C5-ben ültünk, épp üres parkolóhelyet kerestünk, ahogy az előttünk araszolgató terepjáró is. Megállt, hátramenetbe kapcsolt és nyugodtan elkezdett ránk tolatni. Ez nem lát minket? Teee, ez nem lát minket!!! Olyat tenyereltem a kormány közepén a dudába, hogy na, ám a C5 néma csendben maradt. Puff! Roppant egyet a rendszámunk, nekünk jött.
Növekszik az értékesítése
Persze a kürt hibátlanul működött, csak éppen nem a kormány közepén volt, ahol az általában a rendes autókban lenni szokott. Hogy azt a citroënes különcködő mindenedet… Pár éve történt ez a kis koccanás, amikor még újdonság volt a C5, így indult ismerkedésem a típussal. Friss volt a kocsi, a sajtó egy része lelkendezett, hogy végre valami tényleg jónak ígérkező alternatíva a németek uralta kategóriában.
Ráadásul egyes megoldásai kiemelték a mezőnyből. Parányi gomb a duda (csak a rendszám sérült, megbocsátottuk), fix középrész körül forog a kormány, homorú a hátsó szélvédő, légrugózás ringat… Végül is egy Citroën, a márkafanoknak nem is kellett akkor magyarázni, hogy mit miért.Vették is rendesen idehaza az elmúlt években, pláne ahhoz képest, hogy a flottavásárlók köztudottan nem Citroën-rajongók.
2008: 235 db
2009: 213 db
2010: 133 db
2011. 01-09. végéig: 133 db.
(Rögtön tegyük hozzá, minden évben 90-92 százalék volt a dízelek aránya.)
Nahát, azt látjuk, hogy a modellciklus második felében ismét növekedni kezd az értékesítés, hiszen idén minden jel szerint jóval felülmúlják az adatok a tavalyiakat. Úgy, hogy még azt sem mondhatjuk, véget ért a válság, magára talált idehaza az autópiac. Szó nincs róla, egyáltalán nem talált magára. A piac egészében közel sem lesz akkora növekedés 2010-hez képest, mint a C5-nél.
Jobb, mint új korában
Négy évvel feltűnése után a formája nekem jobban tetszik ma, mint elsőbálozós korában, amikor leváltotta a puffadt, otromba elődöt. Hogy mást ne mondjak, az 508-as Peugeot-t már most unalmasabbnak látom kívülről. Ráadásul egy új, nagy teljesítményű dízellel szerelt tesztautóban idézhettük fel a régi, rendszámtörős időket.
A nálunk megrendelt 90 százaléknyi dízel 80 százalékában a 2.0 HDi motor valamelyik változata dolgozik 140-160 lóerővel. Ahogy kérdésünkre az importőr fogalmazott, „ez jelenti az optimális teljesítményt és regadó szempontjából is kedvezőbb, mint a 2,2-es változat (204 lóerő). Utóbbi motor inkább a kevéssé árérzékeny magánügyfelek, vagy cégvezetők számára lehet érdekes.” És persze számunkra is.Az első figyelemre méltó infó, hogy nyomatékban ugyanazt tudja ez a blokk, mint a háromezres biturbó V6-os dízel (ez 440 Nm, az 450 Nm), és gyakorlatilag ugyanúgy is megy, mint a súlyra nehezebb (plusz 106 kg), ámde valamivel erősebb (plusz 40 lóerő) csúcsváltozat. Ez 8,3 alatt van százon, az 7,9 alatt. És mindez érezhetően olcsóbb: a négyhengeres 2,2-es 9,8 millió forintról indul, a V6-os 11,2 millióról (mindkettő csak Exclusive kivitelben kapható).
Fogyasztásban is valamivel jobb a kisebb motor, pedig amikor pár éve öt mázsa csempével plusz két emberrel megdurrantva 7 liter alatt evett vidéken a V6-os (így 23 mázsa volt az összsúlyunk!), azt mondtam, hogy nem kell, nem lehet ennél jobb. A burkolólapok azóta a falon figyelnek, ezúttal négy emberrel próbáltam a fogyasztását.
130-ra állítva a tempomatot 6,3-at evett az M7-esen, talán mondani sem kell, hogy a lassabb vidéki utakon bekúszott 6 liter alá a fogyasztása. Városban nyilván már nagyon forgalomfüggő volt az étvágya, általában elment 8-9 literrel, csak akkor ment 10 fölé, ha fél óráig tartott egy öt kilométeres szakasz.
Még mindig bólogat
Járáskultúrájában, a hatfokozatú automata jótékony unalmasságában semmi új nincs, mint ahogy a légrugós bólogatás (hirtelen induláskor hátra, határozottabb fékezéskor előre) is tipikus C5-ös tulajdonság. Mint ahogy az is, hogy nagyvonalúan átsiklik az apróbb úthibákon, míg a nagyobbak ebben a kocsiban ülve a leginkább elviselhetőek. Tudjuk ám keményíteni is a felfüggesztést – elméletileg, de hiába kapcsoljuk be, gyakorlatilag észrevehetetlen marad. Nem tudjuk felizgatni, fő a nyugalom.
Ez egy Citroën limuzin, kérem, amit ebben a korban már nem is tegezünk. Nem mondjuk azt a pinokkiósan méretes, ezért egyes garázslehajtókon már-már fennakadó első túlnyúlásra, hogy a mindenedet, inkább magázódunk. Mi is idősödtünk, nyugodtak vagyunk, tudjuk, az úr itt-ott más, mint a többiek, mi több, kissé bogaras. De így szeretjük. Különösen ezzel a motorral.