Erősek a gyerekeid? Akkor ez egy neked való családi autó!

Vicces, bumfordi, széle-hossza-egy járgány ez a Berlingo. Az új Citroënek frontja ezen a kocsin hat a legkevésbé agresszíven, itt a csíkszemekből és a sima orrból nem az Alien pofája áll össze, hanem egy csúnya, de kedves bohóc fura arca. Az XTR-csomag alufelnije és a drágább változatok kis színes kiegészítői is olyanok, mintha egy gyerek dekorálta volna ki ecsettel kedvenc játékautóját: aranyos, esetlen, bájos. A kedvenc apróságom pedig a hátsó lámpa, amiben láthatóan hagyományos izzó világít, melynek fényét megpróbálták menő fénygyűrűkké alakítani a lámpatest mélyén, de a végeredmény egyfajta bambán üres tekintet, ami teljes képzavarral egy fenékről néz ki a világba. Teljesen komolytalan az egész dizájn, ettől pedig a Berlingo a leglágyabb, legszerethetőbb, de legkevésbé macsó autó a PSA-hármasikrek közül. (Peugeot Rifter, Opel Combo és Citroën Berlingo.)

Méretek: 4403x1848x1844 mm

Saját tömeg: 1506 kg

A Berlingo kétféle méretben rendelhető: az XL jelzésű változat tengelytávolsága 19 centivel nagyobb az alapmodellnél, teljes hossza pedig 35 centivel több – abban az autóban jóval nagyobb a csomagtartó. Érdekes, de mindkét változat rendelhető hét üléssel is, a kétszemélyes harmadik sor felára 220 ezer forint.

Odabent is a jelenkori Citroënek mulatságosan eltorzított világa fogadja a beülőket. A nagy térben furcsán szétszóródik a hagyományos, 2+2 órás műszeregység, a kétzónás klíma konzolja, a magasra kiemelt nagy érintőképernyő és az ilyen-olyan funkciók ide-oda széthajigált gombcsoportjai. A rendszer nem átláthatatlan és nem megszokhatatlan, csak optikailag nem áll össze, a Berlingo kabinja mindig egy kicsit olyan, mint egy ide-oda torzuló terű elvarázsolt kastély.

Aki szeret pakolgatni az autóban, nagyon boldog lesz ebben a kocsiban. Eleve két kesztyűtartó is akad a műszerfalon, de az ajtózsebek is mélyek, tágasak. A hátsó ülések előtti padlóban ott a két fedeles csempészrekesz, a csomagtér pedig nem csak nagy, hanem érdekes is. A kalaptartó (nem roló, hanem merev, de három részben hajtogatható plasztiklap) nem csak az ablakvonal alján, hanem a raktér fele magasságában is elhelyezhető. Ennek nem tudom, mi értelme van (esetleg alacsonyabb szülők használhatják pelenkázóasztalnak???), de nagyon jópofa.

Jópofa ötlet, ha a hasznát nem is látom át teljesen: a kalaptartó két szinten is rögzíthető

A hátsó ülések egyenként dönthetők, döntés közben le is süllyednek, így sík raktérpadló alakítható ki, anélkül, hogy ki kéne őket emelni az autóból. A tető alatt pedig egy hátulról elérhető, lenyitható tárolórekesz kapott helyet. Érdemes még megemlíteni a külön nyitható hátsó szélvédőt: ha szűk helyre parkoltunk vagy csak egy dzsekit kapnánk ki a csomagtartóból, netán pont abból a tető alatti rekeszből, nem kell a hatalmas ötödik ajtót emelgetni.

Ötödik, mert a kocsin két tolóajtó is van. Kívülről ezek könnyen nyithatók és nagy teret tárnak fel – amikor viszont beül hátra az ember gyereke, jön a Berlingo legnagyobb problémája. A hátsó ajtók reteszelését nem oldja kilincs, hanem erőből kell kihúzni az oldalajtót a nyitott állásból, majd meglehetős erővel kell besuhintani őket a helyükre. Ez talán olyan 12-13 éves kortól megy egy átlagos gyermeknek önerejéből. De van megoldás! Ha a gyerekek már beültek és bekötötték magukat, a kocsit egyesben megmozdítva majd erősen megfékezve a vezetőülésből is be lehet csapni az ajtókat. Ez a mutatvány mindig remek hangulatot teremt az autóban.

