Röviden – Dacia Duster 2021 | |
---|---|
Mi ez? | 2010-ben, Genfben mutatkozott be az első újkori Dacia Duster, amit 2017 őszén követett a második generációs Duster, ami így négy év után megérett egy kis frissítésre |
Mit tud? | Megfizethető árú szabadidő-autó, ami 4×4-es hajtással és automatikus váltóval is kapható |
Mibe kerül? | A belépő Duster listaára 3,899,000 forint, a legdrágábbé pedig 6,699,000 forint |
Kinek jó? | Akinek praktikus, kompakt méretű SUV az álma, relatív olcsón |
Pályafutásának bő 10 éve alatt közel 2 millió darab Dacia Dustert adtak el, és Európában kategóriájának egyik legnépszerűbb modellje még ma is, de a 2017-ben bemutatott második generációs típus mára már megérett a külső, belső frissítésre. A ráncfelvarráson átesett kompakt szabadidő-autót Párizs környéki utakon és terepen is kipróbáltuk.
Külső
Kezdjük azzal, hogy a jellegzetes Duster-formához nem nyúltak hozzá, és változatlanok maradtak a karosszéria méretei is. Az autó 4341 milliméter hosszú, tükrök nélkül 1804 mm, tükrökkel 2052 mm széles és 1633 / 1693 mm magas, attól függően, hogy van-e rajta tetősín, vagy nincs. A 4×4-es változat valamival alacsonyabb, 11 milliméterrel. Tengelytávja 2673 / 2676 mm, itt a 4×4-esé a nagyobb érték, a 217 / 214 mm-es hasmagasság adatoknál viszont a kisebb tartozik az összkerekes kivitelhez, az első-hátsó terepszög a fenti képen is látható.
Bár a márka emblémája, arculata, színe nemrég változott, a frissített Dacia Duster még a régi emblémával az orrán érkezik, az újra még várni kell. A ráncfelvarrásnál szokásosnak mondható beavatkozásokon esett át az autó, újak a lámpák elöl-hátul, amikben már feltűnik a márka jelleget adó Y mintája is. Az első fényszóró LED-es – nemcsak a nappalifény, hanem az egész lámpa – sőt, még az irányjelzőben is LED-ek világítanak.
Ha már világítás, érdemes megjegyezni, hogy sok más autóval ellentétben a Duster az első nappalifénnyel együtt a hátsót is felkapcsolja induláskor, így nem fordulhat elő, hogy egy hirtelen leszakadt nyári esőben kivilágítatlan hátsóval tűnjön fel előttünk. Vannak új, jobb légellenállású felnik is 16, 17 colos méretben, és az elmaradhatatlan új fényezést is behúzták a Daciánál, feltűnt a kínálatban az Arizona Orange.
A vonalat húzogatva lehet felváltva nézegetni a régi és az új Duster orrát:
Belső
Utasterében is csak finoman nyúltak a berendezéshez, talán a fejtámlák vékonyabbra cserélése a legszembeötlőbb változás, amitől szellősebbnek tűnik az utastér és a kilátás is jobb hátulról. Új szövetkárpitot kaptak az ülések, és nagyobb, 1,1 literes üreget rejtő, széles, előre-hátra tologatható tetejű könyöklővel és a vezető komfortját növelő lábtartóval is bővült a berendezés. Semmi luxus, vagy puccos, pihepuha anyag nincs benne, mégis vállalható az összkép, érezni, hogy szempont volt az is, hogy ne szálljon el az autó ára, mégis élhető legyen. Új a 8 colos képátmérőjű központi kijelző is, amiről eltűnt az USB-csatlakozó, hogy kissé lejjebb, praktikusabb helyen kettő legyen helyette. A hátsó utasoknak szintén jut két USB-aljzat, hogy menet közben is tudják tölteni az eszközeiket.
Csomagtartója 445-1478 literes az elsőkerék-hajtású autóknál és 411-1444 a 4×4-es változatban, a nagyobb érték természetesen a hátsó ülések lehajtásával érhető el. Kivitelről függően a problémamentesen pakolható, egyszerű csomagtartó padlója alatt lehet további rakodóhely, teljes értékű pótkerék, vagy akár gáztartály is, a benzin- és LPG-üzemű motorral felszerelt példányokban.
Technika
A Duster motorválasztékában benzinestől a dízelig minden előfordul, és ahogy említettük, LPG-üzemű is van. A benzineseknél a TCe 90-től a 100-ason át – ezek egyliteres, háromhengeres motorok – a 130, 150-ig tart a sor -, ezek pedig négyhengeres, 1333 köbcentis motorok. A felsorolásból a 100 lóerős változat az, ami LPG-vel is elketyeg. A dízelkínálat az egyetlen, 1561 köbcentis, 115 lóerős darabból áll. A Duster rendelhető 4×2 és 4×4-es hajtásképlettel is, de 4×4-es csak a legerősebb benzines motorral és a dízellel párosítható. A kényelmesebb sofőrök választhatnak dupla kuplungos automatikus váltós kivitelt is, de itt még szűkebb a választási lehetőség, ez csak a 150 lóerős, benzinmotoros Dusterben elérhető, és csak a 4×2-es hajtással. Az összes kézi váltó és az EDC – dupla kuplungos – automata is hatfokozatú.
