Röviden – Ford Tourneo Custom |
Mi ez? |
Kisbusz nyolc, felárért kilenc üléssel, 2,2 literes, 100, 125 vagy 155 lóerős dízelmotorral, kézi váltóval. Más nincs? Nincs. |
Mit tud? |
Sok embert és sok csomagot csendben vinni bárhová |
Mibe kerül? |
6,4 és 10,4 millió forint között szór az alapár, plusz extrák |
Kinek jó? |
Akiknek céges, vagy magáncélokra ekkora kocsi kell, és erre kapnak jó ajánlatot – vagy nagyon megtetszik nekik a Custom-pofa |
Azt imádom ezekben a kocsikban, hogy még a legkisebb út is férfias kaland velük. Fel kell mászni a magas bakra, izomból kell megsuhintani a súlyos ajtókat, kihívásokkal teli erőpróba minden finom manőver szűk helyeken, hátborzongató keménységgel csattan a helyére a macsó tolóajtó. És persze ott az irdatlan belső tér páratlan luxusa. Egy ilyen behemótból könnyedén lesajnálhatjuk a bálna-Merciket, A8-asokat kérem, mi olyan kocsival utazunk, amiben szó szerint sétálgatni lehet.
A nyolcszemélyes Ford sok mindenben személyautós, de még több mindenben megmaradt teherautónak. Kevés az érv mellette az erős konkurencia fényében, de nagyon meg lehet szeretni
A nyolcszemélyes Ford sok mindenben személyautós, de még több mindenben megmaradt teherautónak. Kevés az érv mellette az erős konkurencia fényében, de nagyon meg lehet szeretni
Fotó megosztása:
Fura az eleje, kicsit a '90-es évek amerikai Cab Forward irányzatára emlékeztet (Chrysler Vision, Dodge Intrepid)
Fura az eleje, kicsit a '90-es évek amerikai Cab Forward irányzatára emlékeztet (Chrysler Vision, Dodge Intrepid)
Fotó megosztása:
Hosszúnak tűnik, de nincs öt méter: a második generációs, tojásforma Grand Voyager hosszabb nála
Hosszúnak tűnik, de nincs öt méter: a második generációs, tojásforma Grand Voyager hosszabb nála
Fotó megosztása:
Ford-stílusjegyek: szúrós szemű lámpa, Aston-szerű alsó hűtőmaszkl
Ford-stílusjegyek: szúrós szemű lámpa, Aston-szerű alsó hűtőmaszkl
Fotó megosztása:
Az óriási egybeajtó nem túl praktikus, hármat is hátra kell lépni nyitáskor. Filigránabb hölgyeknek nincs esélyük becsukni
Az óriási egybeajtó nem túl praktikus, hármat is hátra kell lépni nyitáskor. Filigránabb hölgyeknek nincs esélyük becsukni
Fotó megosztása:
Ez a Titanium a legnagyobb, legerősebb dízellel listaáron is tízmillió feletti autó, de valahogy látszik is rajta
Ez a Titanium a legnagyobb, legerősebb dízellel listaáron is tízmillió feletti autó, de valahogy látszik is rajta
Fotó megosztása:
A családi mindenessel (taxival, transzferjárművel) kilenc mázsa körüli hasznos teher szállítható
A családi mindenessel (taxival, transzferjárművel) kilenc mázsa körüli hasznos teher szállítható
Fotó megosztása:
Fura arányait szokni kell, de már első látásra van benne valami vonzó
Fura arányait szokni kell, de már első látásra van benne valami vonzó
Fotó megosztása:
A Tourneo menetjelző fénye nem LED-es
A Tourneo menetjelző fénye nem LED-es
Fotó megosztása:
Rendes, ballonos, C-s teherautógumi, meg sem kottyannak neki a kátyúk
Rendes, ballonos, C-s teherautógumi, meg sem kottyannak neki a kátyúk
Fotó megosztása:
Előrehajolva rohanó, dinamikus forma
Előrehajolva rohanó, dinamikus forma
Fotó megosztása:
Biztosra vettem, hogy megnyomták a lemezt, de nem: a másik oldalon is ilyen a tolóajtó. Gyári dizájnelem a horpadás
Biztosra vettem, hogy megnyomták a lemezt, de nem: a másik oldalon is ilyen a tolóajtó. Gyári dizájnelem a horpadás
Fotó megosztása:
Rossz utakon is jól teljesít a magasra emelt kasztni és a hosszú rugóút
