm/ford.) 320(360)/2000
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 10,1
Végsebesség (km/h) 205
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 7,2
Lakott területen kívül (l/100 km) 4,5
Vegyes (l/100 km) 5,4
CO2 kibocsátás (g/km) 146
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4276/1821/1519
Tengelytáv (mm) 2608
Csomagtér (liter) 368
Menetkész tömeg/terhelhetoség (kg) 1421/425
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 60
Gumiméret 205/55 R16
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 5 659 000
Konkurensek (forint) Toyota Auris 2.0 D-4D Executive: 6 055 000
Opel Astra 1.9 CDTI Cosmo: 5 923 000
Kia cee’d 2.0 CRDi TX: 5 800 000
Tesztelt autó ára (forint) > 8 millió Ft
A szériafelszereltség fontosabb tételei lásd itt
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleménye Szerethető autó, tébolyult áron
Pontszám (max. 10)   7, 25 pont
Mellette – Ellene
  • Formás
  • Kényelmes
  • Jól felszerelt
  • Takarékos
  • Nagyon drága
  • Közepes helykínálat
  • Lehetne erősebb