Városi akvárium: Citroën C3

Külső

A C3-as kintről kedvesen bumfordi jószág, a megszokottnál jóval feljebb húzódó szélvédővel, amelynek keretét még alaposan ki is emelik egy masszív krómcsíkkal. Elöl LED-es nappalifény-csíktól, rafinált lámpától, és mókás márkajelzéstől barátságos a legutolsó Citroën C3-as tekintete. Termete pár centivel marad csak a lélektani négyméteres hossztól, így remek, könnyen használható városi kisautóként funkcionál, de kompromisszum mentes, igazi ötajtós darab, 300 literes, de teljesen ötlettelen csomagtartóval.

Belső

Kisautó a C3-as, így a belsőben hiába is kutatnánk a visszhang után. Szerencsére a gigantikus, felfelé átmeneti szűrős buborékszerű üvegtető olyan térélménnyel varázsol el, ami könnyen feledteti a szerény fej- és lábteret hátul. Jó húzás az is, hogy egyetlen könnyed mozdulattal, mindenféle elektromos rásegítés használata nélkül lehet normálméretűre szűkíteni az üvegfelületet. A dolog hátránya, hogy a tologatható műtető jókora részt csen el a fejtérből és a hagyományos belső világításnak is lőttek, helyette két darab, szerény fényerejű lámpa pislákol csak az első ajtók felett a plafonon. Fényerőben is csekély, és az iránya sem szerencsés.

Emellett az A-oszloppal párhuzamosan futó sín felfelé egyre szűkebb, ami kicsit belezavar a térérzetbe, mintha rádőlne az emberre a tető. De a legzavaróbb, hogy az óriási üvegfelület miatt idétlen formájúra készített lehajtható napellenző szinte teljesen hasznavehetetlen darab. 

Persze a sötét – esetünkben indigókék metálfény – az üvegházzal együtt elképesztő hatékonysággal szívja magába a meleget. Hiába a felfelé egyre sötétebb üveg, a fekete belső annyira képes felforrósodni a napon, hogy a légkondi csak nehezen birkózik meg az utastér élhető hőmérsékletre hűtésével. Mentségére szóljon, hogy a tesztidőszak klímája messze az elviselhető hőmérséklet felett volt. 

Belseje amúgy barátságos, az ülések jó puhák – hosszú távon túl már lágyak, Kisújszállás felé és vissza volt időm kitapasztalni – a kárpitok, műanyagfelületek kellemesek a szemnek, kéznek egyaránt. 

A legtöbb kezelőszerv, gomb, kapcsoló a megszokott, jól elérhető helyen van, de akad kivétel. Például a hülye szögben álló ablakemelő kapcsolósor – kicsavart csuklóval lehet csak gombjaihoz férni – és az ajtózár gombját is pont kitakarja a kormány. Eltartott egy ideig, míg kiszúrtam, hol is rejtőzik.

A francia kiskocsi orrában a megszokottnál eggyel kevesebb henger égeti a benzint. Ez első hallásra nem szokott jót jelenteni, de itt erről szó sincs. Semmiféle kellemetlen rázkódás, zaj nem kíséri az amúgy nem túl izmos, 82 lóerős motor működését. Sőt, ami a legmókásabb, hogy a csupán ötfokozatú váltó ellenére is, autópályán feltűnően csendesen szalad. A nem si annyira vészesen kicsi, 1199 köbcentis benzinmotor fogyasztása sem vészes, városban, ésszel autózva nem túl bonyolult feladat a 6 liter alatti átlagfogyasztás elérése sem. Igaz, lelkileg azért mégis megterhelő ez a fajta spórolás. Mindössze a butácska, határozatlan váltó zavar be a vezetésbe. Ezzel nem öröm a munka, pontatlan, nyúlós, olyan fújj. A motor amúgy mókás, mint minden háromhengeres, de a Wartburg fíling egyáltalán nem telepszik rá a hangulatra. Ha nem sietünk, szépen el lehet éldegélni ennyi erővel is. Ha kell húz, ha nem, akkor meg spórol.

Futómű

A C3-as minden tekintetben hozza a franciás előítéleteket. Kényelmesen lágy, de ennek ellenére mégis távol áll a bizonytalantól. Okos kompromisszum, az autóvezetők nagy többsége amúgy sem 90-nel, nyöszörgő kerekekkel szokott kanyarodni, így nem feltétlenül érdemes olyan futóműveket építeni, ami erre bármikor képes. Így a C3-as futóműve sem ilyen, de a hétköznapok városi, átlagos közlekedésében nem lesz vele baj. csak ha valami extrát kérnénk tőle, akkor jön zavarba. A rántott hús krumplival tökéletesen megy neki, de már egy porhanyósra pácolt, ügyesen sütött zöld-borsos bélszínbe rögtön belezavarodik.