Rossz utakon is jól teljesít a magasra emelt kasztni és a hosszú rugóút
Fotó megosztása:
Ha nem tudod elrejteni, emeld ki: a polírozott alusín ékszer a Tourneón
Ha nem tudod elrejteni, emeld ki: a polírozott alusín ékszer a Tourneón
Fotó megosztása:
A Tourneo menetjelző fénye nem LED-es
A Tourneo menetjelző fénye nem LED-es
Fotó megosztása:
Transit Custom néven már járt nálunk a dobozos kisteher-verzió is: meg kell még szokni az új Ford-nevezéktant
Transit Custom néven már járt nálunk a dobozos kisteher-verzió is: meg kell még szokni az új Ford-nevezéktant
Fotó megosztása:
Egyszerű, de feldobja a Tourneo Custom külsejét a masszív küszöb
Egyszerű, de feldobja a Tourneo Custom külsejét a masszív küszöb
Fotó megosztása:
Sávelhagyásra figyelmeztető automatika, automata világításkapcsoló, ablaktörlő szemei
Sávelhagyásra figyelmeztető automatika, automata világításkapcsoló, ablaktörlő szemei
Fotó megosztása:
Érzik rajta a tömeg, de a legerősebb motorral nem akadály a forgalomban. Viszont sokat eszik
Érzik rajta a tömeg, de a legerősebb motorral nem akadály a forgalomban. Viszont sokat eszik
Fotó megosztása:
A létező legtöbbet foglalja magában a hasznos térből a nagy hasáb
A létező legtöbbet foglalja magában a hasznos térből a nagy hasáb
Fotó megosztása:
Az új Tourneo és a régi Transit
Az új Tourneo és a régi Transit
Fotó megosztása:
A hátsó sorban csak középen nyitható az ablak, ott is csak ennyire
A hátsó sorban csak középen nyitható az ablak, ott is csak ennyire
Fotó megosztása:
Kulccsal nyílik a motortér, egyik irányba tekerve felpattan a zár, másikba tekerve old a biztosító
Kulccsal nyílik a motortér, egyik irányba tekerve felpattan a zár, másikba tekerve old a biztosító
Fotó megosztása:
A tanknyílást ez a mérhetetlenül primitív zár védi: a vezető ajtaja rácsukódik a kis műanyagfülre és kész
A tanknyílást ez a mérhetetlenül primitív zár védi: a vezető ajtaja rácsukódik a kis műanyagfülre és kész
Fotó megosztása:
Praktikus a tanksapna nélküli töltőnyílás, tiszta munka az utántöltés
Praktikus a tanksapna nélküli töltőnyílás, tiszta munka az utántöltés
Fotó megosztása:
A Tourneo csak a 2,2 literes dízellel rendelhető nálunk, 100, 125 vagy 155 lóerővel
A Tourneo csak a 2,2 literes dízellel rendelhető nálunk, 100, 125 vagy 155 lóerővel
Fotó megosztása:
Iszonyúan széles és magas a kabin, egy pillanat alatt hátraléphet a jobb egyből gyereket nevelni az ember
Iszonyúan széles és magas a kabin, egy pillanat alatt hátraléphet a jobb egyből gyereket nevelni az ember
Fotó megosztása:
Teljesen személyautós a szűkebben vett műszerfal, nem sok különbség van egy Focushoz, Fiestához képest
Teljesen személyautós a szűkebben vett műszerfal, nem sok különbség van egy Focushoz, Fiestához képest
Fotó megosztása:
A középkonzol gomberdeje jó is, meg nem is. A 0-9-ig teljes numerikus klavi példéul jó, a nehézkesen programozható navigáció rossz
A középkonzol gomberdeje jó is, meg nem is. A 0-9-ig teljes numerikus klavi példéul jó, a nehézkesen programozható navigáció rossz
Fotó megosztása:
Személyautós méretű a kesztyűtartó - a Tourneóban egy laptopot legfeljebb az ülések alatt rejthetünk el a kíváncsi szemek elől
Személyautós méretű a kesztyűtartó - a Tourneóban egy laptopot legfeljebb az ülések alatt rejthetünk el a kíváncsi szemek elől
Fotó megosztása:
Klasszikus négyórás, színes, részletgazdag információs kijelzővel
Klasszikus négyórás, színes, részletgazdag információs kijelzővel
Fotó megosztása:
8,1? Volt az 8,9 is a kútnál!
