Évek óta egyre többször merül fel a kérdés bennem, hogy milyen autóval járnék szívesen? A saját BMW-imet rendesen sajnálom a magyar utakon használni. Egy év alatt simán elkopnak a lengőkar és stabilizátor szilentek, kormányösszekötők és miegymás. Ez nem – csak – az alkatrészek minőségére írható, a magyar úthálózat egyszerűen zabálja az autókat itthon.

Sokszor vágyom terepjáróra kis felnivel, rendes ballonos gumikkal, hosszú rugóutakkal, miközben ez egyáltalán nem észszerű. Elsőre a Lexus NX Overtrail is teljes agyrém, hiszen egy kényelmes szabadidő-autó jellegű prémium termék, amire pontosan az előbb említett kerekeket aggattak. Aztán az első métereken rá kellett döbbennem, hogy Magyarországra ez a tökéletesen konfigurált Lexus.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 1

Külső

2021-ben mutatkozott be a Lexus NX második generációja és két évvel később már ráncfelvarráson esett át. Ez messze nem érintette igazán a külsőt, inkább a karosszéria merevségével és a beltér színösszeállításaival foglalkoztak, azóta az Overtrail az első látványos változás. Ez is csak egy felszereltségi szint, ami hozott egy új fényezési árnyalatot, ezt a homokszínű szaharabézst.

Ehhez antracit szürke kiegészítő elemek társulnak, így a kontraszt elég nagy, és a fényezés színe is furcsán áll egy ilyen városi terepjárón, de a gumikkal együtt már egészen érthető. Kicsit úgy áll rajta, mint a Z generációs csajokon a Martens bakancs, de tény, ha hirtelen leesne a hó, náluk lenne több tapadás, nem az én sneakerem alatt.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 45

Utcai terepabroncsok, ezt jelenti az All Terrain

A rücskös All Terrain abroncsok, vagyis az utcán is használható terepgumik 18 colos felniket ölelnek körbe, miközben az NX-en 20 colos is elérhető lenne. A gumik önállóan 0,5 centit emelnek az NX magasságán, az új rugók pedig további 1,5 centit, és összesen 2,0 centivel magasabb egy átlagos NX-nél, ami, ha egymás mellett állnak, elég látványos különbség. Az NX 350h Overtrail így 4660 mm hosszú, 1865 mm széles és 1660 milliméter magas.

Belső

Többféle látványos, de elegáns és jó ízlésű színnel dolgozhat a Lexus NX belső, az Overtrailhez viszont a fekete és khaki – zöldes barna – váltakozását használták. A frissítés óta a kesztyűtartó fedele is megkapja a színt, így az is khaki, ahogy az ülések szélei, a középkonzol, könyöklő és az ajtókárpitok is. Az illata remek, habár élő állatot ezek az anyagok már messziről sem láttak.

Ezt az összeállítást fa hatású betétekkel és fényes fekete elemekkel cifrázták, a kedvenc elemem odabent mégis a Mark Levinson hifi lézervágott alumíniumfedelei, amik sötét bronz színben kerültek fel az ajtókárpitokra. Egészen remek a minőségérzet, a puha anyagok tapintása összehasonlíthatatlanul lexusos, ha bekötött szemmel ültetnének be, akkor is felismerném.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 46

Kellemes anyagok, fekete és khaki színben

Szemeim szerencsére nincsenek letakarva, így az oldalablakok bronzos színezése miatt a beszűrődő érdekes fény is meghatározó élmény a japán márka modelljében. Középső könyöklőjét mindkét oldalról fel lehet hajtani egy trükkös zsanér segítségével, az alatta lévő rekesz pedig elég tisztességes, akárcsak az ajtókárpitok zsebei és a kesztyűtartó is.

Két pohártartó trónol a középkonzolon és egy indukciós telefontöltő pad, ami érthetetlen módon nem gumírozott, így, ha csak nem használsz extrán tapadó tokot, épp csak telefon töltésre nem jó, mivel bármelyik irányba elcsúszhat rajta. Különös elemek az ajtókilincsek, amik két irányba működnek, nyomva elektromos, húzva mechanikus zárat nyitnak, utóbbira főként szabályzás miatt van szükség, az első ajtókra kell mechanikus kar a nyitáshoz.

