Röviden – Rolls-Royce Ghost
Mi ez? Ha úgy tetszik, akkor a belépőszintű Rolls-Royce második generációja alumíniumstruktúrára építve. V12-es motorral, összkerékhajtással és összkerékkormányzással.
Mit tud? A Phantomhoz megszólalásig hasonlító kényelmet és minőséget, vezetni viszont sokkal jobb
Mibe kerül? 93-94 millió forint körül startol a Ghost ára, a tesztautó felkonfigurálva 155 millió forintba került.
Kinek jó? Akinek már van egy Phantomja, de járni is kell valamivel, és a Cullinan ciki

Egyre inkább összemosódnak a kategóriák a Rolls-Royce-nál. Nyilván a Culinan minden értelemben kilóg a sorból, de a Phantom és az új Ghost most messze nem különböznek annyira, mint korábban. Még az alapjukat is ugyanaz a padlólemez adja, szinte azonos a motorjuk, a kényelmük, a variálhatóságuk, mégis van egy óriási, megfoghatatlan különbség: a Ghost nem Phantom.

Valószínűleg akkor is mindegy lenne a vásárlóknak, ha a Ghost sokkal jobb lenne a Phantomnál – erre egyébként van a sansz – mert aki Phantomot akar, az nem fogja beérni a kisebbel. A Phantom fogalom. Ghostot pedig azok vesznek – a Rolls-Royce szerint – akik szeretnének valamivel járni is. Bár a presztízse nem tűnik kisebbnek, abban a bizonyos rétegben mindenki tudja, hogy a Ghostnak hol a helye. A hétvégi ház előtt, a kiruccanásokon, boltba shoppingolni járni, nagyjából minden olyan helyre, ahová nem sofőr viszi a tulajt, hanem ő maga vezeti az autóját.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 1

Külső

Keveset változik a Rolls-Royce-ok formaterve. Egészen egyszerűen nincs arra szükség, hogy nagy újdonságok történjenek, és ez a Ghostra is igaz. Letisztultabb idomok, hangyányit áramvonalasabbnak tűnő dobozforma, klasszikus hármas tagolás és grandiózus méretek. Az olyan eredeti jegyektől, mint az egy darab alumíniumból kifaragott keretű óriási hűtőmaszk és annak formája, valószínűleg sosem fog megválni a márka.

5,5 méter hosszú, 2 centi híján 2 méter széles és 3295 milliméter hosszú a tengelytávja, vagyis még a kicsi Rolls is nagyobb, mint egy nyújtott 7-es, S Merci, vagy A8-as Audi. Viszonyításképpen a Phantom alapból kicsit túlnyúlik az 5,6 méteren, hosszú  tengelytávval pedig 2 centi híján 6 méter hosszú. Még hogy nem a méret a lényeg…

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 75

Végtelenül elegáns autó, nem érezni tolakodónak, a formája is könnyebben emészthető, mnt a Phantomé

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 76

Mindig függőleges az embléma

A Ghost most ugyanarra az alumíniumstruktúrára épül, mint a Phantom és a Cullinan, a részletmegoldásaik is nagyon hasonlóak. Végtelenül kifinomult módon, ami csillog, az nem krómozott, hanem polírozott alumínium. A lámpák keretei, az ablakkeret, a kilincsek, és szerencsére nem tűnik soknak. Nagy és tiszta lemezfelületei vannak, amitől az egésznek van egy légies, minőségi és igényes hatása. Fényszórói LED-esek, felnijei 21 colosak és a közepükön mindig áll a dupla R, a Spirit of Ecstasy pedig menüből is besüllyeszthető. Nagy változás, hogy a géptető már elér egészen a hűtőmaszkig, így nagyobb az egybefüggő felület, hosszabbnak tűnhet az orr, kevesebb az osztás, ettől még simább lett a formaterv.

Belső

Kétféle tengelytávval készül a Ghost (3295 mm és 3465 mm), mi most az alapverziót próbáltuk ki, de egy rövid perc erejéig elfeküdhettem a hosszú tengelytávú hátsó ülésén is. Nehéz elképzelni, hogyan lehet ekkora helyet kialakítani egy autóban, de rendesen ki tudtam nyújtani a lábamat a süppedős gyapjúszőnyegen. Ezzel szemben az alap tengelytávolsággal nem kapunk óriási lábteret hátul, de nagyjából akkorát igen, mint egy S-osztályban.