8,1? Volt az 8,9 is a kútnál!
Fotó megosztása:
A hatfokozatú kézi váltó egyes és kettes fokozata között óriási az űr, de innen felfelé minden rendben. Hatodikban sztrádán alig forog 2000 felett a motor
A hatfokozatú kézi váltó egyes és kettes fokozata között óriási az űr, de innen felfelé minden rendben. Hatodikban sztrádán alig forog 2000 felett a motor
Fotó megosztása:
A sávtartó automatika kormányrezgetéssel figyelmeztet a csík átlépésére
A sávtartó automatika kormányrezgetéssel figyelmeztet a csík átlépésére
Fotó megosztása:
Mennyire menő ez a klímakonzol egy 11 milliós kocsin?
Mennyire menő ez a klímakonzol egy 11 milliós kocsin?
Fotó megosztása:
A soför ajtajának belseje egyheti hideg élelmet és italt képes befogadni
A soför ajtajának belseje egyheti hideg élelmet és italt képes befogadni
Fotó megosztása:
Jópofa megoldás a nyomásra előugró fényszórómagasság-állító tekerentyű - már ha xenon nem rendelhető a kocsihoz
Jópofa megoldás a nyomásra előugró fényszórómagasság-állító tekerentyű - már ha xenon nem rendelhető a kocsihoz
Fotó megosztása:
Rövid az ülőlap, viszont eszméletlen sok a lábtér
Rövid az ülőlap, viszont eszméletlen sok a lábtér
Fotó megosztása:
Leghátra bejutni csak a szimpla ülés felől lehet, a dupla szék ülőlapja nem billenthető
Leghátra bejutni csak a szimpla ülés felől lehet, a dupla szék ülőlapja nem billenthető
Fotó megosztása:
A feláras bőrfotelekkel még a negyvenmilliós csúcs-Multivanokat sem irigyli olyan nagyon az ember
A feláras bőrfotelekkel még a negyvenmilliós csúcs-Multivanokat sem irigyli olyan nagyon az ember
Fotó megosztása:
Ezért jobb a Tourneo mint egy soküléses Transt: kárpit még az ajtón is, szőnyegek, csendes, hangszigetelt kabin
Ezért jobb a Tourneo mint egy soküléses Transt: kárpit még az ajtón is, szőnyegek, csendes, hangszigetelt kabin
Fotó megosztása:
992 literes az alap, 1447 a hosszabb tengelytávú változat csomagtere - a három üléssor mögött
992 literes az alap, 1447 a hosszabb tengelytávú változat csomagtere - a három üléssor mögött
Fotó megosztása:
A hely óriási odabent, hat utas fényűzően, de nyolc is nagy kényelemben falhatja fel a kilométereket
A hely óriási odabent, hat utas fényűzően, de nyolc is nagy kényelemben falhatja fel a kilométereket
Fotó megosztása:
Hamarosan ezt a háromkerekű dolgot is feldolgozzuk!
Hamarosan ezt a háromkerekű dolgot is feldolgozzuk!
