Röviden – Audi SQ7
Mi ez? Dízel SUV Audi emblémával, bivalyerős V8-as motorral
Mi tud? 4,8 másodperc alatt van 100-on. Ennyi elég? Ha nem, akkor az is érdekes, hogy a turbók mellett elektromos kompresszor is tolja a levegőt a motor torkába
Mibe kerül? Hazai ára még nincs, külföldiában 89 900 eurótól – 28,3 millió forinttól – indul az árlista
Kinek jó? A TEK daliás hőseinek biztos tetszene, de igazából bárkinek jó lehet, aki nem tud élni 435 lóerőnél kevesebbel

sq7bp A 4,8 másodperces gyorsulással nem is olyan régen még az agyonhegyezett sportautók is boldogok voltak. Mára viszont egy termetes, 2,3 tonnás dízelmozdony is tudja ezt. Sőt, ezen kívül még rengeteg más izgalmas dolgot is.

Külső, karosszéria

Tavaly augusztusban már írtunk egy Audi Q7 tesztet, ebben részletesen elolvasható, hogy az autó a megszokott iránnyal ellentétben, ha minimálissal is, de kurtább, keskenyebb lett elődjénél és a tengelytávja is csökkent. Emellett a túlsúlyból is sokat leadott, nagyjából 3 mázsát. Eltűntek a durva arcélek, és egy előembernél jóval civilizáltabb tekintet mered ránk, ha szembe állunk vele. A most debütált Audi SQ7-es ugyanezeket tudja, a belső is pont ugyanannyira zavarba ejtően tökéletes, mint a tesztautóban volt.

Ennél jelenleg nincs erősebb dízel SUV a piacon

Ennél jelenleg nincs erősebb dízel SUV a piacon

A megszokott részletekért, adatokért érdemes beletúrni abba a tesztbe, itt most főleg az SQ7 jelleget adó finomságairól lesz szó. Az SQ7-es külseje sokban nem tér el a többi Q7-esétől, csupán az új hűtőmaszk, módosított lökhárítók, az SQ7 és V8T emblémák, az oldalán végigfutó díszcsík, a nagyobb tetőspoiler, alul diffúzor árulkodnak az autó tudásáról. Akinek ez nem elég, az karbon-kerámia fékekkel dobhat még valamit a megjelenésen.

A külső ennyit változott az előző és a két évvel ezelőtt bemutatott jelenlegi változat között:

Audi SQ7: A TEK tutira imádná 3
Audi SQ7: A TEK tutira imádná 4

Mi hajtja?

Adatlap

Audi SQ7

Motor V8-as turbódízel, 3956 ccm
Teljesítmény 435 LE @ 3750 – 5000 ford.
Nyomaték 900 Nm @ 1000 – 3250 ford.
Gyorsulás (0-100 km/h) 4,8 sec
Végsebesség 250 km/h
Fogyasztás (vegyes) 7,2 – 7,6 liter
Listaár: 89 900 euro

Az SQ7 legnagyobb, legmenőbb újdonsága a motortérben van. A 3956 köbcentis V8-as dízelmotor 435 lóerős teljesítményre képes, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 900 Nm. Elképesztő adatok, egyelőre nincs is más dízel szabadidő-autó a piacon, ami hasonlót tudna. A bitang teljesítményről két hagyományos és egy elektromos hajtású feltöltő gondoskodik. Utóbbi 25 századmásodperc alatt kapcsol be, és pörög fel 70’000/perces fordulatra, és tolja le a motor torkán a levegőt, ha gyorsan sok lóerő kell. Így a turbólyuk kifejezés ebben az autóban szinte teljesen értelmét veszti, a hatalmas teljesítmény azonnal kéznél van, amikor csak kell.

Ha viszont nem kell, akkor a motor beéri egy turbóval is – 2200-as motorfordulatszám alatt – és a katalógus adatai szerint 7 liter körüli átlagfogyasztással. Viccesen hangzik, mondanám, hogy majd kipróbáljuk, de félek, ebből a modellből az életben nem lesz itthon tesztautó.