Mivel a Ghost alapvetően nem sofőrös autó, a vevők szinte 100%-a maga vezeti, ezért nem is a hátsó sor a fontos. Persze, itt sincs elhanyagolva senki. Aki hátul utazik, ebben is tökéletes kényelemben fogja magát érezni. Itt nem árnyékolók húzhatók az ablakokra, hanem sötétítő függönyök, szinte csak elölről jut be fény olyankor. Masszírozhatnak az ülések, természetesen elektromosan állíthatóak, kihajtható két kis asztalka az első ülésekből, nyilván gombnyomásra, és előbukkan egy-egy tablet is ilyenkor, ízlésesen el vannak rejtve, amikor nem kellenek.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 77

Hasonló a Phantomhoz, elég antik a hangulat, szerencsére az illat nagyon más

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 78

Hátul asztalka és kijelző is kihajtható gombnyomásra, a lábtér alapból nem épp fejedelmi

A lehajtható könyöklőben bújik meg a multimédia hátsó kezelőszerve és az ülésállítás kapcsolói, mindenen gondolkoztak, hogy ha nem kell, akkor ne legyen szem előtt, és ez a filozófia sokat ér. Elöl alig különbözik valamiben a Phantomtól, legalábbis első ránézésre. Lényegi különbség, hogy a műszerfalban itt nem lehet kis vitrin, ami mögé bármit kérhetünk, amit csak szeretnénk, hanem egy hátulról megvilágított panelt kap, rajta a modell nevével és csillagokkal. 152 LED-del világították meg a panelt és 90 000 pöttyöt vágtak bele lézerrel, hogy a fényük nappal is tökéletesen látható legyen.

Dizájn, minőség, részletek terén tökéletesen azonos a Phantommal. Ergonómiai változás, hogy a motoros ajtók bezáró gombjai a középkonzolra kerültek, kicsit kényelmesebb, mint kinyúlni értül a műszerfal szélére. Ebben érintőképernyős a multimédia, aminek az alapját a BMW iDrive-ja adja. Felismerhető, de végső soron ez egy jól kezelhető és stabil rendszer, így ezzel gondunk aztán nem lehet. A Rolls-Royce-nál amúgy is hitvallás, hogy csak bejáratott és már bizonyítottan stabilan működő rendszereket építenek az autókba, így az iDrive felé ez egy elég jó pont, kicsit aggasztó, hogy vezetéstámogatót még nem használnak az autóiknál.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 79

Masszázs, szellőztetés, puhaság, pihentető kényelem, az van az első ülésekben

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 80

A Rolls féle iDrive kezelőszerv ugyanúgy működik

Egy ilyen Rolls-Royce-beltér sok és zavarba ejtő az átlagembereknek, mint mi. Sok a króm, és sajnos ezek mindegyike krómozott műanyag, aminek a tapintása nem jó. Szerencsére kárpótolnak a rozsdamentes acélból készült légbefúvók, amiket lehet pöcögtetni körömmel, és a hang megadja a hiányzó minőségérzetet. Gyönyörű a nyílt pórusú fabetét, végtelenül precízek a varrások, és ami a legfontosabb, hogy a zajszigetelés miatt olyan, mintha egy másik, párhuzamos univerzumba csöppennénk, ahonnan kívülállóként láthatjuk a saját világunkat, de nem érzünk és nem hallunk belőle semmit, ami egy csodás dolog.

Technika

Tradicionálisan V12-es motort használ a Rolls-Royce, és a hagyomány szerint 6,75 literes hengerűrtartalommal. Eddig a Ghostot nem tartották annyira, hogy megkaphassa, de most végre a 6,6 literes BMW-konfigurációs V12-es helyett ugyanazt a motort kapta meg, amit a Phantom és a Cullinan is. Hogy mennyire erős? Az a Rolls-Royce-vásárlókat nem igazán érdekli, és a Rolls is éppen így áll hozzá, azt mondják, a motor ereje elég bármire, és ebben nincs megtévesztés.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 81

6,75 literes, 563 lóerős és 850 Nm nyomatékú a V12-es motor

563 lóerőt teljesít 5000-es fordulatszámon, és 850 Nm nyomatékot lehetetlenül alacsonyan, 1600-as fordulatszámtól. A motor erejét nyolcfokozatú hidrodinamikus ZF váltón keresztül juttatja el mind a négy kerékhez a hajtáslánc, mert a Ghost alapvetően összkerékhajtású. Ebben az esetben pedig egészen más hangolású, mint a BMW-kben, itt mindenképp hajt elöl is.

Szintén alapfelszereltség az összerékkormányzás, amivel légiesen könnyedén manőverezhető az óriási test a legszűkebb parkolókban is. Duplalengőkaros első futóműve mellé multilink hátsót és légrugózást kapott a tökéletes komfort érdekében. Kormányzása elektromos rásegítésű, és itt is két ujjal tökéletesen elterelgethető, a vezetés élményét itt nem a közvetlenség adja, éppen ellenkezőleg.

Vezetés

Ebben az esetben elég nagy jelentősége van a vezethetőségnek. Miután a Ghost alapvetően a használós autó szerepét tölti be a tulajdonosoknál, kicsit rá is gyúrtak erre a kérdésre. Hogyan lehet valami jól vezethető, ha alapvetően nem az a fontos a márkánál? Úgy, hogy még mindig nem az a fontos, de egy hangyányit közelebb húzták az élményt az autószerűséghez, még mindig inkább hajó a Ghost, de ott van benne egy olyan közvetlenség, amitől már érezzük, hol is járunk vele az úton.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 82

Semmit nem érezni a kormányon, mégsem rossz a szervózás, az autó azonnal és kimérten reagál a mozdulatokra

Kormányzásában kár is visszajelzést keresni, viszont a legkisebb mozdulatra is gyönyörűen reagál a Ghost bálnateste. Azonnal érezni a mozdulását, amit leginkább a futóműnek is köszönhetünk. Itt jön ki igazán a méretbeli különbség a Phantomhoz képest. Egész jó magasságban ülünk, tempósabb kanyarban sem akar leborulni az útról, és egyáltalán nem is érezni benne ennyire aggasztó jellemzőket.

