Adatlap
Renault Latitude 2.0 dCi
| Motor | 1995 cm3, Dízel, S4 |
| Teljesítmény | 175 LE |
| Nyomaték | 360 NM |
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 9,9 sec |
| Végsebesség | 215 km/h |
| Fogyasztás (vegyes) | 6,5 l / 100 km |
Mikor kiderül, milyen autó vendégeskedik nálam egy hétig, általában értesítem a családot, mire számítsanak, ne uszítsák rá a portát őrző vérebeket az idegen verdára. A Latitude esetében bőszen magyaráztam a telefonba, hogy igen, ezt a verdát reklámozták a félkegyelmű kislánnyal, aki nem bírta kinyitni az ajtót, és apjából csinált hivatásos sofőrt, aki kitessékelte őt.
Én a nagybetűs szakértő, úgy kevertem össze a Fluence és Latitude modelleket, mint Palik László fénykorában a Forma-1-es pilótákat. Fiaskó, de nem az enyém, a szegénységi bizonyítványt a Renault tervezőinek kell kitölteni.
Mr. Szürke
A Latitude ugyanis fájdalmasan tucatárú. A híres francia kreativitásra nem volt szükség hozzá, hiszen koreai alapokon, a Samsung SM5 karosszériáját felhasználva készült a francia zászlóshajó. Ettől még persze lehetne izgalmas a kocsi megjelenése, de nem lett. Teljesen reménytelen fizimiskát sikerült kiizzadni neki, még ahol lett volna hely, és lehetőség a változtatásra, vagy némi avantgárd tobzódásra, ott sem nyúltak a szürke egyenruhához.
Talán a formabontó Vel Satis gyenge szereplése miatt játszanak ennyire biztonsági játékot. De ha egy tradicionális, komoly múltú márka ilyen „csúcsmodellel” kívánja szédíteni a nagyérdeműt, akkor ott alapos gond van. (Tulajdonképpen ez a zászlóvivő szerep sem tisztázott, de mivel hosszra ez a legnagyobb Renault, így akképpen is kezeltem.)
A külsőn tehát nincs ok rágódni, nem csúf, csak unalmas, egy német autó koreai másolatának utánérzése. Böhöm, klasszikus négyajtós forma, komoly krómcsíkokkal és szintén krómozott, hatalmas hűtőrácson terpeszkedő márkajellel. Eldugott alföldi kisvárosokban, világvégi poros falvakban basáskodó volt TSZ-elnökök ízlését ragadja meg talán, az enyémet semmiképp.
Masszás és nyugtató levegő
Racionálisabb szemmel könnyen túltenném magam a vegytiszta semmit képviselő formán, ha beülve kárpótolna a kényelem és a luxus. Viszont ezen a téren sem lehetek maradéktalanul elégedett.
Bőr persze akad gazdagon, és ahova kéz elér, csak kellemes puha fogást talál, de az összeszerelés csak átlagos szintet üt meg. Visszatérő elem a zongorafekete lakkozott műanyag. A kormányon a középkonzolon és a két ülés között is ott csillog vígan, és várja az első ujjlenyomatokat és zsíros maszatokat, de legalább amíg tiszta, addig szép.
Az előttünk terpeszkedő műszerek mélyre benyúló perem alatt ülnek, így jótékony árnyékból olvashatjuk a legfontosabb adatokat. Sőt, a kevésbé fontosakat is, a két nagyobb óra közötti LCD kijelzőre hívhatjuk le utazásaink jellemzőit. A szokásos fogyasztás, megtehető távolság és társaik mellett mind a négy abroncsban uralkodó guminyomásról is pontos információt kapunk, így még az ujjbegyünket sem kell bekoszolni ennek ellenőrzéséhez.
Az egyik nagy dobás, levegő ionizátor és illatosító
A felhőtlen nyugalmat nem csak ez szolgálja. A Latitude két kihangsúlyozottan nagy dobása nem holmi új fejlesztésű automata váltó, vagy mindennél takarosabb dízelmotor, hanem a masszázsfunkcióval ellátott vezetőülés és az illatosítóval felvértezett szellőzőrendszer. Előbbi inkább egy az ülésben raboskodó és szabadságra vágyó anakondára emlékeztet, csak tekereg mögöttünk és hol a lapockánkat hol a vesénket akarja megmarni. Utóbbi pedig nagyobb szemfényvesztés, mint amit Mario, a varázsló művelt Thomas Mann regényében.
