Teszt: Honda HR-V 1.6 i-DTEC Executive

Röviden – Honda HR-V 1.6 i-DTEC
Mi ez?	A Honda Jazz alapjain nyugvó kis szabadidő-autó, dízelmotorral
Mit tud?	Parádés a hátsó traktus variálhatósága, mintaszerű a kezelhetősége
Mibe kerül?	A legmagasabb felszereltségű dízel 7,76 millió forintba
Kinek jó?	Aki nem igényli a terebélyesebb kompakt SUV-kat, csak egy jó térkihasználású, mozgékony kis városi crossovert keres

Nagyon népszerűek manapság Európában a kis crossoverek, azok a kocsik, amelyek a klasszikus kisautó-kategóriás tömegmodell műszaki alapjain, mérsékelt teljesítmény és csekély fogyasztás mellett képesek tágas teret és komoly fellépést nyújtani a vevőknek. Legnagyobb előnyük – piaci szempontból, a gyártók számára, persze -, hogy a magunkfajta elborult autóbuzikon kívül alighanem senki nem egy józan kisautót lát egy Renault Capturben, Opel Mokkában, akár még egy Suzuki Vitarában sem, hanem egy SZABADIDŐ-AUTÓT, egy TEREPJÁRÓT, urambocsá’ egy DZSIPPET.

A Honda a trendet felismerve egy, valamivel még a fentieknél is hosszabb, ugyanakkor az összesnél praktikusabb belső kialakítású szubkompakt crossovert épített, és odaadta neki egy kicsit nagyobb és furcsább előd, az egykori (’96-’06) félterepjáró nevét: HR-V. A rövidítés kifejtése egyébként a Hi-rider Revolutionary Vehicle kifejezés, amiért mi kérünk elnézést.

A HR-V 1,5 literes, 130 lóerős szívó benzinmotorral vagy 120 lóerős dízellel készül. Ez a cikk egy dízel tesztautóról íródott, a benzinesről itt olvasható Kovács Miklós kollégánk remek tesztje.

Dizájn

Az orrnehéz, elöl részletgazdag, hátul elnagyolt forma megítélése ízlés kérdése – a kocsi élőben mindenesetre helyesebb, mint a fotókon. Különösen jól álltak a fehér kocsinak a piros kiegészítők, a hetyke tükrök, a felnik színes betétei a küllőkön. Az egykori előd formanyelvéből mindenesetre mára semmi nem maradt, a HR-V átlagos ma divatos pofával tekint a világba, legfeljebb a rejtett hátsó kilincsben fedezhetünk fel egy kis hondás stílt (ilyen volt már az előző Civicen is).

A forgalomban haladó autón a legfeltűnőbb az erős fényű, egyszerű LED-csík nappal és a szintén LED-es, szép és erős fényt adó fényszóró éjszaka, de ez az extra csak a legdrágább, Executive felszereltség része. Az olcsóbb Trend és Elegance halogén lámpákkal és izzós menetjelzővel készül.

Utastér, csomagtartó

Elöl széles, tágas, a kocsi valós méreteinél egy kategóriával nagyobbnak érződő autó a HR-V. Az ülések ugyan filigránok kissé, de azért még testesebbeknek se kényelmetlenek, a kormány, a váltókar aranyosan vékony, viszont jó fogású és kényelmesen elérhető. A térdek szabadon tárogatózhatnak befelé, mert a középkonzol nem korlátozza a teret, a klímavezérlő panel alatt jó mélyen helyezték el a kettős USB és a HDMI(!) csatlakozót.

A gombok elrendezését, az infotainment érintőképernyős menüjének szerkezetét szokni kell, de meg is lehet szokni, egyedül a rádiómenüvel nem sikerült kibékülnöm egy hét alatt. Az előre beállított állomások listája nehézkesen csalogatható elő és nehézkesen módosítható, ezt át kellene gondolni egy kicsit.

A hátsó üléssorban hihetetlenül nagy a lábtér, a fejteret viszont a tesztautó kettős napfénytetejének tokozása egészen szánalmasra szűkítette, már átlagos testalkattal is lesunyt fejjel kell kuporogni a kárpit alatt. A gyerekek azért jól elvoltak itt, szerették a lehajtható könyöklőt középen – és elviselték a szűk ablaknyílás miatt eléggé korlátozott kilátást a világra.

A HR-V legnagyobb királysága persze nem akkor bontakozik ki, ha embereket viszünk a hátsó sorban, hanem ha nagy tárgyakat, netán egy-két-kilenc kutyát. Az ülőlap ugyanis, akárcsak a Jazzben már két generáció óta, felhajtható. Mivel az üzemanyagtank az első ülés alá került, itt ilyenkor közvetlenül a padlóra lehet pakolni, hihetetlen mennyiségű cuccot; mutatom:

A zseniális középső traktus után már fel sem tűnik, mennyire hatalmas is a csomagtartó (470 liter), és hogy a különleges ülésmegoldás nem érintette a támladöntést, így klasszikus módon is kibővíthető a HR-V raktere.

Technika, szolgáltatások

Semmi spéci trükk nincs a HR-V-ben, ami az alapvető műszaki tartalmat illeti. Az 1,6 literes dízelmotor 120 lóerejével és 300 Nm-ével jónak számít a kategóriában, de nem tépi le a fejünket kigyorsításkor, csak jól húz és kész. A hatfokozatú kézi váltó kellően hosszú áttételezésű a takarékos autópályázáshoz, összkerékhajtás nincs az autóhoz. A futómű elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros – semmi különös.

