A Nissan dörzsölt játékos. Már idejekorán rájöttek, hogy a hagyományos kategóriákban támadva nem tudják legyűrni a konkurenciát. Ezért az elsők között szakítottak a megszokás diktálta szabályokkal. Merész lépéssel piacra dobták a Qashqai, Juke városi terepjárókat, komolyat lendítve ezzel az eladási mutatókon.
Ez a szellemiség folytatódik a Pozsonyban frissen bemutatott, második generációs Nissan Note esetén is. Két nagyobb testvéréhez hasonlóan ezt a típust sem egyszerű skatulyába tömni. Mint egy elkallódott Puzzle darab, első ránézésre illik a képbe, de közelebb érve jövünk rá, hogy minden irányban kilóg a lóláb.
Lássuk a lólábakat!
Tudatos törekvés ez a Nissan részéről, mert így egyedi ajánlatot tudnak felmutatni. A hagyományosan városi kisautókról szóló B szegmensben három különböző típussal vannak jelent, a Micra igazi keményvonalas miniautó, a Juke képviseli a prémiumvonalat, és a Note érkezett most középre, tovább bonyolítva a szálakat.
Az új Note részben szakított az előd MPV stílusával (legalábbis ez a gyári álláspont), ezért a C3 Picasso, Opel Meriva fel sem merült konkurensként, a sajtótájékoztatón egyértelműen a Ford Fiestát lőtték be ellenfélként. Azt a Fiestát, aminek hossza 13, tengelytávja 11 centiméterrel kisebb.
A holttérfigyelő csak jelez, semmilyen módon nem avatkozik a vezetésbe
A holttérfigyelő csak jelez, semmilyen módon nem avatkozik a vezetésbe
Fotó megosztása:
A hátul ülők kényelmét felhajtható asztal növeli
A hátul ülők kényelmét felhajtható asztal növeli
Fotó megosztása:
Stílust kapott a belső, az anyagfelhasználás lehetne jobb
Stílust kapott a belső, az anyagfelhasználás lehetne jobb
Fotó megosztása:
A ráncfelvarráson átesett Micra is tiszteletét tette Pozsonyban

Az új Nissan Note 4,1 méter hosszú, mégis a városi kisautók között versenyez
Az új Nissan Note 4,1 méter hosszú, mégis a városi kisautók között versenyez
Fotó megosztása:
Végre a Note is kapott lakkozott fekete műanyagot. JUHÉÉÉÉ
Végre a Note is kapott lakkozott fekete műanyagot. JUHÉÉÉÉ
Fotó megosztása:
A hátsó sor igazi adu-ász, a lábtér émelyítően nagy, igaz az ülőlap keskeny
A hátsó sor igazi adu-ász, a lábtér émelyítően nagy, igaz az ülőlap keskeny
Fotó megosztása:
Pohártartó? VAN!
Pohártartó? VAN!
Fotó megosztása:
Alapból 295 liter, de könnyedén 411 literig húzható a csomagtér, vagy ülést ledöntve még tovább
Alapból 295 liter, de könnyedén 411 literig húzható a csomagtér, vagy ülést ledöntve még tovább
Fotó megosztása:
A dupla fenekű csomagtartó térelválasztója nem egy sima műanyag lap, megfelelően hajtogatva több alternatívát kapunk a csomagok rögzítésére
A dupla fenekű csomagtartó térelválasztója nem egy sima műanyag lap, megfelelően hajtogatva több alternatívát kapunk a csomagok rögzítésére
Fotó megosztása:
A Családi csomag részeként rendelhető 16 centiméteres sínen mozgó hátsó üléssorral jár a csomagtér térelválasztója is. Ezek nélkül nem valósítható meg a képen látható sík rakodótér
A Családi csomag részeként rendelhető 16 centiméteres sínen mozgó hátsó üléssorral jár a csomagtér térelválasztója is. Ezek nélkül nem valósítható meg a képen látható sík rakodótér
Fotó megosztása:
ECO gomb, amivel tulajdonképpen elzárjuk a benzincsapot
ECO gomb, amivel tulajdonképpen elzárjuk a benzincsapot
Fotó megosztása:
A vezetéssegítő rendszerek egy gombnyomással könnyedén kikapcsolhatóak
A vezetéssegítő rendszerek egy gombnyomással könnyedén kikapcsolhatóak
Fotó megosztása:
Felül a kék derengés vezetési stílusunk függvényében változik, ha aktív az ECO mód
Felül a kék derengés vezetési stílusunk függvényében változik, ha aktív az ECO mód
Fotó megosztása:
Az apró motor kompresszorral segítve sem lesz izomkolosszus, elkelne még egy erősebb motor a kínálatba
Az apró motor kompresszorral segítve sem lesz izomkolosszus, elkelne még egy erősebb motor a kínálatba
Fotó megosztása:
Nem annyira álmos mint az előd tekintete, de messze áll a letaglózó formától a Note fényszórója
Nem annyira álmos mint az előd tekintete, de messze áll a letaglózó formától a Note fényszórója
Fotó megosztása:
Kamera elöl is van, a 360 fokos parkolórendszer részeként
Kamera elöl is van, a 360 fokos parkolórendszer részeként
Fotó megosztása:
Az osztályokra, besorolásokra keveset adó új Nissan Note hazai bevezetése még várat magára, várhatóan ősz közepén kezdődik az értékesítés, 3,2 milliós kezdő árral.