A villámgyors gázreakcióhoz szükséges elektromos kompresszort az Audi szintén új, 48 voltos feszültséggel működő rendszere látja el energiával. A hagyományos, 12 voltos rendszerrel párhuzamosan működő áramkör az autó nagy teljesítményigényű elektromos berendezéseihez kapcsolódik, a 470 Wh-ás 13 kW csúcsteljesítmény leadására képes lítium-ion akksi az autó hátuljában található. A 12 voltos rendszerhez, illetve a 3 kW-os generátorhoz feszültségátalakítón keresztül kapcsolódik.

Audi SQ7: A TEK tutira imádná 6

Mi ebben a jó? Ha emlékszünk még általános iskolai fizikatanulmányainkra, akkor a „feszültség szorozva áramerősséggel egyenlő teljesítmény” összefüggésből is derenghet valami. Magyarul egy 500 Watt teljesítményű elektromos eszköz táplálható 12 voltos feszültséggel, ekkor a hozzá vezető vezetéken 41,6 amper folyik, míg ugyanez 48 voltos feszültség mellett már csak 10,4 amper. Magyarul sokkal kisebb keresztmetszetű vezetékkel is megoldható a kábelezés. Az Audi SQ7-ben az akár 7 kW teljesítményű elektromos kompresszor mellett még egy bitang teljesítményű villanymotor is dolgozik, méghozzá a leghülyébb helyen, egy stabilizátorban.

Áttételeken keresztül 1200 Nm-es nyomatékkal csavargatja a stabilizátort ez a motor

Áttételeken keresztül 1200 Nm-es nyomatékkal csavargatja a stabilizátort ez a motor

Az áttételekkel 1200 Nm-es forgatónyomatékot kifejtő motor a stabilizátor két felét képes egymáshoz képest elforgatni, így kanyarban az SQ7-es nem dülöngél jobbra balra, hanem délcegen tarja magát. Kipróbáltuk, tényleg működik, pedig gyors kanyarodás közben egy közel 2,5 tonnás batártól az ember szinte várja, hogy úgy megdőljön, mint a Costa Concordia. Gyorsabb, erősebb is ez a  rendszer, mint a hidraulikus megoldások, emellett rossz úton képes még elektromos áramot is termelni. Értik, egy stabilizátor áramot termel az autóban!

Videón az Audi SQ7:

a videó a hirdetés után indul

Hülyebiztos

Rácz kolléga az Audi Q7-es nemzetközi bemutatója után ecsetelte, mennyire szürreális érzés, amikor aktív navigáció és bekapcsolt tempomat mellett az autó magától közlekedik. Már maga a távolságtartó tempomat is elképesztően ellustítja a vezetőt, de ha minden létező rendszert bekapcsolunk az Audiban – összesen 24-féle vezetőtámogató izé van benne – akkor kis túlzással akár ki is szállhatnánk belőle. A dög ismeri a sebességkorlátozásokat, felismeri a táblákat és a tempót ehhez igazítja, ha látja a sávokat jelző felfestést, akkor kormányoz is helyettünk, és ami a legmellbevágóbb, körforgalom előtt lassít, de ha a navigáció szerint egy kis utcába kell lekanyarodnunk a főútról, akkor visszavesz a beállított sebességből, hogy csak a kormányt kelljen forgatni. Rémes, mert hajlamosak vagyunk egy idő után azt is elhinni, hogy a lámpákat, stoptáblákat is tudja értelmezni. Pedig nem, azokra még a vezetőnek kell ügyelnie. Mondjuk a gyalogost, állatokat megismeri. Akár sötétben is.

Kényelmes, csinos bútorozás

Kényelmes, csinos bútorozás

Nyolcfokozatú tiptronic váltója 50-160 km/órás sebesség között képes takarékos vitorlázó üzemmódban is működni, ha meg ész-vesztve kell kapcsolgatni a fokozatok között, azt is tudja. Persze ezeken kívül finoman, észrevétlenül is tud váltani.

Milyen vezetni?

Az első pár kilométeren hülyegyerekként gyorsulgattunk az autóval, élveztük a dízelmozdonnyi nyomatékot, liftszerű, valószínűtlen gyorsulást. A motorhang nem rossz, de sajnos ez csak szintetikus valami, nagy része utólagosan hozzáadott érték, nem csak egyenesen a motorból jön. Gondolkodtunk rajta, hogy ennyi erővel akár még durroghatna is, mint valami benzines jószág, de az már tényleg marhaság volna.