A kétféle aromával rendelkező levegőillatosító még produkált némi érezhető hatást, de a levegőt tisztító ionizátor hiába bombázta a szervezetem negatív, nyugtató töltésű ionokkal a délutáni dugó ugyanolyan idegőrlő maradt.
Akárhogy állítottam ezerfelé az ülést, csak kényelmetlen maradt
Tulajdonképp eddig sem sikerült halálba dicsérni a közel öt méter hosszú franciát, pedig az igazi siralmakba még bele sem kezdtem. Egyszerűen kényelmetlen. Száznyolcvan centiméter fölött nincs megfelelő üléspozíció. Hiába állíthatjuk elektromosan az ülésmagasságot, az ülőlap dőlésszögét és három helyen a deréktámaszt, ha minden kombinációban egy púposra tömött bőrsámlin érezzük magunkat. Egyenesen ülve a vállam bőven túllógott az ülés hátlapján, talán itt is a koreai örökség köszön vissza, hiszen a belpiacra szánt Samsung SM5 ritkán találkozik ilyen európai óriásokkal. A Renault viszont igen. (És én még nem is vagyok olyan magas. Keserű tapasztalataimat a nálam még colosabb Lőrincz Károly kolléga tesztje is megerősíti.)
Hátul a felsoroltak ellenkezője igaz. A tér igazi sofőrös autóé, kár, hogy nem ide jutott masszázsfunkció. Egészen pofátlanul lehet terpeszkedni, pár kilométer után bolond aki a vezetőülésbe vágyik. Igaz, itt sincs semmi lélekemelő, de legalább legálisan sörözhetünk.
Csomagjaink számára 477 liternyi űr áll rendelkezésre, így a Latitude ezen a téren sem emelkedik ki a szürke középmezőnyből.
Klasszikus szedánforma, Koreából importálva
Nincs új a nap alatt
Remélem, már sokak előtt összeállt a kép. A Renault egy kötelező porhintéssel alacsonyabb áron eladható, régi fejlesztésekből összelapátolt autót gyárt Latutide név alatt. Ennek jegyében a motor és a hajtáslánc sem hoz semmilyen újdonságot. A tesztelt típusban a kétliteres turbós dci rotyogott, és hiába a 175 lóerős teljesítmény és a 360 Nm nyomaték ha a hagyományosan lomha automatának hála ritka megfontolt hangulatú lett a Latitude.
Elnézzük, hogy nem erénye a száguldás, de ennyire élettelen és petyhüdt módon reagáló motor-váltó kombót már csak elvétve találunk a konkurenciánál. Ráadásul iszákos is. Szigorú 110 km/h-s autópálya tempónál a legmagasztosabb könyörgés hatására sem tudott a 7.2 literes átlag alatt enni. Városban pedig simán legurít tíz liter környékén, komótosan andalogva.
A futómű tipikus utazólimuzinhoz hangolt, kényelmes darab, könnyen kezelhető alulkormányzottsággal. A nagy tömeg és a puhább felfüggesztés kettőse főleg rossz minőségű, hullámos úton válik bizonytalanná. A kátyúkon, villamossíneken érezhető nyaklással-nyekléssel, zajoktól kísérve haladunk át, igaz, ezek egy része a műszerfal műanyagaitól származik.
Hol a helyed, Latitude?
Nehéz kérdés a Latitude. Felszereltségben és tulajdonságait tekintve a felső kategóriás családi szedánok népes táborában kellene küzdenie a Volkswagen Passat, Renault Laguna, Peugeot 508 és Opel Insignia ellen. Méreteit tekintve azonban felülmúlja ezt az osztályt, 4,9 méteres hosszal csak a Skoda Superb vetekedhet. A felvázolt kép alapján nyilvánvalóan kevés érv szól mellette, a Latitude egy csapnivalóan másolt dolgozat a padtársról, mégis kiizzadt egy vitathatatlan, és döntő erényt. Olcsóbb, mint vetélytársai. A kétliteres dízel 150 lóerős változata már 7.790.000 Forinttól elérhető, és a tesztelt modell is megáll tíz millió alatt.
Fejedelmi helykínálat, közepes kidolgozással, ideje múlt technikai köntösben, néhány szemfényvesztő trükkel megspékelve: ezt kínálja a Latitude. Akit vonz az illatos nyugtató levegő, vagy hátul terpeszkedne, gondolkodjon el rajta. Minden más esetben ott a hátul kicsit szűkösebb, de minden tekintetben jobb Laguna.
