A SEAT már évek óta minden sajtótájékoztatót csinos, az ég felé tartó grafikonokkal, növekvő eladásokról szóló hírekkel, szépen csengő kassza képével kezd. Úgy fest, jól szalad a szekér, és hogy ez a lendület még sokáig kitartson, nagyjából félévente új modellel jelentkezik a SEAT, ezúttal a Tarracóval. A most bemutatott Tarraco különösen szerencsés példány, a még ki tudja, hova bővülő, igen népszerű szabadidő-autó piacra érkezik, a már ismert Arona és Ateca mellé, illetve pontosabban föléjük, tágas belsővel, akár hétüléses utastérrel, minden jóval telezsúfolva.

Spanyolországban, Barcelonától nem messze, Tarragonában láthattuk és fogdoshattuk meg a SEAT legnagyobb, hétüléses szabadidő-autóját, a Tarracót. A helyszínválasztás nem véletlen, a mai Tarragona az Ibériai-félsziget első római települése volt és akkor még Tarraco néven volt ismert. Voltak még más városnevek is a SEAT névadó listáján, de a megkérdezett 145 ezer önkéntes keresztszülő többsége a Tarraco mellett szavazott. A SEAT amúgy 1982 óta követi azt a gyakorlatot, hogy spanyol városokról nevezi el modelljeit.

Megérkezett a legnagyobb SEAT, a Tarraco 45

Jellegzetes, háromszögű LED-es nappalifény

Bár a SEAT martorelli létesítményében tervezett és fejlesztett modell, amit különben a németországi Wolfsburgban gyártanak, a VW modellcsalád építőköveiből áll össze, a Tarracót mégis megpróbálták egyedivé tenni. A SEAT általában mint sportosabb, merészebben formatervezett márka él az emberek fejében, így az új szabadidő-autó is ezeket a tulajdonságokat próbálja felmutatni. Elöl a határozottabb vonalvezetésű hűtőmaszk, a márkára jellemző LED-es lámpák, a jól azonosítható nappalifény, irányjelző felel a SEAT-os hangulatért. Hátul szintén fénydiódás lámpatestek találhatók, a 760 literes csomagteret rejtő hátsó ajtót pedig villanymotor nyitja, csukja.

Megérkezett a legnagyobb SEAT, a Tarraco 46

A harmadik üléssor mögött már nem túl nagy a csomagtartó

Az MQB-A platformra épülő, a Skoda Kodiaqkal közeli rokon, 4 735 mm hosszú 1839 mm széles és 1658 mm magas, 2790 milliméteres tengelytávú, nagy méretű SUV adaptív futóműszabályozást kapott. Vezetőtámogató rendszerekkel is szépen telezsúfolták a modellt, így a sávtartó, az adaptív tempomat, a holttérfigyelő, a táblafelismerő, az automata távolsági fényszóró asszisztens is mind elérhető a Tarracóhoz.

Megérkezett a legnagyobb SEAT, a Tarraco 47

Minőségi belső tér, rettenetes körülmények között fényképezve

2019 januárjában, két darab, négyhengeres benzinmotorral kezdődik a forgalmazás, az 1,5-ös, 150 lóerős hatfokozatú kézi váltóval, míg a kétliteres, 190 lóerős benzineshez összkerékhajtás és hatos DSG váltó jár. Persze dízelmotor is lesz a kezdőcsapatban, 150 és 190 lóerővel, kétliteres hengerűrtartalommal. A gyengébb dízelmotor első- és összkerék-hajtással is elérhető és a váltóból is van választék: hatos kézi vagy hetes DSG rendelhető hozzá, míg az erősebb, 190 lovas benzines csak DSG-vel és összkerékhajtással érhető el.

Megérkezett a legnagyobb SEAT, a Tarraco 48

A hátsó lámpában is LED-ek világítanak

A SEAT Tarraco nyolc különböző színben lesz elérhető: Sötét Camouflage, Oryx fehér, Reflex ezüst, Atlantic kék, Indium szürke, Titanium bézs, Deep fekete és Urano szürke. Ára jelenleg még nem ismert, de a nemzetközi bemutató, ahol már vezetni is lehet, október közepén, végén várható, valószínűleg addigra már ára is lesz a legnagyobb SEAT-nak, ami a hazai piacra valamikor 2019 elején futhat be.

Mozgóképen így fest a Tarraco: