Ki a fene vesz pont ilyen autót tíz gurigáért? Ezen morfondíroztam végig azon a héten, amíg a kívül fekete-króm, belül barna-bézs kis hobbiterepjáróval autózhattam. És igazából még most sem tudom. De azt igen, hogy aki valahogy odajut, hogy megveszi, elégedett lesz vele.
Az ix35 (és testvérmodellje, az új Kia Sportage) igencsak népes mezőnyben indul a vevők kegyeiért és pénzéért. Ez a kis hobbiterepjáró (magyarul kompakt SUV) kategória hihetetlenül gazdaggá vált az utóbbi fél évtizedben. Az egykori amerikai SUV-láz mára elöntötte Európát – persze szerencsére kisebb méretű, modernebb, gazdaságosabb autókkal.
Tíz-tizenöt éve mi is volt? Eléggé erőltetnem kellene az agyamat ahhoz, hogy a Suzuki Vitara, Toyota RAV4, Opel Frontera mellett eszembe jusson még valami, ami viszonylag sikeresen szerepelt Európában. És ma?
A teljesség igénye nélkül: Nissan Qashqai, Skoda Yeti, Ford Kuga, Renault Koleos, VW Tiguan, Opel Antara, Chevrolet Captiva, Honda CR-V, sőt, Audi Q5, BMW X3, Mercedes GLK – olyan sokan gyártanak ilyet, hogy egyszerűbb felsorolni, ki nem. (Az olaszok például: hol késik vajon az Alfa, Fiat és Lancia utcai terepjárója?) Sőt, már diszkont-kompakt-SUV is van, a Dacia Duster személyében.
Amerikának készül?
Mindig gyanús, ha egy autó visszapillantó tükrében digitális iránytű van – ez nagyon amerikai szokás. Ha felütjük az internetet (A, mint Amerika), azt látjuk, hogy az ix 35 neve ott még mindig Tucson, mint elődjéé (az egy arizonai város; a nagyobb Hyundai SUV neve Santa Fé, a még nagyobbé, ami nálunk ix55, kint Veracruz).
Kint 18 745 dollárral (négymillió forint) indul az árlista, nálunk 6,3 milliótól. A fő érv a Hyundai mellett pedig Amerikában, hogy 10 év vagy 100 000 mérföld garanciával ez a márka kínálja a leghosszabb szavatosságot.
Ezekkel a hívószavakkal ott kint már tényleg van helye egy új kompakt hobbiterepjárónak a többi között. Tehát úgy néz ki, tényleg nem Európa a fő piaca az ix35-nek.
Az ix35 formájáról hosszan lehetne vitatkozni. Még saját magammal is tudnék. Egyik reggel nagyon tetszett a morcos, alaposan kirészletezett pofa – másnap rosszul voltam attól, mennyire olyan, mintha egy Ford Kugába egy kis Subaru Legacyt kevertek volna. Egyik nap tetszett, hogy magas, de zömök, jó tömör, másik nap 16:9-es filmnek láttam 4:3-as tévén.
A belseje már kevésbé problémás. Ízléses, a kéttónusú bőrkárpit igényes, esztétikus. Az ülések kényelmesek, hely van bőven, nem zörög, nyikorog semmi. Az ix35 akkor se lenne rossz autó, ha az árlista másik, 6,3 milliós végéről jött volna.
Pszichedelikus reklám Ausztráliából
De mivel ez a 9,6 milliós véglet, hát hatalmas üvegtetőn tódul be a fény (ha kinyitjuk, a levegő). A kárpit bőr, az ablak-tükör motoros, a nyitáshoz-indításhoz nem kell elővenni a kulcsot a zsebből. USB, 3,5 mm-es jack-bemenet, naná. Az érintőképernyős navi-hifi-telefon-tolatókamera kombó könnyen kezelhető, menüje logikus.
Egyszer ugyan lefagyott szegény, és pár óráig a rádió halkításán-hangosításán kívül semmi nem működött a szórakoztató elektronikából, de ezt betudom szoftverhibának – gondolom majd javítja a cég hamarost.
