A legeurópaibb SsangYong

Milyen belül?

Egész merész színösszeállításban pompázott a tesztautó belseje, szerencsére kapható konzervatívabb kivitelben is. A piros-fekete párosítást itt-ott mattezüst betétek szakítják meg, pont olyanok, mint amilyenekről a Toyota mostanra tudott végre leszokni. Emellett csillogó fekete zongoralakk – három darab porszemtől már bántóan koszosnak néz ki – és fényes króm is található a belsőben. Kissé kaotikus. A kapcsolók, gombok egész egyediek, csak a koreai autókra jellemző karakterkészlet lehet ismerős rajtuk más autókból. 

Helykínálat, kényelem szempontjából viszont egész eltalált a Tivoli belseje. Tágas, okosan variálható, a hátsó ülések háttámlájának dőlésszöge is változtatható, és rengeteg, nagy befogadóképességű ügyes rekesz is található benne. Humoros az első ülések háttámlájára feszített gumikötél, ami mögé újságokat lehet befűzni, de a kreatívabb gyerekek basszusgitározásra is használhatják. Ha apa bírja. 

Csomagtartója tekintélyes méretű, bár a magasra felhúzódó perem miatt inkább olyan, mintha egy gyerekkádba pakolnánk, nem pedig csomagtartóba. Azonban az importőr szerint ez feature, nem pedig bug. A 4×4-es változat hátul más, helyigényesebb futóművet használ, és akkor a csomagtérajtó alja és a padló egy szintbe kerül, a mezei elsőkerekes változatnál viszont mélyebbre került a csomagtartó feneke. Tehát örüljünk a pluszlitereknek, ne a perem miatt bánkódjunk. Oké. 

Ergonómiailag még van hova fejlődni, a vékony, vezetés közben eltalálhatatlan gombok zavaróak, és követhetetlen, hogy a kétfokozatú ülésfűtés milyen megfontolásból kapott forgógombot, a gyakrabban használt klímaszabályzás pedig pengevékony csíkgombot. Amúgy az automata beállításon használt klíma még a fehér autó lehűtésével is nehezen bír, vagy szilánkosra fagyasztja a térdet, vagy nem történik semmi. Jól működő megoldás, ha átvesszük az irányítást, és mi mondjuk meg, melyik irányból tolja a hideget a klíma. Jó viszont a kulcs nélküli ajtónyitás, motorindítás, a sok 12 voltos csatlakozó, és még nagy képernyős navigáció is jutott bele.

De jól látszik az igyekezet, hiszen háromféle beállítás választható kormányrásegítésnek, az automatikus váltónak is többféle stílusa van, és az ülések mellett a kormány is fűthető. Akadnak mókás extrák is, mint például az első kerekek állásszögét jelző ábra. Nehéz elhinni, hogy ennek bármi értelme lehet. 

Milyen vezetni?

Az 1,6-os, 128 lóerős benzinmotor és az automatikus váltó duója nem éppen szórakoztató páros. Az automata váltót alapból szeretem – igen, öregszem, lustulok stb. -, de ebben már én is azt éreztem, hogy jobb lenne, ha én kapcsolgathatnék. Persze megtehetném, ha volna kedvem bíbelődni a váltókaron lévő vicces méretű kapcsolóval, de nincs. Meg amúgy is, ez így sem kézi váltó. 

Szóval a 128 lovas motor ereje valahol elkopik a hajtásláncban, ha gyorsabb haladásra ösztökélnénk az autót, leginkább csak a motor lesz hangosabb, és az érezhető gyorsulás elmarad. Városban roppant fordulékony jószág a Tivoli, bár annyira nem érdemes vele forgolódni, mert tolatáskor rémes belőle hátra kilátni. Szerencsére a tolatókamera sokat segít, hogy ne tapossunk el vele senkit és semmit. A menetzaj túlélhető, de az óriási felnik helyett érjük be kevésbé puccos, ballonosabb darabbal, ha nem akarjuk, hogy szétessen az agyunk.

Kinek jó?

Fogós kérdés. Ha a Tivoli olcsó lenne, biztos simán megtalálná magának azt a vevőkört, amelynek nem a jól csengő márkanév a legfontosabb, ha autót választ. De sajnos a SsangYong kis kompakt szabadidő-autója nem olcsó. Sőt. Az alábbi mezőnyben csak az Opel Mokka érezhetően drágább nála.