Az osztályokra, besorolásokra keveset adó új Nissan Note hazai bevezetése még várat magára, várhatóan ősz közepén kezdődik az értékesítés, 3,2 milliós kezdő árral.
Fotó megosztása:
A Note második generációjának értékesítése ősszel indul
A Note második generációjának értékesítése ősszel indul
Fotó megosztása:
Nem a Star Trek következő részét forgattuk, csupán az unalmas sajtótájékoztatót dobta fel a Nissan ezzel az érdekes szobával
Nem a Star Trek következő részét forgattuk, csupán az unalmas sajtótájékoztatót dobta fel a Nissan ezzel az érdekes szobával
Fotó megosztása:
A kategóriában egyedinek számító biztonsági extrákat hozott össze a Nissan, a már meglévő technológiára építve. Ügyes húzás, kérdés mennyire válik majd be a mindennapokban
A kategóriában egyedinek számító biztonsági extrákat hozott össze a Nissan, a már meglévő technológiára építve. Ügyes húzás, kérdés mennyire válik majd be a mindennapokban
Fotó megosztása:
Mindegyik modell elektromos szervokormánnyal rendelkezik, amit ügyesen forgatva 10,7 méteres körön fordulhatunk meg
Mindegyik modell elektromos szervokormánnyal rendelkezik, amit ügyesen forgatva 10,7 méteres körön fordulhatunk meg
Fotó megosztása:
Az új Note háromféle – Visia, Acenta és Tekna – felszereltségben fog megjelenni.
Az új Note háromféle – Visia, Acenta és Tekna – felszereltségben fog megjelenni.
Fotó megosztása:
Az osztályokra, besorolásokra keveset adó új Nissan Note hazai bevezetése még várat magára, várhatóan ősz közepén kezdődik az értékesítés, 3,2 milliós kezdő árral.
Az osztályokra, besorolásokra keveset adó új Nissan Note hazai bevezetése még várat magára, várhatóan ősz közepén kezdődik az értékesítés, 3,2 milliós kezdő árral.
Fotó megosztása:
A parkolórendszer akcióban
A parkolórendszer akcióban
Fotó megosztása:
A biztonsági rendszerek működése lehetetlen a kamera által rögzített kép nélkül, ezért külön mosórendszer tisztítja a lencsét
A biztonsági rendszerek működése lehetetlen a kamera által rögzített kép nélkül, ezért külön mosórendszer tisztítja a lencsét
Fotó megosztása:
Az új Nissan Note 4,1 méter hosszú, mégis a városi kisautók között versenyez
Miért? Erre a kérdésre nem kaptunk egyértelmű választ, az áraik megegyeznek, és a Fiesta vásárlók a talán a Note nyújtotta tágas utastérre, kiemelkedő praktikumára vágynak. Tehát a Note önálló ligában játszik, de szerencsére nem csak ügyez pozicionálásról, és marketing porhintésről szól a típus.
Legszembetűnőbb változás az előd álmos formavilágával teljesen szakító külső. A Nissan óvatosan nyúlt a témához, felfedezhetőek a japán, koreai autókra ma jellemző trendek, formai megoldások. Érezhetően a széles tömegeket megnyerő megjelenést célozták meg, a Juke ellentmondásos rovarpofájának nyoma sincs. Helyette cakkosra rajzolt első fényszórók, Honda hangulatban húzott hűtőrács, és az oldalnézetet kötelezően díszítő hatalmas ív (Ez a Squash-line a Nissan szótárban, mivel egy falról pattanó labda ívét követi) jelentik a főbb stílusjegyeket.