A HR-V-ben 2016-ban a LED-es fényszórók mellett a sávelhagyásra figyelmeztető (de aktívan nem kormányzó) rendszer és az ütközés-elkerülő automatikus vészfékezés sem számít igazán nagy számnak. Az autóipari háttércégek fejlesztései már sok kis és kompakt autóban elérhetők – amióta már a Suzuki Vitarában is követőradaros sebességtartó automatikát találni, semmin nem lepődik meg az ember.

Még a legérdekesebb a lassú manőverezéskor segítő, a kocsihoz esetleg takarásban közeledő járókelőkre, gyermekekre, járművekre figyelmeztető rendszer, ami ilyen aranyosan jelez akkor is, ha a mosóban a kefe közeledik épp az autóhoz:

Érdemes kiemelni a szép és könnyen tisztítható felületű érintésérzékeny klímakonzolt – sok értelme nincs, de olyan jó kis XXI. századi cucc:

Az is jópofa, hogy a HR-V HMI-je, azaz gép-ember interfésze nem valami merev célprogram, hanem egy rugalmasan beállítható és fejleszthető Android oprendszer alatt fut. A kocsira alkalmazások telepíthetők, nagy szabadságfokkal, így a más autókból azért már ismerős online programok, zenei felhőalapú alkalmazások mellett olyan szokatlan dolgoknak is örülhetünk, mint például a – számológép:

Vezetési élmény

Motoros kézifék és kikapcsolhatatlan menetstabilizáló ölte meg teljesen az élményt a kis Hondában, amikor végre leesett a várva várt hó. Ezt a túlbiztosított, túlcivilizált viselkedést nem tudja megbocsátani, aki a klasszikus hondás örömöket keresi a kocsiban, de a vezetési élményt kevésbé hajhászó célközönség, az autót kizárólag eszköznek tekintő anyukák például bizonyára hálásak a mindig nagyon, sőt, túl stabil és józan programozásnak.

Pedig amúgy lenne spiritusz a kocsiban. A motor ugyan hidegen és alacsony fordulaton kifejezetten hangos, azért elég erős is – lenne – a mókázáshoz, még pörögni is tud, ha muszáj. A váltó pedig egy álom. Hihetetlenül pontos, precíz, picike erővel működik, igazi érzéki élmény két ujjal tologatni az apró kart ide-oda. Ha egy Captur vagy 2008-as tulaja beül egy HR-V-be és felkapcsol vele hatosig, sírógörcsöt kap majd saját autójában minden alkalommal, ha a váltókarhoz kell nyúlnia.

A futómű átlagos kisautós, a kormányzás könnyű, direkt, de eléggé érzéketlen, forszírozott kanyarokban bambán orrtolós a kocsi, gázelvételre pedig azonnal elejét veszi minden mókának az ESP. 1320 kilós tömegével még csak nem is olyan nagyon könnyű az autó, tényleg semmi hondás nincs benne vezetés közben. Pláne dízellel.

Meg kell még emlékeznem a tankolások öröméről. A HR-V tanksapkamentes tanksapkát kapott, így amikor 700-750 kilométerenként meg kell állni újratölteni az 50 literes tankot, nem kell babrálnunk a büdös kupakkal, csak kinyitjuk a fedelet és mehet a gázolaj. A HR-V sok autópályával, vegyes üzemben 6,3 literes fogyasztást produkált, ami ehhez a mérethez, teljesítményhez képest megint csak átlagos érték.

Kinek ajánljuk?

A dízel HR-V-t semmilyen körülmények között ne vegye meg, aki a szó hagyományos értelmében hondásnak vallja magát. Megveheti viszont bárki, aki 1-2 gyerek, esetleg kutya mellé keres egy kisebb méretű családi kocsit, komoly szállítási kapacitással, de jól manőverezhető, kis külméretekkel.

A dízel Executive 7,76 millió forintos listaára ugyan a nagyon gazdag és korszerű extralista mellett magas, de érthető. Viszont a kis Hondára ránézve valahogy mégsem egy 7-8 milliós autót látunk; a magyar piac jobban értékeli a valós külméreteket, mint a sűrű tartalmat, és hát ugyanezzel a motorral egy jóval terebélyesebb CR-V-t már hétmillió alatt hozzánk vág a Honda, Comfort kivitelben. A konkurens, hasonló méretű autókat pedig hasonló erejű motorral olcsóbban adják a többiek, ha nem is LED-lámpával meg gyalogoskímélő elektronikus őrangyallal.

 Szóval csak a közhelyes tanácsot adhatjuk: aki ránk hallgat, azt csinál, amit akar. A kis dízel Honda crossover szerethető és praktikus, de sem pusztán racionális, sem pedig érzelmi okokból nem tudjuk rámondani, hogy ő A Tuti Vétel a kategóriában.

Mellette – Ellene
Csodás a fel is, le is hajtható hátsó ülés Jó az ergonómia elöl Könnyű, mozgékony viselkedés az úton Jópofa szolgáltatások az androidos HMI-ben	Üvegtetővel szűk a fejtér hátul A dízelmotor nem különösebben erős vagy takarékos Nehézkesen kezelhető a rádió Túl erősek a középkonzol fényei éjjel