Maga a nyitás igazi tortúra, ha nincs P-ben a váltó, nem nyithatóak az ajtók, akkor sem, ha az autó érzékel bármilyen érkező járművet a közelben, de simán lehet, hogy csak rossz kedve van, és nem enged ki. Ezért minden ajtóra kerül külön reteszelő kapcsoló, amit normál esetben csak a sofőr kapna. Így az elektromos nyitású kallantyúkkal sikerült kellemetlen kijutást és ajtónként plusz két gombot elérnie a Lexusnak.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 47

Elektromos kapcsoló az ajtónyitó, húzni is lehet, úgy mechanikusan nyitja a zárat

14 colos multimédiás kijelzőn turkálhatunk az autó menüjében, ez már egy kicsit talán túlzás is. Ezen kell kezelnünk a klímát is, így inkább csak a háromnegyede szolgál multimédiaként. Gyors és pörgős a rendszer, korábban még azt tapasztaltuk, hogy a telefon kapcsolat instabil, most ezzel már nem volt gond. Vezeték nélkül kezeli az Apple CarPlayt és Android autót is.

Jókora hajlított plexi alatt fekszik a félig digitális, félig analóg műszerblokk, a két széle még mindig csak egy-egy LED-es panellel megvilágított ikonokat mutat. A középső kijelző képe szép, hasznos információkat lapozhatunk rajta, ez már lassan sztenderd lesz a legtöbb autónál. Head-up kijelzője a szélvédőn tükröződik és ennek is elég éles a képe, tulajdonképpen minden szükséges információt leolvashatunk róla vezetés közben.

Az NX csomagtartója 545 literes, kimondottan jól használható, teljesen sík padlós, alatta pedig plusz rekeszekbe is pakolhatunk. Ügyes megoldás, hogy a kalaptartó nem merev, kivéve félbehajtható és a padló alatt van saját helye.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 48

535 literes a csomagtartó

Technika

Bár hasonlít elődjére, 95%-ban új a 2021-es NX, ami nagyjából azt jelenti, hogy néhány csavaron és anyán kívül teljesen új alkatrészekből épül fel. A Toyota Rav4 padlólemezét is adó alapokra készült, az új TNGA-B platform moduláris, SUV-kra szabott verziójára. Keresztmotoros elrendezésű és összkerékhajtású, viszont a hagyományos kardántengelyes megoldáshoz képest az NX-ben hátul külön elektromos motor hajt, fizikai összkerékhajtása tehát nincs.

Korábban már teszteltük a konnektorról is tölthető NX 450h-t (itt minden kiderül róla), ezúttal a „belépőmodell”, az öntöltő hibrid rendszerű 350h járt nálunk. Ebben a modellben is a Toyota legújabb fejlesztésű, 2,5 literes Atkinson-ciklusú szívó benzinmotorja dolgozik, kiegészítve elöl egy hajtó és egy töltő villanymotorral, valamint hátul egy hajtó villanymotorral.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 49

2,5 literes szívó négyhengeres motor és két hajtó villanymotor

A benzinmotor 192, az első villanymotor 182, a hátsó pedig 54 lóerős, a rendszerteljesítmény pedig 242 lóerő. Alapvetően a hátsó elektromos motor mozgatja az NX-et és magasabb tempónál is folyamatosan hajt, ezzel nagyobb stabilitást biztosít az autónak a gyártó szerint.

Elöl McPherson, hátul pedig független, több lengőkaros futóműve jó vezethetőséget és mozgékonyságot ígér, de egy Lexus esetében a kényelem is legalább annyira fontos. Ebben a kategóriában a légrugó nem elterjedt, így az NX is hagyományos tekercsrugós felfüggesztést kap, lengéscsillapításának keménysége viszont a menetmódok függvényében változik. Az összkerékhajtás is kapott módválasztót, így könnyen igazíthatjuk az igényekhez a hajtást, ha akarjuk, akkor zárt állást is választhatunk, ilyenkor igyekszik egyenlő arányban hajtani mindkét tengelyen, ami főként télen, vagy sárban jöhet jól.