Nemzetközi menetpróba lévén csak teljes felszereltségben pompázó darabokat próbáltunk, de ez a csomag silányabb kárpittal, bőrkormány nélkül sem tűnik rossznak. Hullámok, ívek magas fényű, fekete műanyag, minden van, amit a műszerfal-tervező kézikönyv előír a 2013/14-es szezonra. Kapcsolók, kezelőszervek a japán logika szerint elrendezve, a szellőzés körbe rendezett gombjai pedig még mindig jópofák.
Stílust kapott a belső, az anyagfelhasználás lehetne jobb
A műszerfalon a szokásos információk mellett az ECO üzemmód aktuális állapotát követhetjük figyelemmel. A váltó mögötti takarékosságra ösztökélő gombot megnyomva kékes derengés száll a műszerekre. Az visszajelző fényjátéka vezetési stílusunknak megfelelően változik, gázpedált tiporva halványul a csík, okosan vezetve az egész világít.
Végül, a kijelzőn minden utazás végén megjelenik egy pontszám, amely a környezettudatos autózást értékeli. Az előző utazás során tapasztalt vezetési magatartásból képzett eredmény egy ötcsillagos skálán értékeli a vezetés hatékonyságát.
Akárcsak az elődre, erre a generációra is jellemző a kiemelkedő praktikum, okosan tervezett rekeszek, megfelelő méretű pohártartók, kétfedelű kesztyűtartó várják kacatjainkat.
Mégis a Note legnagyobb trükkje az üresség, a megdöbbentő térkínálat. Egy rövid pihenőt kihasználva a hátsó ülést próbálva nem hittem, hogy a rám beállított vezetőülés mögött ülök. Bő tenyérnyi hely volt még a térdemnek, ez pedig Passat, Mondeo szint, nem Fiesta! Igaz, hosszabban vizsgálva kiderült, hogy a 2,6 méteres tengelytávot kihasználva is azért kompromisszum kell a térd kényelméhez. Az ülőlap rövid, kevésbé támasztja alá a combot, a háttámla pedig meredek, tehát hely akad temérdek, de a kényelem nem kifogástalan.
A hátsó sor igazi adu-ász, a lábtér émelyítően nagy, igaz az ülőlap keskeny
Nyilván így is minden kisautót röhögve aláz a Note, főleg ha beszámítjuk a felhajtható, pohártartóval bővített asztal, és a sínen mozgatható hátsó üléssor extra pontjait. Az Acenta felszereltségen már rendelhető kiegészítés komoly lehetőséget nyújt a csomagtér bővítésére, az alaphelyzetben sem apró, 295 literes puttony így 411 literig bővíthető.
A motorválasztás nem jelent nagy dilemmát a jövőbeni Note tulajdonosoknak, az 1,5 literes dCi turbódízel mellett a Nissan saját fejlesztésű 1,2 literes háromhengeres benzinmotorja érhető el a típushoz. Utóbbi két kivitelben rendelhető, a kompresszor nélküli verzió 80 lóerőt, a mesterségesen lélegeztetett kivitel pedig 98 lóerőt teljesít.
Hazánkban felára miatt valószínűleg kevéssé lesz keresett a gázolajos verzió, ami az átdolgozott motorindításnak köszönhetően 0,5 másodperc alatt kel életre, ha aktív az alapfelszereltség részét képező start-stop rendszer. A műszerfalon megjelenő értékek alapján az üzemanyag spórolás nagymestere lehet az 1,1 tonnás autót mozgató blokk, a próba alatt 4,5-5 literes átlagot sugallt felénk az elektronika.
A Családi csomag részeként rendelhető 16 centiméteres sínen mozgó hátsó üléssorral jár a csomagtér térelválasztója is. Ezek nélkül nem valósítható meg a képen látható sík rakodótér
Izgalmasabb választás az 1,2 literes DIG-S motor, amiből a mechanikus roots feltöltő 5600-as fordulaton sajtolja ki a közel száz lovat. A jellegzetes fémes süvítéssel dolgozó alkatrészt alacsony sebességnél, vagy az ECO gomb hatására egy elektronikusan vezérelt kuplung bármikor kiiktathatja, ezzel is spórolva pár csepp benzint.
A hangulatfokozó zaj ellenére nem lesz V8-as elfogó az apró japánból, az ECO üzemmódot aktiválva alacsony fordulaton tompa gyorsulás marasztalt traktorok mögött. A környezetvédelmet sutba dobva már élénkebb reakció tapasztalható, de a hosszú fokozatokból álló ötsebességes kézi váltóval így is érdemes kettőt-hármat visszagangolni, hogy legalább a nyomatékcsúcs 4400-as fordulatát elérve kezdjünk erőt kívánó manőverbe.