Indokolatlanul nagy a váltókar alatti konzol, ott még lehetett volna nyerni egy csomó teret

Ha az ajtócsukás nehézségein túl vannak, a gyerekek igazi utazóparadicsomban  találják magukat. Kisasztal, napvédő róló, saját elektromos ablakemelő (ami tolóajtók esetében ritkaság) jut nekik. A csúcsmodellben (vagy az olcsóbb változatokban 280 ezres felárért) pedig egy óriási napfénytető teszi lehetővé a felhők bámulását.

Az üvegtető alatt egy jellegzetesen francia extraszolgáltatást is találtam: egy első pillantásra jó ötletnek tűnő, de később tökéletesen haszontalannak, sőt: zavarónak és kellemetlennek bizonyuló öncélú dizájnoskodást: egy hosszú, áttetsző, aktív körvilágítással is ellátott polcot, vagy mit. Ebbe rakodni nem igazán lehet, mert minden elgurul és zörög, viszont kiválóan akadályozza a kilátást felfelé, éjszaka pedig remekül vakítja el a sofőrt a lámpa fénye. A világítás persze kikapcsolható, sőt: fényereje is állítható – de csak a menüből, nehogy véletlenül könnyen-gyorsan felkapcsolhassuk a csillárt, ha szükségünk lenne fényre. Bravo, PSA!

A nagy tetőablak alatt jópofa ötletnek szánta a gyártó a csillárt, de az áttetsző műanyagvályúban megül a kosz, éjjel pedig a tetővilágítás olyan haszontalan extra, amit azonnal kikapcsol a vezető a menüben (mert persze külön gombot nem kapott a lámpa), ha látni akar

Tesztautónban a Berlingo csúcsmotorja dörmögött: a Peugeot-Citroën-Opel új, másfél literes HDI-jének 130 lóerős változata, AdBlue-adalékos SCR-katalizátorral. A váltó a mi autónkban hatfokozatú kézi szerkezet, de a kocsi rendelhető nyolcgangos automatával is. (Pontosabban ez így nem igaz: a magyar árlista szerint a hétszázezres felárért járó automata a Shine felszereltséghez csak akkor kérhető, ha a hosszabb, XL verzióban rendeli a kocsit az ember, ami további 250 ezres felár).

A futómű elöl pszeudo-MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros. Az XTR-kivitel extrafelszereltsége a Peugeot és Citroën szabadidőautóiból már ismerős Grip Control, vagyis egy programcsomag a menetstabilizáló rendszer hardveréhez. A középkonzolon lévő tárcsával lehet beállítani, hogy homokos, sáros, havas vagy más talajon autózunk-e, a kocsi pedig az oldalanként külön vezérelt fékekkel differenciálzárat imitálva próbál majd minden körülmények között megfelelő vonóerőt biztosítani a hajtott kerekeken. A rendszer a Berlingóban lejtmenetvezérlővel is kiegészül.

155 ezer forintos extra a menetstabilizáló különböző programjaival operáló Grip Control

A magas felszereltségű új személyautókban megszokott elektronikus szolgáltatások nagyjából mindegyike ott figyelt a fullos Berlingóban is. Adaptív tempomat, sávtartó automatika, motoros kézifék, tolatókamera: van itt minden, ha kell, ha nem.

A Berlingót máshogy jó vezetni, mint egy átlagos kompakt vagy középkategóriás családi autót. Az ergonómia igazából szörnyű: lefelé kell taposni a túl közel lévő pedálokat, a kormány kissé laposan áll, állítási tartománya szűk. A váltókar ötödik fokozata csak nyújtózkodva érhető el, akárcsak az érintőképernyő. A menürendszer? Francia. És ezt még megfejelte a gyártó olyan apróságokkal, mint például az becsapós ülésállítás: ugyanaz a kar, ami a vezetőülésen a magasságot állítja, az utasoldalon az előre-hátra csúszkálás reteszelését oldja. Hát lehet egy ilyen hülye kocsit nem imádni?

