Gyűlöltem a pacalt. Sosem fért a fejembe, miért tömik pocakos negyvenesek két pofára egy állat éppen megfőzött gyomrát? Bizarr, sznob szokásnak tartottam a csíkokra szelt, remegő gusztustalanság fogyasztását. Majd egy napon megkóstoltam, és érettebb fejjel rá kellett jönnöm, a maga módján van benne ráció.
Így éreztem a Mercedes SLK volánja mögött töltött pár nap végén is. Megtértem. A márkával kapcsolatban mindenképp.
Mert amíg nem kerültem közelebbi kapcsolatba a csillagot magán hordó négykerekűvel, előítéleteim voltak gazdagon. Nem sorolnám fel, fejemben az SLK valahol a szilikontuning hölgyeknek vásárolható főékszer szintjén mozgott. Talán az is, de szerencsére megismertem rejtett értékeit, amelyek egy autóbuzi számára is megbecsülendők.
Végre vége a langymeleg formának
Elődjéhez képest jóval részletgazdagabb, férfiaknak is vonzó külsővel csábít az SLK. Fara akár egy brazil szambatáncos tompora, kerek és telt, látványát akár egész napos programként is lehetne élvezni. Az oldalnézetet levegőbeömlő teszi markánssá, a teljesen átrajzolt agresszív orr-rész pedig végképp eloszlatja a kételyeket, ez nem egy kacsacsőrű botoxtündér bevásárlóautója.
A roadsterek szűk mezőnyében, megkockáztatom – az én személyes ízlésem szerint -, a Mercedes legkisebb kabriója viszi az ezüstöt, közvetlen az etalonnak számító Ferrari California után.
Szó sincs a Mazda MX-5 hivalkodásmentes egyszerű felöltőjéről, a Mercedes SLK igazi páva, bőszen fitogtat, és ez a stílus a belső térben sem hagy alább.
Magamutogató nosztalgia
A fennhéjázás szinte perverz módja a vajfehér bőrülés vörös biztonsági övekkel kiegészítve. Hacsak nem dísztárgyként áll valahol az autó, kérészéletű marad a tisztaság. A tesztautóval hajtott kósza ötezer kilométer alatt már igazi fekete retek éktelenkedett a szépen varrott ülőfelületen. Gond nincs, ez az extra csak gyógyíthatatlan kisebbségi komplexus esetén kötelező.
Az összképet érdekes nosztalgiahangulat uralja, a fémből készült kerek szellőzők, a régi rádiók keresőjét imitáló LCD-kijelző mind valahol a Mercedes múltjában turkál. Sőt, aki hasonlóságot érez a retróhullámot meglovagló nagytestvérrel, az SLS AMG-vel, nem téved, a belső tér főbb elemei megszólalásig hasonlítanak.
Ha az importőr nem verné le rajtam, akkor most sarokcsiszolóval kiszabadított SLK ülésből írnám ezeket a sorokat. A termetesebb vezetőknek sincs mitől félniük, a Mercedes kitűnő középutat talált a feszes tartás és a kényelem között, nem markol satuként a sportülés. Így gyerekjáték volt megtalálni a megfelelő üléspozíciót.
A zárkózás 20 másodperce alatt begyűjthetjük az elismerő, és dögölj meg pillantásokat, majd az oldalsó szélvédők utolsó moccanására már készen is vagyunk. Menet közben mindezt csak 5 km/h sebességig tudjuk kivitelezni, így jobb, ha inkább félreállunk a vetkőzéshez.
Ebből elektromosat? Soha!
Lehet gyönyörű egy roadster, igazi énje mégis menet közben mutatkozik meg. Az SLK már az első pár méteren úgy odavágott, mint egy Jimi Hendrix szám kezdőriffje. Hiába a legkisebb négyhengeres motor szólt az orrban, igazi rotyogós, reszelős hanghatást sikerült elérni.
Alacsony fordulaton miniatűr Messerschmitt vadászbombázó, majd a gázpedál szőnyegbe taposásával jön elő az érces turbóhang, végül leszabályozáskor olyat horkant, mint Darth Vader, ha rosszat álmodik. Nem volt még autó nálam, aminél ennyire drukkoltam volna, hogy legyen elég hely és idő pirosba űzni a fordulatszámmérőt.
A C-osztályból származó 1,8 literes turbós motor igencsak meglepett, azt hittem, vérszegény lesz a közel másfél tonnás autó mozgatásához. A papíron 184 lóerős teljesítménytől nem is esünk hanyatt, az igazi meglepetést a motor nyomatéka adja. 270 newtonméterét már 1800-as percenkénti fordulattól élvezhetjük, és egészen 5000-ig kell pörgetni ahhoz, hogy elhagyjuk a csúcsértéket. Tehát akár izomból is nekifeszülhetünk az országútnak.