Nyugodtan haladva viszont előnybe fordult a nagy áttétellel dolgozó váltó, alacsony fordulaton, keveset fogyasztva zabálta Ausztria útjait a Note. Szám szerint a gyár által ígért érték 4,7 l/100 km, ami talán kihalt országutakon nem lehetetlen megközelíteni.
A kategóriában egyedinek számító biztonsági extrákat hozott össze a Nissan, a már meglévő technológiára építve. Ügyes húzás, kérdés mennyire válik majd be a mindennapokban
Az ötfokozatú manuális kivitel mellett a legerősebb benzineshez CVT automatát is kínál a Nissan. Ezt még nem állt módunkban próbálni, de az élmény valószínűleg hasonló, mint a fokozatmentes CVT-vel ellátott Micra esetén.
A tesztúton alig akadt a hazaihoz hasonló hullámos, nyomvályúkkal tagolt aszfalt, ezért a futóműről nincsenek hasznos tapasztalatok, annyi biztos, hogy a hagyományos MacPherson, csatolt lengőkar kettőst Európa útjait, igényeit figyelembe véve kényelemre fókuszálva hangolták.
Legalábbis a dízel esetén, ugyanis a kompresszoros benzines futóműve már a szent sportosság, és dinamizmus jegyében fogant. Merevebb stabilizátor-rudak, feszesebb lengéscsillapítás próbálnak mosolyt csiholni a vezető arcára, persze én fakezű, botlábú nem vettem észre a különbséget (és valószínűleg senki más sem).
Motorok
|
1,2 L benzin
|
1,2 L DIG-S bezin
|
1.5 dCi 90
|
Emissziós besorolás
|
EURO5
|
EURO5
|
EURO5
|
Hengerszám
|
3
|
3
|
4
|
Lökettérfogat cm3
|
1198
|
1198
|
1461
|
Furat / löket mm
|
78 / 83,6
|
78 / 83,6
|
76 / 80,5
|
Max. teljesítmény kW (LE) / 1/min
|
59 (80) / 6000
|
72 (98) / 5600
|
66 (90) / 4000
|
Max. nyomaték Nm / 1/min
|
110 / 4000
|
147 / 44000
|
200 / 1750
|
Végsebesség km/h
|
168 (4. fokozatban)
|
181 (4. fokozatban)
|
179
|
Gyorsulás 0-100 km/h s
|
13,7
|
11,7
|
13,1
|
Átlagfogyasztás l/100 km
|
4,7
|
4,3
|
3,6
|
Helyben nagy tehát a Note, még takarékos motor is akad, de mivel lehet biztosan elcsábítani az észérvek szerint döntő vevőket? A válasz: biztonság, olcsón.
A kategóriában újnak számító vezetéssegítő rendszerek bevezetése a Note nagy dobása. A japánok mélyen a fiókba túrtak, és a talált technológiát némileg feldobva, egy csomagba gyúrva előrukkoltak az Aktív Biztonsági Pajzzsal.
Költséges radarok helyett a parkolókamera képét elemző szoftver oldja meg a holttér-figyelmeztetés, a sávelhagyás-jelzés, és a holttérben mozgó tárgy érzékelésének feladatát. Egyszerű, olcsó, hatékony, de a legfontosabb kérdés biztosan mindenkinek ott van már a nyelve hegyén. Mi történik, ha koszos a kamera lencséje?
A biztonsági rendszerek működése lehetetlen a kamera által rögzített kép nélkül, ezért külön mosórendszer tisztítja a lencsét
Elvileg ez nem fordulhat elő, a szoftver szennyeződést érzékelve ablakmosó folyadékkal, sűrített levegővel tisztít, ezzel biztosítva a folyamatos működést. A közel 200 kilométer során jól vizsgázott a rendszer, index nélkül sávot váltva csak elvétve maradt el a figyelemfelkeltő csipogás, de ezt a halvány útburkolati jelek számlájára is írhatjuk.
A csomag természetesen tartalmazza a Juke-ból ismert 360 fokos parkoló kamerát, ami az autóról alkotott felülnézeti képpel segíti a megállást, az alábbi videón láthatóan igen sikeresen:
a videó a hirdetés után indul
Az osztályokra, besorolásokra keveset adó új Nissan Note hazai bevezetése még várat magára, várhatóan ősz közepén kezdődik az értékesítés, 3,2 milliós kezdő árral. Ennyiért tempomatot, start-stop rendszert, hat légzsákot kapunk a 80 lóerős benzinmotor mellé, rádiót és klímát viszont nem, ezek csak a komfort csomag részeként érhetőek el, plusz 300 000 forintért.