A vezetési élmény határozottan hajózásra emlékeztet. A hatalmas belső térben szinte állunk a pedálokon és tologatjuk a fura helyen lévő váltókart, forgatjuk az alacsonyan lévő kormányt. Messze van a szélvédő, nehéz kikalkulálni, pontosan hol is a kocsi eleje, de sebaj, mert a kormányzásra a sokkal inkább kényelmes mint precíz futómű amúgy is ráérős nyugalommal reagál. Mindez persze egyáltalán nem jelent drámai kezelhetetlenséget és folytonos idegbajt, sőt, épp ellenkezőleg: a Berlingót vezetni nyugalmas, békés elfoglaltság. Ezzel a kocsival képtelenség sietni, idegeskedni, száguldozni: ezzel mindig kicsit kirándul, felfedez, a szó legpolgáribb értelmében véve utazik mindenki. A sofőr is, a többiek is. Imádtam!

Vidám huzat, egyszerű, de kényelmes ülések. Kis francia hülyeség: a műanyag kara az ülőlap mellett a bal oldalon a magasságot állítja, a jobb oldalon ezt felhúzva csúszkálhatunk előre-hátra a székkel

Az új motor alapjárat-közelben nem igazán nyomatékos, a hosszú fokozatokkal érdemes dízeltől szokatlan módon kicsit pörgetni, ki-kihúzatni a motort. Ez persze nem jelent üveghangot, csak annyit, hogy kétezer alá nem nagyon érdemes ejteni a fordulatot: az ötödik már országúti, a hatodik pedig már-már autópálya-fokozat. Sztrádán egyébként a haszonjárműves alapok ellenére nagyon csendes és nyugodt az élet a Berlingo nagy testében, és az is kellemes meglepetés volt, hogy az audiorendszer milyen szépen, tisztán szólt. Fantasztikus nyaralóautó ez a kocsi, imádnék vele elindulni a következő négyezer kilométeres családi túrára.

A hosszú váltó is benne lehet, hogy Euro-6-os dízel létére és ekkora böszme nagy testet cipelve vegyes üzemben (kb. 1/3 város, 1/3 országút, 1/3 130-140 km/h-s autópálya) 6,16 literes fogyasztást mértem. Ami ráadásul dicséretesen közel állt a fedélzeti számítógépen mutatott 6,1 literes értékhez. Az 53 literes tank 800-850 km-re biztosan elég.

Fordulatszám hatodikban, 130-nál

Gyerekparadicsom

A kategória veteránjaival összehasonlítva az erős motorral a csúcs-Berlingo listaára teljesen reális. Más kérdés, hogy a tesztautó a sok feláras cuccal műfajához képest meglepően drága. 8,7 millió egy kisfurgon-alapú, másfél literes dízelautóért?

Ha valaki szereti ezt a műfajt, de nem ragaszkodik a legújabb, legdivatosabb modellhez, annak megsúgom, hogy a Dacia Dokker, a tolóajtós egyterű-kategória örökös árbajnoka pillanatnyilag nem bírja elérni az ötmillió forintot a 95 lovas 1.5 dCi-vel, metálfénnyel, navival, tempomattal, mindennel. Az persze igaz, hogy abba a kocsiba a világ összes pénzéért sem lehet gyári automata klímát vagy sávtartó automatikát, üvegtetőt, pláne GripControlt venni.

Épp-csak-hogy nem magasabb, mint amilyen széles

Jól sikerült az új francia személyfurgoncsalád, a Rifter-Berlingo-Combo trió. A kocsi korlátai jobbára a műfaj korlátai, a technikával semmi gond nincs, az elektronika abszolút hozza a ma elvárható szintet, az általános minőségérzet, a kidolgozottság meglepően jó. A fullextrás, legerősebb dízeles Citroën-változat pedig egy nagyon vidám, nagyon élhető családi autó, amivel mindig élmény az utazás, akkor is, ha a reggeli rutinkört futja apa-anya-gyerekek, akkor is, ha épp a spanyol tengerpartra igyekeznek a nyári üdülésre. Hosszasan lehet sorolni a hibáit persze, de valahogy a sok kis hülyeségtől csak még szerethetőbb lesz az egész. Mondom ezt én, az apa.

Anya viszont azt mondja, hogy nem tudta megszeretni a Berlingót. Neki túlságosan teherautó volt, túl nagy, túl tágas, beláthatatlan, nehezen navigálható. És a gyerekek? Az első napokban nagyon élvezték a panorámatetőt a csillárral, meg az asztalkájukat, aztán a harmadik-negyedik naptól már egyre jobban utálták, hogy mennyire neki kell feszülni az ajtónak a becsapáskor. A tanulság: mindenképpen menjen el a család együtt Berlingót nézni megrendelés előtt, és ha lehet, vigyék el egy hosszabb próbaútra!