Divatterepjárók között valódi terepképességekkel és robusztus jellemmel született meg a Nissan X-Trail 2000-ben. Ezt a karaktert valahogy sikerült egészen sokáig húzni, mert még a harmadik generáció, ami külsőre elég simulékonyra vagy unalmasra sikerült, még abban is volt valami masszív.

Persze a divat az divat, nagyobb szükség van magas, kényelmes és tágas családi autóra, mintsem terepjáróra, így az X-Trail is inkább a piperkőc crossoverek között tűnik nagyfiúnak. Sosem volt igazán rendhagyó vagy feltűnő, most viszont van benne akarat, amitől más, amitől talán emlékezni fogunk rá. Egy érdekes hibrid rendszerrel támadja a kategóriát.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 1

Külső

Ha már mindenki, akkor a Nissan is rámegy az osztott lámpákra, de arra azért érdemes emlékezni, hogy ezt a hóbortot nagyjából ők kezdték el a Juke-kal 2010-ben. Ahhoz képest az X-Trail még egészen hagyományosan néz ki, nem igazán megbotránkoztató, nem is drabális jelenség, egy egységes SUV-fazon kicsit karcos jegyekkel. A forma szerintem rendben van, bár már most, pár nappal a tesztautó átvétele után sem tudnám lerajzolni fejből egyetlen vonalát sem.

Méreteiben alig tér el az elődtől, 4680 mm hosszú, 1840 széles és 1725 magas. Arányainak jót tenne egy kicsivel hosszabb karosszéria, így nem elég nyúlánk a szememben, persze így sem kicsi autó. Látványosan magas, a műanyag elemek optikailag sokat hozzátesznek a képhez, a fekete tető pedig csalóka, próbálja alacsonynak tettetni az autót, a formai játékokhoz nagy köze van.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 61

A kéttónusú fényezés ára 450 000 forint

20 colos felnijei az elérhető legnagyobbak, ezekkel messze elkerülnék minden kicsit is kavicsos, süppedős útvonalat, pillanatok alatt tönkre tudjuk tenni azokat. Nagyon szépek, de így borul az X-Trail terepezős jelleme. Jó, hogy sok a karosszérián a nyers műanyag, mégis sikerült sérülékeny krómbetétet tenni a hátsó lökhárítóra, amivel vigyázni kell tolatáskor.

Belső

Jellegtelen belsőket tervezett korábban a Nissan, annyira, hogy az előző X-Trailben  megkönnyeztem, amikor kapott egy új kormányt. Nem kalandoztak a tervezők, sablonos megoldásokkal hozták a kötelezőt, de az a belső bármelyik Nissané vagy más modellé lehetett volna, innen pedig nem nehéz nagyot lépni. Szerencsére az új modellnek sikerült.

Megmaradt a jellegzetes műanyag szag, de legalább már a formáktól nem kerget halálba az unalom és van kedvem hozzányúlni a részleteihez. Kicsit olyan egyébként belül is, mint kívül, viszonylag biztonsági játékos, ami ebben az esetben pozitív.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 62

Sokat változott a dizájn, ez itt elég egységes és jól is néz ki

Alapvetően elnyújtott, szögletes formákra épít a belső design, kimondottan szép húzás, hogy a műszerfal és a középkonzol nagy része is bőrözött, bár ebben a színösszeállításban kevésbé feltűnő. Világos kárpitokhoz a műszerfal is hasonló színbe öltözik. Széles középkonzolján kettéosztott fedelű könyöklő alá lehet pakolni, a váltóbütyök körül pedig példás a rend, nem zongoralakk, hanem barázdált fényes műanyag betét borítja. Találunk is pohártartót, telefontöltőpadot, az egész alatt pedig egy nagy polcot, amire lehet pakolni.

Két 12,3 colos kijelző trónol a pulton, egy középen a fedélzeti rendszereknek, egy meg a kormány mögött műszeregységként. Utóbbi egész szép megjelenítésű, változtatható elrendezésű, viszont a beállításokat is ezen kell végezni, ahhoz pedig kínos rövidítéseket használ a magyar menü. Multimédiája nagy előrelépés a korábbihoz képest, vezeték nélkül tudja az okostelefon-tükrözést és maga a menürendszer is jól kezelhető. Fizikai tekerőn maradt a hangerőszabályzó, alatta pedig egy külön konzolon a klíma kezelése.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 63

Nappa bőrülések járnak a drága Tekna felszereltséghez

Kormánya szép darab, a kis közép és a vékony küllők mindig jól mutatnak, fogása is rendben van. Ahogy anyagában sem lehet belekötni, a bőrözés szép, jó minőségű, ez igaz az ülések kárpitozására is. Jókora az ajtók zsebe, elnyeli a literes palackokat is, és összességében igaz az utastérre, hogy nagyon tágas.

