Az áldozat
Kollégánk az autóváltás holtidejét – amíg a régi kocsi már, az új pedig még nincs meg -, egy kölcsönbe kapott smarttal vészelte át, hogy mégse kelljen a tömeggel együtt közlekednie reggelente.
Mi pedig rákaptunk a járgányra, hiszen kis híján százezret futott smarttal még nem volt dolgunk, kíváncsiak voltunk, mennyire hullik szét ennyi megtett kilométer után ez a négykerekű autópótló. Kellemesen csalódtunk.
Megritkult család
A smart – igen, így csupa kisbetűvel, akárcsak nemecsek ernő – valamikor 1998 környékén vált elsőként valósággá a korábbi tanulmányautók után. Négy évvel később újabb modell, az igazán dögös, nyitott, autóként csak még több kompromisszum árán használható smart Crossblade-del bővült a sor. 2003-2006 között volt a márkának igazi élményautója is, a Roadster és Roadster-Coupé személyében. Igaz, mindössze 61, az erősebb változatban pedig 82 lóerős motor dolgozott ezekben, de az alacsony üléshelyzet, a jóindulatú futómű és a kis tömeg mégis remek receptnek bizonyult az élményautózáshoz.
A négyajtós smart rendeltetésszerű használata:
2004 és 2006 között egy az előzőnél kevésbé szórakoztató, de sokkal praktikusabb négyszemélyes változat is készült smartból, amely a roppant frappáns Forfour nevet kapta a keresztségben. Dízelmotoros változatban még tartós teszten is járt nálunk anno, és emlékeim szerint kedveltük a fürge, takarékos, fűnyíróhangú kiskocsit. Sajnos mostanra ezek az izgalmas vadhajtások mind leszáradtak a smart testéről, és egyedül a kétszemélyes smart Fortwo maradt életben.
De lássuk inkább az áldozatot, kicsit korosodva, kicsit megkopva már, mennyire tud még lázba hozni bárkit is.
A mélygarázsban egy kortalan formájú kis jószág lapított a normálméretű kocsik között. Kellemes látvány, a sok feleslegesen megmozgatott acélmázsa mellett, amelyekben mind csupán egy-egy ember autózik a munkahelyre.
Rögvest kiderül, miért is élünk tovább, ha nincs hátsó ülés egy autóban:
Félhomályban vonzó
A kis smart így a jótékony félhomályban egész csinosnak tűnt. Szálljunk be. Illetve próbáljunk meg beszállni, mert a függőlegesen álló kilincs kicsit nehezen jár, határozott kézzel kell megrántani, hogy bejussunk. Odabent szinte semmi nem hasonlít a mezei, nem divatcikknek készült autók belsejéhez. A kabinvilágítás térdmagasságban van, az elektromos ablakemelő kapcsolója akár egy vakdugó is lehetne, az utasoldali légzsákot meg látszólag csak hanyagul odatapasztották a kesztyűtartó helyére. De ezzel nincs is baj, ha olyan lenne, mint minden más, korántsem lett volna ennyire menő.
Tesztalanyunk belseje egész jól átvészelte az elmúlt jó pár évet, mindössze a váltógomb karcolódott össze és az egyik ülés háttámláján van egy valószínűleg cigaretta égette lyuk. De ezen felül minden tisztességesen működik, nem nyöszörög és a helyén van.
Kint a napfényben is megnéztük az autót. Ugyan kívülről már kicsit szottyadtabbnak tűnt szegény, de nagy baj mégsincs vele. Csupán az egyik sárvédő hámlik – elképzelésünk sincs róla, miféle féreg foga rághatja – és a felniken van némi rozsdásodásnyom és a masszív UV sugárzásnak kitett műanyagok szomorodtak meg valamelyest a napsütésben.
Nincs kerete az ablaknak
Két férfiember is elfér benne, csak furcsán néznek ki
De menjünk is vele. Indításkor hamar feléled a háromhengeres motor és kellemes duruzsulás tör elő, valahonnan az ülés alól. Néha szórakoztató szuszogások is hallatszanak hátulról, de nem voltunk benne biztosak, hogy ezek üzemszerűek. De mindegy is, nem volt zavaró. Annál inkább a hatfokozatú robotváltó, amely kellemetlenül belengeti a csöppnyi járgányt.
Közlekedni vele leginkább szűk utcákban, parkolóhelyhiányos környéken élvezet. Kevés olyan parkolóhely akad, ahová nem fér be elsőre. Csöppnyi mérete ellenére odabent egyáltalán nem szűk az autó. Elfér fejünk, lábunk, térdünk, és szerencsére hátul a rekesz sörünk is. Fejünk felett árnyékolhatatlan üvegtető terül el, amely vicces dolog, de nyáron, tűző napsütésben nem tudnánk neki őszintén örülni, hiszen már a májusi napsütés is határeset ebben a guruló terráriumban.
Most mennyi?
A dobókocka nem része az alapfelszereltségnek, hanem feláras extra
Újkorában a smart inkább menő divatcikk volt, mintsem igazi, teljes értékű autó. Ennek megfelelően az ára is olyan volt. Itthon nem is fogyott annyira, hiszen a smart árából már nagy, tágas, kényelmes autót is lehetett venni. Manapság, használtan viszont már teljesen megfizethetővé szelídült, akár 4-600 ezer forintos áron kínált smartokat is találunk a hirdetésekben.
Talán érdemes elgondolkodni rajta, mert kis helyen elfér, még ma is megvan a hangulata, és a mellékelt példa szerint nem is esik atomjaira az évek során. Én szeretnék egyet. Szigorúan elektromos hajtással.
