Teszt: Opel Insignia 1.6 CDTI EcoFlex

Az Insignia bizonyítja az egyre gyorsabban repülő idő tézisét. Még mindig kapható, még mindig ott szerepel az új autók között a fejünkben, pedig bemutatása óta nyolc év telt el.

Története tehát nem nyúlfarknyi mese, és leköszönő típusként, modellciklusa alkonyán érdemes az utolsó új kivitelek egyikét az 1,6 literes 136 lóerős dízelmotorral szerelt Insigniát alaposabban szemügyre venni. 

Ennyi év alatt vaskos pakk gyűlt össze a szervizek, szerelők, tulajdonosok tapasztalataiból. Aki most új, alig használt Insignia vásárlásán töri a fejét, tudja, mire számíthat. 

Mit tud az új motor?

Annak szembe kell néznie a modern dízelek szokásos buktatóival, de legalább már a mások által kitaposott ösvényen haladva juthat el a megfelelő választásig. Ami akár egy ilyen szentgotthárdi gyártású motorral szerelt kombi is lehet, mert elődje a kétliteres körül elég sok negatív kritika kering. Turbócsőrepedés, a modern turbódízelek örök kórsága, a kettős tömegű lendkerék korai meghibásodása, zajos működés. 

Jól jött tehát az új, takarékos vonalat képviselő 1.6 CDTI, amiről ugyan még nincs széleskörű tapasztalat, de a technológia ígéretes. Csendesebb, kulturált járása, már az első indítástól érezhető, pozitív különbség. 

Hűvös, jégkaparó reggel, és sehol a rezegve kattogó, kelletlen morgás. A dízelekre jellemző hanggal, de minimális vibrációval kel életre, és aránylag hamar bemelegedve, pár perc múlva még jobban kisimult. 

A motor a már említett problémás kétliteres dízelek alacsonyabb teljesítményű variánsait váltja, 120, valamint 136 lóerős teljesítményszinttel.  Tesztünk alanya az utóbbi, Ecoflex csomaggal kiegészítve, ami a finomhangolásnak köszönhetően átlagban 2 deciliterrel alacsonyabb fogyasztást ígér a gyár szerint (ára 110 000 Ft).

Az alumínium hengertömbbel készülő motortól lökettérfogata miatt visszafogott teljesítményt várnánk, de az adatok, és a valóság is rácáfol az előítéletekre. A 136 lóerős teljesítmény mellé 320 Nm nyomaték társul kétezres fordulattól. 

Alapjárat környékén, lassan gurulva azért elfogy a varázslat, egyes fokozatot kell tolni ott is, ahol szívünk szerint kettesben haladnánk. A nehéz autót cipelő blokk lefulladással jelzi, hogy a töltött levegő nélküli totyogás nem kenyere. Amikor viszont 1400-1500-as fordulaton már szállít némi levegőt a Borg Warner gyártmányú, változó geometriájú turbófeltöltő, akkor az autó a tökéletes átlagot hozza. 

Gyári gyorsulása 10,9 másodperc, végsebessége 210 km/óra, pont annyi, ami elég egy-egy előzéshez, de sosem csábít értelmetlen száguldásra. Jól nevelt darab, csendes, rendes, lineárisan gyorsít, a 136 lóerő sem egy éppen elért tüske, hanem 3500-4000/perc fordulattól rendelkezésre áll, és mindezt pár korty gázolajjal megoldja. Közel ezer megtett kilométer alatt úgy hozta az 5,6 literes átlagot országúton, és autópályán, hogy egy pillanatig sem ügyeskedtem az alacsony fogyasztáson. Igaz az autó karaktere nem is kívánta a veszett rohanást, csend, testre szabható kényelmes ülések, bunker-hangulat. Minek rohanni?

Méretes, szafaládé vastagságú kormánya mögött minden perc nyugodt, a méretes trezor könnyen irányítható, az új Astrából már kikopott üzemmódok állításával pedig elszórakoztathatjuk magunkat az unalmas kilométereken. A Normál mellett a Tour és a Sport állást választhatjuk, utóbbi esetén vörösbe borul a műszerfal, és az adaptív futómű is keményebb hangolásra vált. 

Kívülről

A lényeg után jöjjön a forma. Nos, nincs itt semmi látnivaló, az Isignia volt az Opel legutóbbi megújulásának első képviselője, igazi forradalmi fordulat az előd Vectrához képest. Lágy vonalakba csomagolt masszív jelenség, az a kötött, húsos kalapácsvető, akin a feszes hájat senki sem meri kiröhögni. 

Legutóbbi ráncfelvarrása során tényleg minimálisan változott, a hátsó lámpákat egy krómlécre szúrták fel, átrajzolták az első lámpákat, hátőrácsot, kívülről más szabad szemmel nem észlelhető. A kompokra emlékeztető módon nyíló, irtózatos méretű csomagtérajtó még mindig látványos. 

Belülről

A közel 12 millió forintig felextrázott tesztautó belső terén nehéz fogást találni. A fűthető, hűthető ülések Brandy bőrkárpittal 864 000 forinttal növelik a vételárat, és ha a valódi bőrhöz nem is ragaszkodunk, az állítható hosszúságú ülőlappal, jó oldaltartással rendelkező ülések a látványos kiegészítő nélkül is jó szolgálatot tesznek.

 

Látványos a megújult középkonzol, tetején nyolc colos kijelzővel, ami immár képes kommunikálni az okostelefonokkal, így akár Android, akár iOS alapú készülék képe is megjeleníthető itt.  Látványos átalakuláson esett át a szellőzőrendszer is, magasabb felszereltséggel indítás előtt csak két sötét ablak árulkodik, hogy valahol azért a hőfokot is lehet szabályozni. 

Szemnek kellemes, de használni már körülményesebb. Az érintésre érzékeny felület pont az érintésre kevésbé érzékeny, inkább az erővel bökésből ért. Többször tapogatva tudjuk csak elérni a kívánt hatást, és ahány tesztautóban próbáltam, hasonló volt a végeredmény. 

Digitális kijelzővel terpeszkedik a műszerfalon is. A csúcs, szintén nyolc colos kijelző a kilométerórát helyettesíti, de a kormányon található gombokkal navigálva ezernyi hasznos, és kevésbé hasznos információt jeleníthetünk meg rajta.   

Sokszor említett kritika a szűk helykínálat, főleg a hátsó sorban. Azért a kombiban nem annyira rossz a helyzet, inkább átlagos, a kategóriatársak néha hangárnyi helyével összehasonlítva szűk, valamint a 4,9 méteres hosszt látva mindenki többre számít.

A poggyásztér alaphelyzetben 540 literes, amit az ülések ledöntésével könnyen 1530 literig növelhető, sík falakkal határolt, perem nélkül elérhető. Az egyben felnyíló farnak köszönhetően kitűnően pakolható, nem gátolja semmi a rakodást, egyedül a kinyúló lökhárítóval kell vigyázni, lucskos időben garantált a koszos nadrág, ha a csomagtartó mélyén guberálunk.