Vezetés

Elektromos kilinccsel nyílik az NX ajtaja, a mikrokapcsoló azonnal felpattintja, erőt sem kell igazán kifejtenem hozzá. Ennél szokatlanabb a zárás, mivel nincs zárhang, sosem lehettem biztos benne, hogy az NX tényleg bezárta-e magát, miután megsimítottam a kilincset. Csak az irányjelzői villannak, így bízom benne, hogy mindig bezárt, amikor otthagytam, de ez lehet, hogy csak nekem szokatlan élmény.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 50

Összesen 2 centivel magasabb egy sima NX-nél

Ilyen All Terrain gumikat legfeljebb csak terepjárókon és pick-upokon szoktunk látni, ezért az NX tesztautó most nagyon furcsán mutat. Viszont mindenképp vonzó, miután rengeteg út Budapesten belül és környékén már annyira rossz, hogy a nagy felnis, kemény gumis autókkal nem egy élmény közlekedni. Rugózás kell a kátyúk, úthibák, szinteltérések, sínek miatt, és erre sokszor a légrugózás sem ad már jó megoldást. A magas oldalfalú gumik viszont igen.

Szokatlanul eltűntek az NX-ben olyan úthibák, amiket más esetben alaposan meg szoktam tisztelni egyéb autókkal, ezzel viszont nem szükséges. A kis felni magas gumikkal ügyesen elnyeli azokat a rezgéseket és ütéseket, amiket az alacsony oldalfalú gumik a nagyobb felniknek már átadnak, mi pedig a gerincünkben érzünk az utastérben. Szóval az NX Overtrail a lehető legjobb összetételű városi terepjáró, legalábbis Budapestre.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 51

Jól áll neki a szaharabézs

Illúziót azért nem szeretnék felépíteni, az NX-nek megvannak a maga korlátai, nem terepjáró, sőt. Berugózáskor sok mindent kimozog, kirugózáskor viszont nagyokat tud koppanni a futómű, így nem érdemes vele megtámadni a fekvőrendőröket. Vélhetően sokkal messzebbre jutna sáros terepkörülmények között, de nagy kérdés még így is, hogy egy NX mikor fog olyan szorult helyzetbe kerülni, ahová terepgumik kellenének.

Kér azért kompromisszumot, mivel a rücskös futófelület gördülési zaja egészen más, mint egy hagyományos utcai abroncsé. Minimálisan hangosabb, aki tudja, mit kell hallani, annak feltűnik, aki nem, azt nem fogja igazán zavarni, ebben pedig az NX hangszigetelése is nagy szerepet vállal. Tökéletes csend uralkodik benne, a puha anyagokkal együtt ez remek a hangulat, tényleg prémiumautónak érzem és a közel 40 fokos hőségben az ülésszellőztetése igazi áldás.

Viszonylag magasan ülök, ennél mennék lejjebb is, de nem lehet, ezért az ülést kell szokatlan módon hátrébb döntenem, hogy jobb legyen a vezetési pozíció. Nem rossz, csak nem ezt szeretem és kicsit zavar, hogy egy alapvetően tágas autóban nem találom az igazi helyemet. Kormánya közel húzható, ami nálam jó pont, ez sokat segít azon, hogy a háttámlát lejjebb kell döntenem a megszokottnál.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 52

Az Overtrail hűtőrácsa más, de az emelés a szembetűnő

Egészen közvetlennek tűnik a kormányzása, legalábbis a helyzethez képest. Miután ez nem egy sportos modell, az a fő, hogy könnyű legyen, de közben érzem is, mi történik az első kerekekkel. Alapvetően puhán rugózik az NX, de erre még a ballonos gumik is rátesznek. Mellette a teljesen hangtalanul működő hibrid hajtással együtt elég pihentető vele közlekedni, és bár Toyota hajtásról van szó, a hangszigetelés itt többszöröse, mint például egy RAV4-ben.

Néha felzúg a 2,5 literes benzinmotor, de inkább a rezgéseit érzem csak. A 350h hajtáslánccal is egész sokat megy el elektromosan, de inkább sokszor keveset, ettől hatékony. Városi elindulások, kisebb gyorsítások és persze a kigurulások mind megvannak a benzinmotor járása nélkül, így a fogyasztása is egészen remek. Tankolás szerint a városi 7,2 liter/100 kilométer, az autópályázás külön 7,4, több országúttal közelíthettünk volna a 6-hoz.

