Elektromos robogó 280 ezerért – mit tud?

Röviden – Z-Tech ZT22 villanyrobogó
Mi ez?	Olcsó kínai elektromos robogó ólom-sav akkuval
Mit tud?	Meglepően jó minőséget és sík úton jó tempót
Mibe kerül?	280 ezer forint körül adják a kereskedők
Kinek jó?	Síkvidéki közlekedőknek, akik szeretnek csendben, lassan robogózni

Az elektromos robogók vagy jók, vagy olcsók – ez nem is lesz másképp, amíg a lítiumion akkumulátorokat ki nem váltja valami olcsóbb technológia. Két éve egy lítiumos, osztrák cég által importált kínai gyártású géppel nagyszerű élmény volt csendben, négy kilowattos motorjával lendületesen közlekedni, bőven 50 kilométer feletti hatótávval 60-70 km/h-s utazótempó mellett. De 1,3 millió forintért sajnos ez a gép kívül esik a pénzügyi realitás korlátain. Bármilyen olcsó is vele járni, teljes élettartama alatt se képes behozni a 8-900 ezer forintos felárat egy olcsó kétütemű benzines géphez képest.

Van ugyan pár járulékos előnye a villanyrobogózásnak: nem zajos, nem büdös, nem csöpög belőle semmi, de a hazai jövedelmi viszonyok mellett egy ilyen drága holmi egyszerűen nem piacképes.

Ami talán piacképes lehetne, az mai tesztrobogónk. Ólom-sav akkuval, kis teljesítménnyel, de egész jó dizájnnal, természetesen a kínai gyártás jelentette rendkívül nyomott áron. 300 ezer forint alatt kapható a kiskereskedőknél – ennyibe kerülnek a legolcsóbb kínai benzines robogócskák is. (Például ez a Keeway.)

A ZT-22 nevű holmit ugyanaz a cég importálja, akitől korábbi háromkerekű villanyrollerünk is érkezett. A Z-Tech Autó Kft. Kínából hoz be autós kiegészítőket, de a fő profil mellett elektromos kerékpárokkal és robogókkal is kísérleteznek nálunk. A ZT-22 az egyik csúcsmodelljük.

Pofás szerkezet, még a rém giccses lángnyelvek is jól állnak neki. Szép a felni a vékonyka virslik alatt, a kapcsolók olcsók, de nem silányabbak, mint a benzines kínai gépeken. A fék hatásos és kis erővel működik elöl (tárcsa, két dugattyú), elfogadható hátul, a pofonegyszerű villamos technikával és rezgésmentességgel az egész szerkezet valószínűleg a világ végéig kitart majd – csak az akkut kell majd néha cserélgetni, ha elöregszik.

Futóművet, utánfutást, villaszöget elemezgetni egy 40-45 km/h végsebességű robogónál különösebben nincs értelme. A ZT-22 nem szitált, viszont rugózott, nagyobb gödrökben ellenben csúnyán felütött, ahogy legtöbb benzines kategóriatársa is teszi.

48 voltos, 800 wattos motorjával nagyjából a gyárilag fojtott, leggyengébb, négylóerős, 45 km/h-nál tényleg nem gyorsabb négyütemű robogók menetdinamikáját hozza, csak persze füst- és zajmentesen, valamint a villanymotor nagy indítónyomatéka miatt a röpsúlyos kuplungos robogókhoz képest sokkal fickósabb elrajtolásokkal. A kezdeti lendületnek persze hamar vége szakad; nem kell meglepődni, ha néha egy-egy sportosabb biciklisfutár is megelőzi az embert.

Budapesten folyamatos életveszély vele a közlekedés – mint a szabályos, fojtott robogókkal is. Igazából vidéki, kisvárosi használatra ajánlható a gép, jövés-menésre, boltba, suliba, melóhelyre, nyugdíjasklubba járni, életfázistól függően.

Már amennyiben az a vidék sík vidék.

A Budakeszi úton kifelé, vagy épp Budakesziről a Széll Moszkva Kálmán tér felé próbáltuk meg, van-e bármilyen létjogosultsága a gépnek érdekesebb domborzati viszonyok között. Nos, nemigen. Hiába a ZT-22 egész megnyerő dizájnja, az elfogadható összeszerelési és kidolgozási minőség; amikor 98 kilós súlyom alatt a két dögnehéz ólomakkuval bő mázsás motorka 25, majd 20 km/h alá lassult, teljesen elment az életkedvem. Aztán, amikor piros lámpánál meg kellett állnom, majd újra el kellett indulnom, már tudtam: semmi értelme folytatni a teszt ezen szakaszát.

A katalógusban 45 km feletti hatótáv is töredékére esik a meredélyeken. A hosszan tartó nagy terhelést jobban bíró lítium-technológia még csak-csak képes megbirkózni ezzel a problémával, de az ólomakku baromi gyorsan elgyengül.

Még egy kicsit gurulgattam vízszintesebb részeken, hosszas jövőkutatási gondolatkísérleteket folytattam egy benzinkutassal és számos járókelővel (az elektromos mobilitás mindenkit érdekel, ahol csak megálltam, megszólítottak), lefotóztam a gép részleteit, és szomorúan gurítottam fel a robogót a platóra. Dízel Mazdámmal vittem vissza a kereskedőnek a pesti lapályra a gépet, mert sajnos esélyem se volt önerőből átjutni a budai hegyeken oda, ahol valamelyest hasznát lehet venni ennek a gépnek.

Pedig olyan jó volt nem durrogva, csak surrogva gurulni – kevesebb mint háromszázezerért!

Rácz Tamás