Az autó hátuljában dekkol a 48 voltos elektromos rendszer

Az autó hátuljában dekkol a 48 voltos elektromos rendszer

Összkerék-hajtási rendszere alapból 60:40 arányban osztja el a nyomatékot az első és hátsó tengely között, de szükség esetén magától, mechanikus úton zár, és hátra legfeljebb 85, előre 70 százaléknyi nyomatékot tud juttatni. Nem egy kőkemény terepjáró, de nem is erre találták ki, sokkal inkább városban, aszfalton érzi jól magát annak ellenére, hogy a légrugóval képes magát megemelni, és a szétkapcsolható stabilizátor is jól jön terepen. Nem úgy, mint az akár 22 colos felni. Hogy otthonosan mozoghasson a szűk utcákban, a négykerék-kormányzással sikerült egy métert lefaragni a fordulóköréből. Tempótól függően az elsőkkel megegyező, vagy ellentétes irányban fordulnak el a hátsó kerekek, 5-15 km/óra között legfeljebb 5 fokot ellentétes irányba, ennél gyorsabban autózva pedig az elsőkkel megegyező irányba, maximum 3,5 fokot fordulnak a hátsók is, így bő 5 méteres hossza ellenére is könnyű vele manőverezni.

250 a vége

250 a vége

Vezetés közben nem is tudom mivel lehetne még javítani a sofőr életminőségén, hiszen a kidolgozás példás, hibátlan anyagok vannak az autóban, okosan átgondolt rendszerbe szedve. Az ember feneke alatt fűthető, szellőztethető ülések, amik még masszírozni is tudnak, van head up display, színes, műholdas képpel dolgozó navigáció, valóban értékelhető képet adó 360 fokos felülnézeti kép az autóról és cifra hifi is.

Bár papíron 5 és hétszemélyes változat is rendelhető belőle, kisbusznak mégsem alkalmas, hiszen hiába a tologatható második üléssor, leghátra maximum gyereket lehet beültetni úgy, hogy ne legyen belőle 15 percen belül lázadás. Csomagtartója 805 literes, a háttámlák lehajtása után egy 10 liter híján 2 köbméterre bővíthető, de hétüléses kivitelben, az összes ülést használva is értékelhető méretű, 235 literes raktérrel gazdálkodhat a tulaj. A motoros mozgatású csomagtérajtó széria.

Műanyag alá bújt a motor

Műanyag alá bújt a motor

A sportos Q7-es itthon nem a megfontolt családapák, vagy a hegyvidéki ingatlanba ivadékokat hordó gazdag anyukák járgánya lesz, hanem jó eséllyel megalomániás őrültek autója, hiszen ezzel szinte bármit le lehet tolni az útról. De talán érdemes a közbeszerzési értesítőt is figyelni, ha a TEK új, ütőképes császári rombolóra vágyik ez tuti befutó lehet. Adunk egy tippet, az elektromos feltöltőt kell beleírni a spcifikációba és már jöhet is a kék lámpás SQ7-es, mert más ilyet úgyse tud. A haramiák meg reszkethetnek.

Konkurense nem sok van, ilyen erős, V8-as dízelmotorral és ekkora, fényűző beltérrel nincs is más autó a piacon.

Közepesen kínos videó, amiben egy vadászgép,… inkább nem mondom el.

a videó a hirdetés után indul

Az Audi SQ7-es konkurensei
Audi SQ7 TDI V8T (435 LE) 28 300 000 forint
Mercedes Benz GLS 350d (258 LE) 22 910 800 forint
BMW X5 M50d (381 LE) 25 010 000 forint
Porsche Cayenne S DIesel (385 LE) 27 573 000 forint (87 442 euróból átszámolva)
Mellette – Ellene
  • Mocsokerős dízelmotor
  • Elképesztő menetdinamika
  • Okos futómű
  • Elmebetegek kezében könnyedén fegyverré válhat
  • 3. üléssora felnőtt emberek szállítására alkalmatlan

Kéne ez a dízel romboló? Vagy utálod? Pontozz!
átlag
8.45
szavazat
581
Kéne ez a dízel romboló? Vagy utálod? Pontozz!