Adatlap
Hyundai ix35 2.0 CRDi
Motor | 1995 cm3, Dízel, S4 |
Teljesítmény | 184 LE |
Nyomaték | 392 NM |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 10,2 sec |
Végsebesség | 195 km/h |
Fogyasztás (vegyes) | 7,1 l / 100 km |
Pár parasztvakítás azért hiányzott. Ennyiért jólesett volna egy motoros csomagtérajtó, valami árnyékoló roló a hátsó ablakokra, ilyesmi. De mindent megbocsátottam a Hyundainak, amikor észrevettem: a hátsó ülések is fűthetők.
Pardon, szubjektív kijelentés: a kék műszerfal-háttérvilágítás viszont ugyanúgy nem illik a képbe, ahogy az i30-ban sem. De hát ízlések és pofonok, ugye: a Hyundai PR-ese szerint ahányan utálják, annyian rajonganak is érte. Az utálóknak meg ott van a nem kék tesó, a Kia Sportage. Csak hát az nem kapható ezzel a 184 lovas dízelmotorral; ott csak 136 ló jön ki a kétliteres dízelből.
Pedig jó ez az erősebb motor. 184 ló, épp ennyi a kétliteres X3-as BMW erősebb változata is. Talán nem véletlen. Félelmetesen lódítja meg a kocsit úgy 2000 és 4000 között, csak az automata váltóra kell egy kicsit várni padlógáz után. Nem sokat, épp csak annyit, amennyi idő alatt az ember kimondja magában: „egy Mississippi”. Vagy, azt, hogy „a BMW-váltó gyorsabb”. És már vissza is kapcsolt az automata, meg is lódult a Hyundai.
Az ix35 sztrádán is csendes, stabil és erős. Futóműve pontos is, kényelmes is, a fékek hatásosak, a kormányzás se nem túl pontatlan, se nem túl nehéz. Rendes iparosmunka a kocsi, mindent tud, amit egy családi autónak 2010-ben tudnia kell.
Egy rövid földutas kerülőre is elvittem a Hunyadit. Bár igazán nem volt szívem megizzasztani (peres gumi, alufelni, szép fényezés), azért kiderült, hogy a SUV-átlagot bőven hozza az ix35.
Az automata, elektronikusan vezérelt mechanikus kuplungos összkerékhajtás pillanatok alatt ad hátra is nyomatékot, ha kell. Difizár nincs, se elektronikus, se igazi, lejtmenet-vezérlés viszont van.
Ahogy teltek a kilométerek és fogytak a kockák a digitális benzinórán, nyugalommal konstatáltam: nincsenek csodák.
Erős dízel, összkerék, automata: tíz liter körül fog enni, nem vitás. A számítógép nyolcliteres adatán csak mosolyogtam. Aztán a kútnál leesett az állam.
8,1 litert fogyasztott százon a 17 mázsás hobbiterepjáró. Ez nagyjából példátlan, ilyen teljesítmény és komfort mellett még nem láttam ennyire étvágytalan motort SUV-ban. Bravó, Hyundai!
Mint már említettem, tesztautónk az árlista legtetejéről való. Majd’ tízmillió forint. Nyolcmillióért már kapni például 175 lóerős Renault Koleost. Tízért fullos, benzines, fokozatmentes automata RAV4-et. És ennyiért már kapni X1-es BMW-t is, dízelmotorral, presztízzsel. Csak persze abban közel nincs ennyi műszaki-kényelmi extra.
Szóval jó kis kocsi ez, van is értelme. Aki épp tízmilliós keretből keres kompakt SUV-ot, fogadja meg a tanácsom, és nézzen el egy Hyundai-szalonba is döntés előtt. Aztán vagy ix35-öt vesz, vagy nem – mindegy, de ez a kocsi azért megérdemli, hogy felkerüljön az étlapra rendelés előtt.