Röviden – Renault kis-haszonjárművek terepre
Mi ez? Renault Kangoo, Trafic, és Master, különféle keménységű terepre felkészítve
Mi tud? Kiviteltől függően a vacak úttól a kemény terepig bárhova elviszik, amit kell
Mibe kerül? Egyelőre nincsenek hazai árak
Kinek jó? Akinek valamiért terepen is ütőképes kis-haszonjárműre van szüksége

– Maguk hol jártak instruktor nélkül? Kérdezte a Renault-s gúnyában feszítő gyári figura, miután visszatértünk a tetőig poros, itt-ott a talajt is legyaluló platós Renault Masterrel. Mondjuk mi sem értettük ezt a fene nagy szabadságot, hogy csak beülhettünk a gépekbe és mehettünk Isten hírével bele a pusztába. Kérdőn néztünk a magyar csoport többi tagjára a másik autóban, de ők sem kaptak kalauzt a terepezéshez, amikor a sor elindult, mi kötelességtudóan követtük a többi Mastert a buckákkal, meredek emelkedőkkel, laza homokos talajjal tarkított terepes tesztpályára. Instruktor nélkül.

A hosszú tengelytávú Master tereptulajdonságainak jót tesz a hasmagasság emelés

A hosszú tengelytávú Master tereptulajdonságainak jót tesz a hasmagasság emelés

Szerencsére a rendezők hamar megenyhültek, hiszen egyik autót sem állítottuk tetőre – pedig lett volna hol – így ékes bizonyítékai voltunk annak, hogy extra képzés nélkül is hibátlanul, logikusan használható a Renault 4×4-es rendszere. Igaz, arra magunk jöttünk rá, hogy a felező és a 4×4-es hajtás gombját nem okos dolog egyszerre megnyomni, mert ezt nem veszi jó néven az autó. Helyette egymás után kell kapcsolni ezeket, praktikusan az összkerék-hajtással kezdve.

A tesztút a Renault kis-haszonjárműveinek terepes változatainak bemutatására szolgált, ahol a Trafic, Master és a Kangoo különféle, aszfalton túl is életképes példányait próbálhattuk ki. Rögtön háromféle szint közül is választhat, aki akár hobbiból, akár munka miatt akar letérni a járható, burkolt útról.

Renault haszonjárművek nehéz terepre 2

Extended Grip

Ez a leglájtosabb megoldás, szinte semmi extra beépített mechanikus szerkezetet nem igényel, a rendszer lényege egy a szokásosnál okosabb kipörgésgátló. A műszerfalon, gombnyomásra aktiválható rendszer 50 km/órás sebesség alatt működik és tavaly óta az összes Renault kis-haszonjárműben – Kangoo, Trafic, Master – az alapfelszereltséghez jár. Leginkább rossz minőségű utakon, csúszós havon, jégen jöhet jól. Szükség esetén a Kangoo és a Master tereptűrő-képessége extra haspáncéllal és terepgumikkal javítható tovább, a Kangoo hasmagassága pedig további 8 milliméterrel meg is növelhető.

Terepes Master és Trafic

Terepes Master és Trafic

X-Track

Ez tudásban a második szintet képviseli, azonban messze ez tűnik a legérdekesebb megoldásnak. Az intenzívebb, hitvány utas használatra szánt rendszer lelke az önzáró első differenciálmű. Az X-Track 2016 szeptemberétől rendelhető a Kangoohoz, Trafichoz, Masterhez. A spéci, elsőkerekes hajtásláncot a Poclain szállítja, ki-bekapcsolni egyáltalán nem kell, sebességtől függetlenül mindent csinál magától. Legnagyobb előnye, hogy tényleg leküzdhetetlennek látszó meredélyeken is feltornázza valahogy az autót és semmiféle érezhető többletsúllyal, kényelmetlenséggel nem jár a használata. Fém haspáncéllal és a Kangoo Trafic esetében 3, míg a Master esetében 4 centis emelés is jár hozzá, ugyanúgy, mint a terepgumi.

Igen, ott rögvest felmegy a Trafic, elsőkerék-hajtással is

Igen, ott rögvest felmegy a Trafic, elsőkerék-hajtással is

4×4

Azoknak, aki komolyan gondolják a terepjárást. Az idén áprilistól rendelhető 4×4-es hajtásláncot az alapból hátsókerék-hajtású Masterhez gyártja a Oberaigner nevű német cég. Igen, ők készítik a Nissan-Renault csoport mellett az Opel Movano – és a Mercedes Sprinter 4×4-es hajtásláncát is. A komplett rendszer 150 kilogrammnyi pluszt jelent, 115 kg-ot az első, 35-öt a hátsó tengelyen és 2200 Nm-es maximális nyomatékot bír el. A 4×4-es hajtást és az 1:1,42-es áttételű „felezőt” a műszerfalon lévő két nyomógombbal lehet aktiválni.

4x4-es terepváltó és felező, 36 kilogrammos tömeggel

4×4-es terepváltó és felező, 36 kilogrammos tömeggel

Az összkerék 25 km/órás tempóig menet közben is bekapcsolható, kikapcsolásához a 20 km/órás tempó a maximum. A felezőhöz kapcsolásához viszont muszáj megállni. A fém haspáncél itt is tartozék, a szabad hasmagasság elöl 65, hátul 58 milliméterrel nagyobb a szimpla és 45 milliméterrel az ikerkerekes kivitelnél.

Elbírnál egy terepes Renault kisteherrel? Kéne? Pontozz!
átlag
8.06
szavazat
256
Elbírnál egy terepes Renault kisteherrel? Kéne? Pontozz!