Mindkét sorban tökéletesen elférek, ami egy 2,7 méteres tengelytávú autóban nem igazán meglepetés, akkor lenne érdekes, ha a harmadik sorban is megpróbálhattam volna, de a tesztautó csak ötszemélyes változat volt. Nagy felületű üvegteteje is javít a térérzeten, és erről még a teljes behúzható rolót sem spórolták le, mint sok új modellben.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 64

12,3 colos a multimédia, szépen felültették a pult tetejére

Nagy figyelmet ad mostanában a használhatóságra a Nissan, már a Qashqai hátsó ajtajai is 90 fokban nyíltak, és az X-Trail is tud 85-öt, szóval még a gyereküléssel sem kell sokat sakkozni. Csomagtere 575 literes, 10-zel több az elődjénél, ha hétüléses lenne, 177 liter maradna csak a harmadik sor mögött.

Technika

Kétféle hajtáslánccal készül az új Nissan X-Trail, a benzinmotor mindkettőben ugyanaz. A belépőmodell 1,5 literes, háromhengeres, turbós benzinmotort kap folyamatosan változó áttételű (CVT) váltóval és elsőkerék-hajtással. Ebben a konfigurációban 163 lóerős teljesítménnyel és 300 Nm nyomatékkal vár bevetésre, a hibrid rendszerben viszont csak 158 lóerőt és 250 Nm nyomatékot ad le ugyanez, mert ennél többre nincs szüksége, villanymotorok hajtanak.

Önmagában is érdekes az új benzinmotor, ez a világ első sorozatgyártású egysége, ami nem csak változó szelepvezérléssel, de változó sűrítési aránnyal működik. Utóbbihoz változtatni tudja a löketek hosszát, így működés közben a motor lökettérfogata is változik 1477 és 1497 köbcenti között terheléstől függően.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 65

Változó sűrítési arányú benzinmotorja van, lökettérfogata is változik menet közben, hajtani nem tud

Gyorsításkor 8,0:1-ig csökken a sűrítési viszony, hogy a motor leadja a kívánt erőt, egyenletes sebességgel, takarékosan haladva viszont 14,0:1 arányig emelkedik a sűrítés. Ezzel javul a hatásfok, hogy minél nagyobb munkát végeztessünk a motorral, az üzemanyagban lévő energia minél nagyobb része fordítódjon az autó hajtására.

Az e-Power hibrid rendszer soros működésű, a benzinmotor csak egy generátort hajt meg, fizikai összeköttetés nincs a kerekek felé, hajtani közvetlenül nem tud. A hajtásról minden pillanatban egy vagy két villanymotor gondoskodik, az elsőkerekesben 204, az összkerekesben 214 lóerős összteljesítménnyel.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 66

Sima benzines, hibrid és összkerekes változat is készül belőle

Egy egészen kicsi, nettó 1,73 kilowattórás akkumulátorba töltögeti csak az energiát, ezt felhasználják a villanymotorok. Ezzel a megoldással az autó súlya méreteihez képest elfogadható, kicsit nyom csak többet 1,8 tonnánál, miközben a motor sincs jelentős terhelés alatt, mivel csak a töltés miatt indul be. Futóműve nemcsak elöl, de hátul is független, több lengőkaros rendszerű.

Vezetés

Amikor azt hinnéd, hogy már mindent is feltaláltak, akkor jön a Nissan ezzel a rendszerrel, és mindent egy kicsit felfordít a fejedben. Ez egy újabb hibrid megoldás, nem olyan, mint a Toyotáé, de még a Hondáéhoz sem hasonlít. Ha pedig azt várnád, hogy majd legalább a használatában hasonló lesz, akkor nagyot tévedsz.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 67

Terepmódjaival ügyesen tud felfelé mászni a porban is

Leginkább olyan vezetni az X-Trailt, mintha villanyautó lenne, hiszen ha csak a kerekek hajtását nézzük, olyan is. Azonnali a gázreakció, nincsenek lépcsők a teljesítmény leadásában, és lényegében a benzines motor működését sem hallani. Annyira halkan jár a háromhengeres turbó, hogy sokszor a kerékzaj teljesen el tudja nyomni, pedig az sem jelentős.

Azért is lehet ez, mert a motor nem küzd az életéért, hogy teljesítményt adjon le. Még akkor is csak teljesen kulturáltan mormog, ha tövig tiprom a gázpedált, épp csak annyira pörög fel, hogy több energiát toljon a pufferakkumulátorba. Valamennyire azért függ a fordulatszám a gázpedálállástól, mert nem marad fenn, ha elengedem, és gázadásra változik, ha éppen jár a motor, de sokszor tényleg alig vehető észre. Bár villanyhajtású, hatótávpara nincs, a töltés pedig tankolásnyi időt vesz igénybe.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 68

Lehet vele jókat kalandozni

Ettől pedig az egész sokkal kellemesebb jelenség, mint egy Toyota vagy Honda hajtása. Nem mellesleg még kevesebb alkatrészből is áll, mert így nem kell tengelykapcsoló, sem kuplung, sem nyomatékváltó formájában, így hosszú távon jó üzletnek tűnik fenntartás szintjén, ha a turbómotornak nem lesznek drága kínjai.

