Te jöttél ezzel a tök jó Nissan terepjáróval? – kérdezte egyik reggel a gyermekem iskolatársa. Hát igen, a népek, kicsik-nagyok egyaránt, zabálják az új, magas Nissanokat, a márkának nagyon bejött ez az álterepjárós crossover-dolog. A Qashqai-jal Golfok, Focusok ellen indított terepjáró-szerű autót – viszik is az európai vevők, mint a cukrot. A Juke pedig az eggyel-kettővel kisebb kocsik kategóriájába hoz színt ezzel a fura magas építéssel, amely persze egyáltalán nem csinál terepjárót a kocsiból, bár a városi járdázás jóval könnyebb a Juke-kal, mint egy Micrával. (Csak az 1,6 literes benzines turbóból kapható 4×4-es változat, de az is inkább a stabil útfogás miatt összkerekes, mint a sárdagasztás okán.)
Nem szép, de sokaknak tetszik
A Juke formájától sokan viszolyognak, még többen viszont (nem reprezentatív, de egyértelmű megfigyelés) szeretik. A masszív sárvédő-domborításokon, mint négy kigyúrt combizmon álló helyzetben is ugrásra készen feszül a hátrafelé szűkülő ablakvonallal, de előrenyilazott hátsó lámpákkal lendületessé tett karosszéria.
Szinte felesleges művészkedős dizájn-túlzás a rejtett hátsó kilincs, bár el kell ismerni, hogy alfások (147), seatosok (Leon), Hondások (Civic) hiába mosolyognak, hogy az ő kocsijukon előbb volt ilyen. A Nissan nem csak a mostani Pathfinderen él ezzel az optikai trükkel, de már 1985-ben elrejtette a Terrano hátsó kilincsét a tetőoszlopba:
A furán kidudorodó első lámpaburákat viszont mindkét csoport meg szokta említeni, mármint hogy ezt azért nem kellett volna. Ja, ezek a burák különben nem az üzemi fényszórókat takarják. A dudorok alatt csak a helyzetjelző és az index lakik. A tompított és a reflektor a hatalmas, kerek lámpákban lapul, amik a Juke egész alsó egyharmadával együtt mintha egy másik autóhoz tartoznának.
Szóval fura, de egy biztos: nem lehet nem észrevenni a forgalomban.
A beltér dizájnja jóval kevésbé osztja meg a népeket, pedig itt is van extremitás. A motorkerékpár-tankra emlékeztető bordó idom a két első ülés között hatalmasat üt, de sem az ergonómián, sem a praktikumon nem ront a nagyszerű geg. Tényleg remek ötlet, a motorkerékpárokat is gyártó japán konkurencia, a Honda vagy a Suzuki rághatja a körmét idegességében, hogy miként tudná elegánsan átlopni ezt a cuccot saját sportos modelljeibe.
Mert, bár a Juke kívülről egy terepjárószerű kisautó, belülről nagyon sportosra tervezték a hangulatát. Háromküllős, kisméretű kormány, csőműszerek, vérpezsdítő vörös-fekete színvilág – sőt, még egy G-mérő is került a középkonzolra. A klímakonzol alá rejtve: ez is egy üdítően friss ötlet.
Nem csak a középső-alsó kijelzőn megjelenő adatok váltanak ugyanis át a fűtés-szellőzés információiról a fogyasztási és dinamikai adatok megjelenésére a D-MODE gomb megnyomására. Ilyenkor a gombok feliratai is megváltoznak.
Nagyon cuki parasztvakítás, olyannyira, hogy még azt is megbocsátja neki az ember, hogy tulajdonképpen semmi értelme. A fogyasztási adatok a műszeregységen is láthatók, a G-mérő pedig semmire nem való: három-három fokozatot képes megjelölni irányonként, tehát semmi értelme.
Ha valaki – érthetetlen okból – futómű-variálással vagy gumicserével próbálna javítani a kanyarsebességeken, ezen a játékon nem fogja látni, hány század G-t javított az oldalgyorsuláson.
És persze ennek az egész sportosságnak semmi jelentősége tesztautónkban, a másfél literes dízel Juke-ban.
Nem illik hozzá a dízel
A Renault 1,5 literes dCi-motorja a Juke-ban legerősebb változatában, 110 lóerővel és hatfokozatú sebességváltóval elegendő a 13 mázsás test mozgatásához, de képtelen a karosszéria vagy a beltér hangulatához illő dinamikát előállítani. A kormányzás, a fék, de még a magas kasztnihoz képest nagyon stabil futómű is sokkal-sokkal többet tud, mint amit a dízelmotor megkívánt a Juke-tól.