Fotó megosztása:
Fura az eleje, kicsit a ’90-es évek amerikai Cab Forward irányzatára emlékeztet (Chrysler Vision, Dodge Intrepid)
Fura az eleje, kicsit a ’90-es évek amerikai Cab Forward irányzatára emlékeztet (Chrysler Vision, Dodge Intrepid)
Teherautó-alapokra épített kisbuszokat, ilyen soküléses, de érezhető szándékossággal amennyire lehet, személyautós viselkedésűre hangolt öszvéreket számos márkától próbáltam az utóbbi években. Több kedvencem is volt eddig a műfajban, sőt, valójában mindegyik kocsi a kedvencem valahogy, amit csak vezettem. Imádom a Multivan tömbszerűségét, németségét, az elnyűhetetlenség ígéretét benne. Szeretem a Peugeot Expert Tepee, Citroën Jumpy puhaságát, franciás viselkedését, az apró 1,6-os dízel finomságát és takarékosságát. Helyeslően konstatáltam a Renault Trafic páratlanul kedvező árát, de klónja, a Vivaro is bejött genfi túránkon tavaly. Kedveltem a Hyundai H1 tágasságát és bődületes erejét.
A kategória ezen újdonságában, a Ford Tourneo Customban pedig stílusát, borzongató idegenszerűségét, megszokhatatlan formáját szerettem a legjobban. Érdekes orrától vagány fellépőjén át futurisztikus hátsó lámpájáig minden porcikáját kedveltem, pedig nem mondanám rá, hogy szép, pláne, hogy arányos. Csak olyan – állat, na. Sármban talán ő a legjobb a piacon. Technikában biztos nem.
a videó a hirdetés után indul
Az egyes túl rövid, a kettes túl hosszú, többször lefulladtam vele indulás után, az első kapcsolásánál. Ilyet én még nem éltem, semmilyen kocsival. A motor papíron erős, a valóságban viszont nem szeret pörögni, ellenben meglepően szomjas. A magas építésű, magas súlypontú bódé nagyokat billen forszírozott kanyarokban. A kormány áttételezése sportosan közvetlen, viszont a rásegítés ereje lehetne nagyobb. Az úthibákat viszont parádésan kisimítja a Ford, nem egyszer mentünk át úgy gödrökön, kátyúkon, hogy már előre összeszorítottam a fogam, aztán meg sem éreztem a huplit.
992 literes az alap, 1447 a hosszabb tengelytávú változat csomagtere – a három üléssor mögött
992 literes az alap, 1447 a hosszabb tengelytávú változat csomagtere – a három üléssor mögött
Az ergonómia megszokhatatlan, teherautós – sokatmondó, hogy a Ford hazai weboldalán ez a bőrüléses, tízmillió feletti alapárú luxus-Tourneo sem a személyautók, hanem a haszonjárművek között szerepel. Hiába a motoros, fűtött bőrülés, az együtt töltött hét alatt minden nap állítgatnom kellett a széket, kormányt, és sosem lett jó. Az is érthetetlen, hogy a Fordnál nem sikerült megérteni a kiegészítő kis domború tükör lényegét: valahogy egyszerre nem látszik bennük a hátsó kerék és a kocsi sarka, pedig mindkettőnek kellene. (A kis tükrök fixek, nem állíthatók be úgy, ahogy jó lenne.)
Az óriási kézifékkar nehezen jár, az egyben nyíló csomagtérajtót nem is tudom, kinyitni nehézkesebb vagy becsapni. A navigáció színes, és egyáltalán, remek, hogy van, de hogy a kis, nem-érintő képernyőt miért kellett ilyen rohadt messzire tenni a sofőr szemétől! A navigálás a menüben macerás, gépeléskor a virtuális billentyűzeten nem mindig ugorjuk át a kurzorral a nem aktív betűket, és nem jár körbe a kurzor (q-ról p-re csak a teljes qwertz-soron végigballagva lehet eljutni).
A 2+1 tagolású hátsó üléssorok közül, hiába volt a kocsi mindkét oldalán tolóajtó, csak a jobb oldali, szimpla szék támlája dönthető le, beszállni leghátra csak innen lehet. Az ülések rohadt nehezek, a kezelési utasítás is felhívja a figyelmet, hogy az 57 kilós dupla székeket meg ne próbáljuk egyedül arrébb tenni, pláne kivenni. Ezeket a székeket nem lehet megfordítani, barátságos társalgót kialakítani belőlük, extralistán sem láttunk ilyet, pedig külföldön láttunk olyan változatot.