Vezetés
Összesen háromféle motorváltozatot is kipróbálhattunk a franciaországi bemutatón. A 100 lóerős, LPG-vel is tankolhatóval kezdtük a vezetést, majd a nap felénél kaptunk egy kis ízelítőt a 4×4-es, kézi váltós dízel Dusterek alapjárat körüli fordulaton is meggyőző nyomatékából, tereptudásából, majd az erősebb, automatikus váltóval felszerelt benzinessel zártuk a sort.
Váratlan módon a 100 lóerős motor sem volt kényelmetlenül erőtlen az aránylag könnyű, mindössze 1189 kilogrammos autóban. Ugyan menet közben kapcsolgattam benzin és LPG üzemmód között, de ennyi idő alatt nem igazán lehetett érezni a különbséget a 460 forintos benzin és a 250 forintos LPG égetése között. A korábban már javított hangszigeteléstől csendes utastérben aránylag eseménytelen a Duster vezetése, a kezelőszervek, gombok, kapcsolók logikusan elrendezve, könnyen elérhetőek, a kormányzás továbbra is kissé lágy, és a futómű hangolása is inkább tűnik terepre, vagy legalábbis hitvány útra szántnak, lágynak, mint a sportos mozgást támogató feszesnek. Így nem rázza szét az utasokat még rosszabb utakon sem a Duster, persze a húzósabb kanyarokról így le kell mondani. De talán megéri.
Épített tereppályán a dízelmotoros kivitel 260 Nm-es nyomatékán volt a hangsúly, a legtöbb akadályon alapjáraton, a gázpedál érintése nélkül átdöcögött az autó, különösebb tereptudás nélkül is. Hogy a kezdők is nyugodtak legyenek, extra offroad képernyőt is lehet a központi kijelzőre varázsolni, ami a különféle dőlésszögekről tájékoztat, és az első kerekek pozícióját is lehet itt ellenőrizni, a külső tükrökbe épített kamerák segítségével.
A dupla kuplungos váltó és az erős benzinmotor párosítását ugyan kényelmes vezetni, de izgága sofőröknek nem való. Néha ki lehet zökkenteni a ritmusból, de átlagos használat mellett problémamentes, kellemes társ, főleg városban, dugóban araszolás közben.
Költségek
Meglepő, de 2021-ben még van olyan szabadidő-autó, aminek az indulóára a bűvös 4 millió forint alatt van, ez pedig a szerény felszereltségű, 90 lóerős, háromhengeres, egyliteres motorral felszerelt Duster. Nyilván nincs élő ember a Földön, aki ilyet venne, klíma és minden egyéb nélkül – tempomat, tolatóradar, magasságban állítható vezetőülés, sőt, még hangszórók sincsenek benne -, és szerintem gyártani is csak legfeljebb mutatóba fognak ilyet, de tény, hogy baromi jól hangzik a 3,899,000 forintos listaár.
A 100 lóerős, már LPG üzemre felkészített változat 4,599,000 forinttól indul, a 130 lóerős benzinesért legalább 5,499,000 forintot kell a kasszánál hagyni, a 150 lóerős, már dupla kuplungos automatával érkező Duster pedig 6,699,000 forintba kerül. A 115 lóerős dízelváltozat 5,199,000 forinttól indul. Aki 4×4-es hajtást szeretne, az 6,299,000 forinttól örülhet az összkerékhajtásnak dízelmotorral, és 6,699,000 forinttól a 150 lóerős benzinessel, de ez esetben már le kell mondani az automata kényelméről, mert ez a változat hatfokozatú kézi váltóval kapható csak.
Ezen felül lehet még költeni metálfényezésre, ami 145 ezer forintba kerül, pótkerékre, ezt 50 ezerért adják, a jobban felszerelt változatokba 60 ezerért ülésfűtést, 200 ezerért pedig bőrhatású kárpitozást is lehet kérni. Emellett különböző csomagok is vannak az árlistában és a garancia kiterjesztés is megoldható, akár 5 évig és 200 ezer kilométerig.
A Dacia Duster 2021 és vetélytársai – Listaár, forint | |
---|---|
Dacia Duster TCe 90 (90 LE) | 3 899 000 |
Suzuki Vitara 1.4 Hybrid 48V 6MT 2WD GL (130 LE) | 6 770 000 |
Nissan Qashqai DIG-T 140 (140 LE) | 7 645 000 |
Dacia Duster TCe 130 (130 LE) | 5 499 000 |
Értékelés
A Dacia Duster nem véletlenül lett a kategóriája legkedveltebb típusa. Megfizethető ára mellett élhető méretű belsőt ad, komfortban pedig már a második generáció is sokat javult az első szériához képest, amire most még rátettek egy lapáttal. De nemcsak a helykínálat korrekt, hanem a LED-es világítás, az újonnan érkezett holttérfigyelő és az egyéb vezetőtámogató rendszerek is mind megfelelnek annak, ami ma egy szabadidő-autótól elvárható. Emellett terepen sem kell kímélni, az összkerékhajtással, tisztességes hasmagassággal keményebb helyzetekből is megmenekülhet, aki a Duster kormánya mögött ül. Aki pedig kényelmes, városi autózásra vágyik, rendelheti automatikus váltóval is.
Mellette – Ellene | |
---|---|
|
|