Városi autónak éppen határeset a mérete, de ezzel azért még lehet parkolni. Inkább vezetéstámogató rendszerei miatt lehet zavaró, mert az NX sokszor elég önérzetes. Főleg, amikor vészfékezésről van szó. Elég, ha egy sorban araszolva, mondjuk kigurulnánk azt az apró megállást, amit az előttünk haladó végez. Előrelátó vagyok, sokszor látom, hogy mit tudnék kimozogni megállás nélkül, de az NX azt már veszélyesnek érzi, befékez és gázadásra sem hajlandó tovább mozdulni pár másodpercig.

Ez a legjobb Lexus Magyarország útjaira! 53

Kicsit katonai így a fíling

Ezt eljátssza besoroláskor is, amiből a többi közlekedő csak annyit lát, hogy besorolok és satufékkel megállok, mintha büntetőfékeznék, pedig csak az autó túl érzékeny. Kínos pillanatokat tud ezzel okozni az NX, amikre fontos felkészülni, vagy mindig mindenhol sokkal nagyobb távolságot hagyni, mint amennyivel alapból terveznénk.

Ez a 242 lóerő ekkora testhez bőven egészséges. Nagyokat gyorsítok az NX-szel és magam mögött hagyom a forgalmat, megy az autópályás előzés is, ezzel senki nem maradna szorult helyzetben. A gázreakció is remek, mivel minden esetben a villanymotor kezd el gyorsítani, aztán száll csak be a benzines, és ez már nem az a bégetős fajta hibrid, kiszámíthatóan és normálisan működik, így talán csak a jellegzetesen tapadós fékpedál lehet véleményes.

Költségek

Lexus NX-et 20,5 millió forintos listaártól lehet hazavinni. Az alap csomag sem szerény, LED fényszórókat, tolatókamerát, adaptív tempomatot, sávtartót, vészfékasszisztenst tud alapból, és a kétzónás klíma is jár, de csak 9,8 colos a központi kijelző, a négykerék-hajtásért pedig 1,5 millió forintot kérnek.

Jelenleg az Overtrail az egyik legdrágább kivitel 29,6 millió forintos árával, ebben már szerepel a hátsó villanymotor, a kisebb felnik terepgumikkal és a futómű emelése is, valamint a fejlettebb, kitakargatós LED fényszórók, a 14 colos multimédiás rendszer, szintetikus bőr ülések elektromos állítással, hangulatvilágítás, fűtött és szellőztetett ülések, digitális belső tükör és a Mark Levinson hifirendszer is. A kategóriában nincs más, aki hasonló felszereltséggel szolgálna a futómű és kerekek terén, így az árakban az NX 350h alapmodellhez hasonló konkurenseket kerestünk.

A Lexus NX 350h és vetélytársai – Listaár, forint
Lexus NX 350h (242 LE) 20 500 000
BMW X3 20 xDrive (208 LE 21 980 000
Mercedes-Benz GLC 300 4Matic (258+23 LE) 25 524 000
Volvo XC60 T6 eAWD Plug-in hybrid (350 LE) 22 990 000

Értékelés

Emelés nélkül nem férnek el rendesen az All Terrain abroncsok, így egy hagyományos NX-re nem érdemes ilyeneket rendelni. Az Overttrail egy érdekes csomag, ami – főként nálunk – egészen értékelhető pozitívumokat hoz városi körülmények között is, ami főként az úthálózatunk szégyene, de pont ezért ez a modell illik ide. Magas ára miatt a csúcskivitelek között kell keresni, felszereltsége magas, az NX kényelmes és tágas, összevetve az eddigi legjobb változatnak tűnik, amit próbálhattunk belőle.

Mellette – Ellene
 
  • Rugózási komfort
  • Utastér hangszigetelése
  • Kormányzás, vezethetőség
  • Praktikus tárolók
  • Remek anyaghasználat
 
  • Kicsit zajosak a gumik
  • Magas az üléspozíció (magasaknak nem feltétlenül komfortos)
  • Telefontöltő pad csúszik

Szavazás

Használnád a Lexus NX Overtrailt?
átlag
8.37
szavazat
487
Használnád a Lexus NX Overtrailt?