A kocsi könnyedén lépést tart a forgalommal, autópályán sem gond neki a 130 tartása, de ennél sokkal többet nem szabad várni tőle. Nehézkesen indul el és meg a dízel, hidegen rémesen kerreg, fűtés csak sokára lesz a kocsiban. Csak azért nem kívánkoztam át belőle az 1,6 literes turbóba, mert ez nem eszi le a hajamat.
A légellenállás különben tényleg hajmeresztően nagy, ennek megfelelően már országúti tempónál is zavaróan felerősödik a szélzaj. Ez adja tulajdonképpen a motorzajjal együtt a Juke egyetlen igazán komoly hibáját: kimondottan hangos a kocsi.
Adatlap
Nissan Juke 1.5 dCi
Motor | 1461 cm3, Dízel, S4 |
Teljesítmény | 110 LE |
Nyomaték | 240 NM |
Gyorsulás (0-100 km/h) | 11,2 sec |
Végsebesség | 175 km/h |
Fogyasztás (vegyes) | 4,9 l / 100 km |
A kis méret nem hiba
Bár nem a motor hangjáért és a szélzajért szidtuk elsősorban, a méreteit nem szabad rajta számon kérni. Terepjárós arányaihoz, hasmagasságához és ötajtósságához képest nagyon picinek érződik a Juke, de hát az is. Miután meglepve tapasztaltuk az apa-anya-két gyerek-csomagok blokk bepakolásának nehézségeit, megnéztem a méretadatait.
4,14 méter hosszú, 1,77 széles, a csomagtér 251 literes. Nagyjából mint a szintén kategóriájánál nagyobbnak látszó, kicsit keskenyebb, de csak 19 literrel nagyobb csomagteret nyújtó Suzuki SX4.
Nem olcsó
5 020 000 forint a legolcsóbb dízel Juke. Kisautónak is elég durva, de ha a különleges dizájnt is hozzávesszük, akkor sem mondható olcsónak. A jellegében, 115 lóerős dízelmotorjával még teljesítményében is nagyon hasonló Kia Soul például alapáron 4,1 millió forintért vihető haza.
Viszont, ha úgy vesszük, mégsem drága a kocsi, hiszen másik versenytársa nincs is. A Toyota Urban Cruiser adná még magát, de az is olyan drága volt itthon, hogy az importőr le is vette az árlistájáról.
Aki beleszeret, ennyi pénzt kell adjon érte – a Nissan érzi, hogy nem csak autót, divatcikket alkotott. Vicces, hogy az ugyanezen motor gyengébb, 90 lovas változatával árult, de szintén magasított építésű bárosi padkajárót a konszerntárs Renault szegény-márkája alatt Dacia Sandero Stepwayként nagyobb csomagtérrel 3,4 millióért már haza lehet vinni, sőt, Dusterként összkerékhajtással, tengernyi hellyel, 110 lóerővel már-már igazi terepjáróként 4,8 millióért kapható rokon, de sokkal komplexebb technka.
De hát aki Nissan Juke-ra vet szemet, sose ülne be egy dácsiába, még ha ezer autós újságíró dünnyögné is a fülébe, hogy technikailag alig van különbség.
Nők a Juke-ban
Érdekes, hogy mennyire sikeres az extrém kiállású Juke a nők között. Két konkrét Juke-tulajdonosról tudok, az egyik kiadóvállalatunk egyik főszerkesztőnője, a másik egy kicsit spekuláció, de a RUZSA-1 rendszám azért sejteti, ki ülhet abban a fekete Juke-ban, amit a minap láttam.
A Juke mintha női autó lenne, és mint ilyen, 99%-ban elég neki, ha szép. De nem csak szép, nem is rossz, szóval a célközönség biztos boldog lesz benne, ha meg tudta fizetni.
És egy szerelmes nőnek hiába írja meg egy autósmagazin az eddigi hibák mellé még, hogy rossz belőle a kilátás, nehézkes a manőverezés, szűk a kabin, bután, bólogatósan működik a tempomat, a tájékozatlan navira ráférne egy frissítés, hogy a kormányon átnyúlva kell nyomkodni a fedélzeti számítógép gombjait – az a szerelmes nő már úgyis csak azokat a különleges, nagy szemeket látja.