Ennek ellenére az SLK ebben a kivitelben nem csábít féktelen száguldozásra. A hagyományos hétsebességes automata váltó a valóságban tunyán kapcsol, a kanyargós hegyi utakon nem épp a legjobb társ. Hozzáállásán a váltókulissza melletti kis nyomógombbal tudunk javítani. Itt a három lehetőség (manuális-eco-sport) közül a sport módot választva csavarhatjuk magasabb fokozatra a vigyorfaktort. Hatására a váltó később kapcsol fel, hamarabb vált vissza, minden rezdülésünkre jóval élénkebben reagál, de ezzel együtt is inkább a hatsebességes kézi kivitel javallott.
Az eco módnak is megvan a maga szépsége. Erre akkor jöttem rá, mikor 150 kilométeres kerülővel csorogtam a Balaton felé. Isten háta mögött, bakonyi mellékutakon ért utol ez a zen-pillanat. A takarékos üzemmódban nem vált vissza az automata, enyhe gázadásra csak horkanva feszül meg a mérges négyhengeres, és lassan lendületet vesz a következő emelkedőhöz. Közben enyhén erősödik a szél, de semmi baj, mert a bukókeret mögül kihajtott szélfogó (101 250 Ft) megvéd a fülgyulladástól. Az útszalag kanyarog, a kilométerek peregnek, csak hölgyutasom nem érti, miért tart három óráig leérni a strandig.
Együttérzek vele, neki csak a könyvolvasás jutott, a pontos, leheletnyi erőt igénylő szervokormánnyal én rajzoltam az íveket. Sok gépészkedésre nem volt szükség, az SLK már csak méreteiből adódóan bitang jól fogja az utat. Ebben nem csak a pőre mechanika segít, az elektronika a kerekek célzott fékezésével gyűri le az orrtúrásra való hajlamot. Így a digitális őrangyalok támogatásával tempósabb kanyarokban is semlegesen fordulhatunk, messze túl kell ugrani a hülyeség kordonját, hogy bármivel zavarba hozzuk a nyitott Mercedest.
Nem mondom, a futómű ráz és bizonytalan a nyomvályúkon, de európai minőségű utakon már előbújik a kényelmesebb énje, és csak határozott, agresszív manőverekkel jövünk rá, mennyi tartalék lapul még a felfüggesztésben.
A móka frontján
Közel kétszáz ló a hátsó keréken, ugye senki sem gondolta, hogy végig bekapcsolva hagyom a menetstabilizátort? Kötelező volt utánajárni, mit tud az SLK felmutatni a móka frontján. Az idilli képbe itt csúszik egy pici hiba, ugyanis nem sokat. Tény, könnyen előzésbe kezd a hátsó, de az automata váltó miatt nem pont úgy és akkor, ahogy számítanánk rá. A Mercedes fő terepe inkább a lendületes túrázás, az ilyen mutatványokat hagyjuk meg az MX-5-tulajdonosoknak.
Adatlap
Mercedes -Benz SLK 200
Motor | 1796 cm3, Benzin, S4 |
Teljesítmény | 184 LE |
Nyomaték | 270 NM |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 7,3 sec |
Végsebesség | 240 km/h |
Fogyasztás (vegyes) | 9,3 l / 100 km |
A hosszú utaknak az öblös üzemanyagtank is kitűnő partnere. Nem néztem utána a pontos adatoknak, így igencsak kikerekedett a szemem, mikor hatvan liternél kattant el a töltőpisztoly. Sebaj, legalább még egy okkal kevesebb, ami szünetre kényszerítené a kilométergyűjtő hétvégi kirándulást. A fogyasztást firtatni egy ilyen modell esetében meddő gondolat, legyen elég annyi, hogy Budapesttől távol ólomnehéz jobb lábbal sem hagyjuk magunk mögött a tízliteres átlagot.
A gyűlölködő pillantások ára
A piszkos anyagiak tekintetében érdekes helyen áll a körülbelül 12 milliót kóstáló alapmodell. A konkurenciát lepkehálóval kell összefogni, a Mazda MX-5 puritán vezetési élménye bő négymillióval olcsóbban elérhető, a következő szóba kerülő ellenfél, a BMW Z4 alapkivitele ugyanennyivel kerül többe.
Ha már valaki megfogta az isten lábát, és a reggeli kávé felett a kétszemélyes kabriók közötti válogatás a legfőbb probléma, ne féljen az új SLK-t is felvenni az esélyesek közé. Ez már nem a rózsaszíninges fodrász-mobil, hanem igazi klasszikus erényeket villantó roadster. Kényeztet, állakat ejt le, hajat borzol, hűvös napokon nyakat fűt, szinte mindent tud, amit egy ilyen autónak tudni illik. Egyedül a tunya automata váltót kell száműzni, és a Mercedes SLK 200 még közelebb kerül a tökéletes roadster álomképéhez.
Köszönjük a helyszínt a Tököli Vezetéstechnikai Képzési Központnak! Elérhetőség: www.vezetestechnika.eu illetve Székely Gyula: +36-30-25-25-399 és info@vezetestechnika.eu