Iszonyúan széles és magas a kabin, egy pillanat alatt hátraléphet a jobb egyből gyereket nevelni az ember
Ami viszont tetszett: az utastér nagyobb tempónál is csendes, a fűtés, szellőzés hatásos és nem túl zajos. (Mondjuk szükség is van rá: az épp csak kibillenthető középső oldalablakocskák és a fix hátsó ablakok miatt a természetes szellőzésre nem támaszkodhatunk.) A hifi egész jól szólt, és egyáltalán, az akusztika is jó volt a kocsiban, pedig az ilyen nagy pléhbódék rendszerint kongó társalgás-gyilkosok. A Tourneo nem, kiválóan lehet benne barkochbázni a gyerekekkel egészen az elmebaj legvégső határáig.
A hatfokozatú kézi váltó egyes és kettes fokozata között óriási az űr, de innen felfelé minden rendben. Hatodikban sztrádán alig forog 2000 felett a motor
A hatfokozatú kézi váltó egyes és kettes fokozata között óriási az űr, de innen felfelé minden rendben. Hatodikban sztrádán alig forog 2000 felett a motor
Enni-inni is lehet benne könnyű szívvel. Jól tisztítható minden felület
A Tourneo Custom legnagyobb baja nem az ergonómiai baklövések halmazata, hanem hogy a kocsi – legalábbis ezzel a motorral – nem gazdaságos. Sőt, még csak nem is elég erős ahhoz, hogy ezt meg lehessen neki bocsátani. Vagyis inkább túl nehéz.
A forgalmi szerint több mint 22 mázsa, katalógus szerint is 2,12 tonna. (A majd’ 20 centivel hosszabb Peugeot Expert busz 2.0 HDI-vel nincs 19 mázsa.) A 155 lóerős, 2,2 literes dízelmotor tisztességgel mozgatja mindezt, de azért a dinamika ugyancsak buszos.
A legkellemetlenebb azért nem a kissé tohonya viselkedés, hanem jó 500 kilométer, többnyire szelíd, főleg országúti autózgatás után a benzinkútnál tapasztalt 8,9 literes átlagfogyasztás.
Pláne, hogy a számítógépnek volt pofája 8,1 litert mutatni mindeközben.
A Tourneo Custom legdrágább, alaposan felextrázott változatát kaptuk meg tesztre.
Megint csak a teherautós gének vadhajtása lehet, hogy még ebbe a világos bőrkárpitos autóba is csak manuális klíma rendelhető, automata nem létezik. (A Vivaróhoz, Trafichoz sem, no de azok 12 éves modellek!)
10,3 millió forint a Titanium felszereltségű, legerősebb Tourneo Custom, 11 milliónál is drágább volt sávelhagyás-jelzővel, bőrkárpittal, tolatókamerával felszerelt tesztautónk.
Ezzel az árral a luxus-Multivanok alatt marad a Ford, de egy 163 lovas, automata váltós Expert Tepee 2.0 HDI listaáron megáll 9,13 millióban, és 103 ezer forint hozzá az automata, kétzónás klíma.
Ezek után pedig tényleg nagyon kell, hogy tetsszen a Tourneo Custom különleges formája a megrendeléshez.
Mellette – Ellene |
- Óóóóriási belül
- Élmény vezetni, bár főleg csak a méretei miatt
- Kényelmes futóműhangolás
- Érdekes forma
- Hangulatos beltér a fullextrás verziónál
|
- Nagy tömeg
- Tökéletlen ergonómia
- Nehéz ülések, nehézkes variálhatóság
|
Ford Tourneo Custom - mennyire jön be? Értékeld 1-től 10-ig!
Ford Tourneo Custom - mennyire jön be? Értékeld 1-től 10-ig!