Esőben jobb a felfelé nyíló hátsó ajtó, máskor meg a kétfelé nyíló lett volna kényelmesebb
A feladat adott, két család minél kevesebb tallér eltapsolásával szeretne egyhetes, tengerparti nyaralást összehozni. A célpont a nem éppen a vendégszeretetéről messze földön híres Horvátország, de legalább olcsón megúszható a túra, és van homokkal hintett tengerpart, ami a tejfogúaknak legalább annyira nagy móka, mint nekünk a, aaa…, nos ezt inkább ne firtassuk. Két autóval nyolcan menni nagy pazarlás, így kisebb nemzetközi bonyodalmat okozva, kerítettünk egy kisbuszt.
A terv roppant furfangos, és így az orcátlan autópályadíjak, kompköltségek feleződnek, illetve a két autónál biztosan kedvezőbb fogyasztás mellett az sem utolsó, hogy a monoton vezetésből is kevesebb jut egy-egy sofőrre.
Érdemes teleülni, akkor igen gazdaságos
Egy a légtér
Mivel négy felnőttnek, és a hozzájuk csatolt négy gyereknek kellett elférni a kocsiban, az egyetlen tolóajtónál lévő ülést egyszerűen kihajítottuk a kocsiból. Így is maradt 8 ülőhely, emellett kényelmesebb lett a ki- illetve a beszállás, valamint a felszabadult helyre is lehetett mindenfélét pakolni. Így persze már korántsem volt annyival kényelmesebb a ki- és beszállás, de mégis valamivel szellősebb, áttekinthetőbb maradt az utastér.
A temérdek gyerekülés beépítése itt nem okozhat bonyodalmat, legfeljebb a menet közben táplálékot osztó anyák, és a menet közben taslikat osztó apák hatósugarát kell ügyesen összehangolni, hogy biztonsággal lefedjék a teljes utazóközönséget.
A spártai belsőt eleinte imádtuk, hiszen nagyon ritkán kapunk importőrtől ennyire buta autót. Gyermeki örömmel tekergettük az ablakemelő kart, fogdostuk a nyers plasztik volánt, és egy darabig a már rég elfelejtett, autó körüli kilincsrángatós körbefutkosás is nosztalgikus élményeket okozott. Olyanná váltunk, mint jó apám a Škoda S100-assal a nyolcvanas években, amikor zárás után még rituálisan megcibálta az összes ajtót.
Aztán idővel a poénérték jócskán megkopott, sőt, elkezdtük utálni, hogy akkor is le kellett állítani a motort, és kivenni a kulcsot, ha csak a zárt csomagtartóból kellett valamit előbányászni. Ami több szempontból is veszélyes vállalkozás volt. Először is bármi kihullhatott a félig kinyílt ajtó mögül az aszfaltra, és a hátsó ajtót is olyan erővel tépte a magasba a még friss teleszkóp, hogy a kipotyogó cuccok elkapásával foglalatoskodó, guggoló helyzetben lévő embert simán képes volt hanyatt lökni.
Mindenfelé állítható a kormány
Kisbuszt leginkább telepakolni jó, illetve sokfelé osztani az úti költségeket, de vezetni nem igazán élvezetes. A magasabb üléspozíció az egyetlen jó pont, illetve az agresszívabb vezetők lelkét az is simogathatja, hogy nagyobb respektje van az úton szembejövő kisbusznak, mint egy Swiftnek. Haladni vele azonban – különösen 84 lóerővel – nem túl kalandos.
De meglepő módon, nem csak szánalmas vánszorgásra képes a kisbusz, hanem a legtöbb esetben egész jól fel lehet vele venni a közlekedés ritmusát, csupán az emelkedők, vagy az előzések kellemetlenek vele. Meg persze a gázpedál is átalakul egy szimpla, kétállású kapcsolóvá: padló, vagy semmi.
A vezető pozíció azonban példásan ergonomikus, ebben a kategóriában nem jellemző a minden irányban állítható kormány, és az ajtózsebekbe is személyautóhoz szokott szemnek felfoghatatlan méretű és mennyiségű palackot lehet felhalmozni. Ha ez kevés lenne, akkor a jobb első üléspár felhajtható lapja alá is befér több napi kajaellátmány. Az igazi csomagtartó már nem ennyire nagyvonalú, a gyári kilenc emberes befogadóképességhez csekélyke a tér, de jó hír, hogy az ülések alá hátul is komoly mennyiségű dolgot el lehet rámolni.
Egész jó rajthelyet csíptünk meg vele
Hátrafelé haladva kezd kopni az ergonómia, a gyereklányok nem ilyen helyről álmodoznak, miközben habos babaszobákban tologatják rózsaszínű hercegnőiket. Nagy melegben leghátra nem nagyon jut el a légkondi jeges lehelete, csupán a külön szellőztetőmotor kavarja meg egy kicsit arrafelé a levegőt, és az ablakok sem nyithatóak. Az egyetlen oldalajtó is kevés, így a ki- és beszállások kissé elhúzódnak. Igaz, az autó nem is családi nyaralásra termett, hanem inkább kisebb melós brigádok hatékony célba juttatására.
A belső koszállósága ennek megfelelően remek, a legtöbb felület egyszerű, kemény, de hatékonyan takarítható szinte bármivel. A padló sík, vastag gumi fedi, és az üléssorok is kivehetőek, ha a melósok után még a betonkeverőt is ezzel kell szállítani. Az viszont kár, hogy a félálomban térdükre habos nyálat csorgató kisdedek mögött nem lehetett kissé megdönteni a háttámlát.
A képen egy VW kisbuszt rejtettünk el
Összesen 1530 kilométert autóztunk a Transporterrel, jellemzően autópályán, 130 km/h körüli tempóban. 123,2 liter gázolajat tankoltunk összesen – érdemes Horvátországban tankolni, mi autópályás kúton is 399 forintért kaptuk a gázolaj literjét – így könnyen kiszámolható, hogy szinte hajszálpontosan 8 literes átlagfogyasztással jártuk meg az oda-vissza utat. Alaposan megpakolva, aránylag gyorsan haladva, és beleszámítva, hogy a kölni dómmal vetekedő légellenállásunk volt, egész barátinak tűnik a végeredmény.
Bár négy hanggránát-üzemmódban lévő gyerekkel egy légtérben utazni több száz kilométeren át, nem vetekszik egy wellnesshétvégével, de még talán egy vakbélműtét is kevesebb szenvedéssel jár, ennek ellenére mégis így indulnánk útnak, ha elölről kezdhetnénk a hetet.