Hatékonyságban azért még ez a rendszer sem veri meg az ismert hibrideket, hosszú távú használat után 7 literes átlagfogyasztást produkált tankolás szerint, ami a vegyes használatot nézve egyáltalán nem rossz egy ekkora autótól, de egy kicsit több, mint amire a Rav4 vagy egy CR-V képes.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 69

Vigyázni kell a fényezett és krómozott elemeire

Kényelmes autó az X-Trail, főként a minimális zaj miatt, ami az utastérbe bejut. Komfortban még lehetne min javítani, mert a futómű – főleg a magyar utakon – elég rázós. Annyira merev a hangolása, hogy nem csak a komforton, de vezethetőségén is megérezni. Kanyarban alig dől és nem is billeg a karosszéria, viszont erősebb fordulóban úszni kezd az egész, aminek az a vége, hogy a menetstabilizáló pánikrohamában az összes létező fékkel megpróbálja egyenesbe hozni az autót. Biztató, hogy ügyesen reagál, kevésbé, hogy már csak akkor, amikor négy kerékkel csúszik az autó.

Terepmódjainál is tapasztaltam hasonlót, a lejtmenetvezérlő poros földúton furán kezeli a fékeket, ahogy elengedtem a pedált, az első kerekeket már hagyta gurulni, a hátsók viszont métereken keresztül csúsztak, így pedig nem irányítható az autó. Fölfelé ügyesen elindult ugyanezen a poros részen, egyetlen kipörgés nélkül, ami a villanyhajtásnak köszönhető, ügyesen vezérli a motorok nyomatékleadását.

Kipróbáltuk a benzinevő villanyterepjárót 70

A hibrid is vontathat, az összkerekes 1800 kilót

Költségek

Listaáron 14,5 millióról indul az új Nissan X-Trail 163 lóerős benzinmotorral és CVT-váltóval, a hibrid 16,9-től érhető el, de most elég nagy kedvezménnyel hozzá lehet jutni. Már 15,85 millió forintért is. A két villanymotoros összkerekes e-4Orce (ejtsd: íforsz) 18,8-ról startol, a tesztautó viszont egy csúcskivitelű Tekna+ 21,8 milliós alapárral, és ebben még nincs benne minden.

Hétüléses kivitel csak a sima benzinesből és az összkerekes hibridből lehet felszereltségfüggően 350 000 vagy 500 000 forint felárért, a 20 colos felnik pedig még a csúcskivitelre is csak 400 000 forint pluszpénzért kerülnek fel. Alapáras nagyon sok biztonsági rendszer, ütközésre figyelmeztetés, vészfékasszisztens, és még hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés és fékezés is van benne az adaptív tempomat mellett. A ProPilot aktív sávtartója és araszolásasszisztense feláras, de a tolatókamera és a parkolóradarok már a második szintű Acentában is benne vannak. 360 fokos kamerarendszer és parkolóautomatika is elérhető hozzá, a Bose hifirendszerhez és a Nappa bőrkárpithoz már a csúcs Tekna vagy Tekna+ szintet kell választani.

A Nissan X-Trail és vetélytársai – listaár, forint
Nissan X-Trail e-Power e-4Orce 4WD (213 LE) 18 799 000
Honda CR-V E:HEV (184 LE) 19 620 000
Toyota RAV4 2.5 Hybrid AWD (218 LE) 16 640 000
Škoda Kodiaq 2.0 TSI DSG 4×4 (190 LE) 16 550 000

Értékelés

Jó látni, hogy a Nissan nemcsak a divathullámon lovagol és külsőre a kínálatba passzoló modellekkel sokadik gyártóként evickél tovább, hanem valóban újdonságot is tud mutatni az új autók piacán. Az X-Trail minden oldalán csak a jó irányba fejlődött, amitől végeredményben csak elégedett lehetek. Vezethetőségén még lenne mit javítani, de összességében egy elég kellemesen használható szabadidő-autó, nem is rossz áron.

Mellette – Ellene
 
  • Jó anyaghasználat
  • Hatékony és csendes hajtáslánc
  • Kényelmes ülések
  • Tágas utastér
  • Kellemes formák a beltérben
 
  • Merev futómű
  • Kevésbé biztos menetstabilizáló

Szavazás

Hogy tetszik az új Nissan X-Trail?
átlag
8.00
szavazat
673
Hogy tetszik az új Nissan X-Trail?
Hogy tetszik az új Nissan X-Trail?
átlag
8.00
szavazat
673
Hogy tetszik az új Nissan X-Trail?