Érzésre végre nagyon merevre sikerült a karosszériája, ekkora tengelytávval ilyen merevséget csinálni a csodával határos. Egy tömbként mozog, ha odafigyelünk, érezni a hátsó kerekek pontos helyét is abban a zselészerű, zsíros érzetű világban, amiben közlekedünk. Minden távol van, minden zavarba ejtően tompa, minden ilyesminek semmi lényege nincs egy ilyen autóban, mégis ott van valahol nagyon messze, eldugva, de már sokkal közelebb, mint eddig bármelyik Rollsnál.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 83

Utazni tökéletes és már vezetni is picit jobb a Ghostot

Szinte semmit nem hallani a motorból, pedig az autóipar egyik legnagyobbja dolgozik az óriási géptető alatt. Kiforgatva megérkezik egy kevés hang az utastérbe, de épp csak egy kis motorzajnak tűnik, semmi többnek, csak hogy jól essen, ha akarjuk. De annyira kevésszer akarjuk, hogy meg is feledkezünk róla. Meg a nagy gyorsításokról, az élesen vett kanyarokról, a tolakodásról, a nagy sebességű haladásról, ezekre mind semmi szükségünk nem lesz.

Csak arra, hogy lenyugodjunk, élvezzük, hogy semmihez nem kell, hogy közünk legyen, ami a külvilágban történik. Csak szól a kedvenc chillválogatásunk a különböző gyártók legjobb hangszóróiból összeválogatott egyedi hifiből, nagyokat szippantunk a legjobb minőségű bőr illatából, és nem foglalkozunk azzal, hogy mindenki minket néz. A hangszigetelés tökéletes, nincsenek mechanikai zajok, szélzaj, zörgés, cicergés, vagy egy rossz röccenés valamelyik gombtól. Kínosan szépnek tűnik az élet egy Ghostban ülve.

Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 84

Majdnem 2 méter széles, de összkerékkormányzású, ezért nagyon jól manőverezhető

Költségek

Magyar ára nincs, így a nemzetközi árakból kiindulva 93-94 millió forint körüli startösszeggel tudunk számolni. Extra felszereltségekkel ezen a szinten már kevésbé kell foglalkoznunk, mert a Rolls-Royce tartalmi szinten alapáron is készen van. Itt minden a vevő egyedi stílusáról, ízléséről, igényeiről szól, hogy az autója hogyan is nézzen ki. Milyen bőrből legyen az ülés, milyen színösszeállítást kapjon, legyen-e a tetőkárpiton csillagos égbolt, legyen-e hátul két külön álló ülés (a hosszú tengelytávúban), legyen-e teljesen besötétítő függöny az ablakokon és hasonlók. Aztán jön a fényezés, a kézzel húzott dekorvonallal, és ezeken kívül szinte bármi, amit az ügyfél igényel. Ebben a formában, ahogy a fotókon szerepel, 155 millió forintba kerülne.

A Rolls-Royce Ghost és vetélytársai – Listaár, forint
Rolls-Royce Ghost (563 LE) 93 000 000
Mercedes-Maybach S (621 LE) 53 457 000
Porsche Panamera Turbo S (550 LE) 67 300 000
Bentley Flying Spur V8 (550 LE) 78 000 000
Járósnak is kell valami – Rolls-Royce Ghost 85

Már nincs osztás a motorháztetőn, a rács keretéig húzták a lemezt

Értékelés

Az új Rolls-Royce Ghost rengeteget fejlődött az elődjéhez képest, de ez már a koncepción is látszik. Műszaki tartalmával, minőségérzetével és a külvilágtól való teljes elszigetelésével varázslatos helyre csöppenti azokat, akiknek megadatik a szerencse, hogy utazzanak akárcsak egy kört is vele. Nehéz megérteni, miért is van szükség egy ennyire jó autó mellé egy még nagyobb, de nem jelentősen jobb modellre, de ezt majd tudni fogják azok, akiknek telik rá. Mi csak külső szemlélődök leszünk úgyis.

Mellette – Ellene
 
  • Teljesen elszigetelt utastér
  • Teljes körű személyre szabhatóság
  • Bivalyerős motor
  • Leheletkönnyű elindulás és megállás
  • Csodásan szóló hifirendszer
  • Minőségi anyagok
  • A legkényelmesebb vezethetőség
 
  • Krómozott műanyagok a beltérben
  • Nagyon magas ár

Szavazás

Hány pontot adnál az új Rolls-Royce Ghostnak?
átlag
8.24
szavazat
609
Hány pontot adnál az új Rolls-Royce Ghostnak?