Karbonszálas géptető és sárvédők, 22 colos hófehér felnik, Audi motorsportdekor. Ezeket a gondolatokat mantrázom magamban, ahogy kerülgetem az Audi RS 6 GT-t a márka központjának főterén, Ingolstadtban. A háttérben az Audi Forum, vagyis a gyári múzeum üvegablakain keresztül a három emelet magas forgó állványon pörögnek lassan Walter Rörhl quattrói, egy IMSA GTO, egy Trans Am 200-as, az első R8 LMS és egyéb meghatározó versenyautók. Nagyon tömény audizmus vesz körül, aminek nem hogy árnyéka az új RS 6 GT, sokkal inkább a koronaékszere.

Pusztító már csak az is, ahogy a díszkövön feszít. Lehetetlen dimenziókkal dolgozik, amit a fehér dekor duplán kihangsúlyoz. Versenyautónak tűnik, bevállalták a fehér felniket is, és nincs az autótörténelemben szexibb, mint egy pucér versenyautó szponzormatricák és rajtszám nélkül. Pontosan olyan a hangulata, közben meg egy tisztességes családi autó. Ezt generációk óta művészien csinálja az Audi, amit felfogni egészen lehetetlen, vágyni rá annál könnyebb.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 1

Külső

Néhány évvel ezelőtt egy maroknyi tanuló az Audi formatervező részlegénél megkapta a szakma egyik talán legizgalmasabb feladatát. Ezt az összesen hat diákot az RS 6 GTO projektre állították rá, ami abból állt, hogy az 1990-es évek végén az IMSA sorozatban taroló GTO versenyautót újraértelmezzék, megidézzék egy lehetséges „hétköznapi” modellen. Ennek eredménye lett 2020-ban az RS 6 GTO tanulmányautó, ami annyira jól sikerült, hogy 2024-ben most itt áll előttünk az RS 6 Avant GT.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 61

Az RS 6 GTO tanulmányautót az IMSA GTO ihlette, a kész változat pedig az RS 6 Avant GT

Számos ponton különbözik már külsőre is az RS 6-tól és a Performance kiviteltől. Kezdjük talán a legfeltűnőbbel, a dekorral. Az 1989-es IMSA GTO ihlette, az Audi Sport színeit viseli (piros, szürke, fekete), az alapja pedig Arkona fehér, ilyen fényezést kapnak a 22 colos felnik is. Ez a leglátványosabb kivitel, de aki nem keresi ennyire a feltűnést, kérheti Nardo szürkében, akkor viszont a dekor is csak szürke-fekete, ami nem mutat valami nagyot és a felnik is feketék. Lehet fekete is az alap fényezés, de valójában már az opcióért is kár, csak fehéret kellene gyártaniuk.

Más az első lökhárító, merészebb a diffúzor hátul és egy akkora légterelőt akasztottak a csomagtér ajtóra, ami menedéket ad esőben. Ez a negyedik generációs RS 6, de már a harmadik óta csak Avant, vagyis kombi karosszériával érhető el, amivel az RS 6 a családi romboló kategóriában az etalont képviseli. Hangsúlyosan más a front rész, mint egy sima A6-on, az A7 lökhárítóját és Mátrix LED-es fényszóróit kapja, így egészen különleges karakter.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 62

Több mint 5 méter hosszú tisztességes kombi az RS 6 Avant

Belső

Minden tekintetben az RS 6 GT egyedi alkatrészeire fogunk koncentrálni a belsőt érintően, mert a technikai részletek és a vezethetőség sokkal fontosabb. Leginkább a rajongóknak kedvez csemegékkel az Audi, mint például a karbonvázas kagylóülések a sofőr és az első utas számára. A súlycsökkentés jegyében ezekben motoros mozgatás, szellőztetés, masszázs vagy állítható deréktámasz sem szerepel. Pontosan nem mondták el, mennyivel könnyebbek, de ezzel a megoldással saccra felezték a szériaülések súlyát.

Méhsejt mintás Alcantara kárpit borítja őket a fejtámla és a háttámla közötti kis részen RS 6 GT hímzéssel. Ez megjelenik a hátsó üléssoron is, itt bőr a kárpit széle és a középső hely, a helykínálat pedig pont olyan, mint bármilyen A6-os Audiban: hatalmas. Annyi különbséggel, hogy aki itt ül, a karbonülések csodás matt fényű hátoldalát sasolja majd út közben. Piros biztonsági övekkel teljes a sportos hangulat, de a sofőr kap még mást is.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 63

Alcantara mindenhol, sportos a beltér, mintsem luxus

Alcantara borítású kormány sosem hiányozhat egy tisztességes sportautóból. Ez már az a szint, amikor kesztyűt kéne viselni a vezetéshez – nem bőrt, hanem versenykesztyűt – akármilyen jó érzés a mikroszálas anyag tapintása. Alcantara a komplett tetőkárpit, oszloptakarók, műszerfal felső és középső része, de az ajtókárpitok és a középkonzol, de még a könyöklő is. Ez összességében rengeteg az alapvetően méregdrágán mért eredeti olasz anyagból.

Tökéletesen passzol a fém szegésekhez, díszlécekhez és kiegészítőkhöz, nem beszélve a minőségről, ami még a jó bőrnél is magasabb, legalábbis nekem. A középkonzol zongora betétjén gravírozva olvasható a limitált darabszám, összesen 660 darab készül az RS 6 GT-ből.

Jellegzetesen fémes kattanási érzetű kapcsolói között két érintőképernyőt kell használnunk az RS 6 GT-ben is. Egyik a multimédiáé, másik a klíma konzolé, mindkettő képe szép éles, már-már klasszikusan jól kezelhető, egyedül a gyári navigáció volt gyenge pont a vezetésen, hamar áttértünk miatta a vezeték nélküli Apple CarPlay-re.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 64

Két karbonszálas vázú kagylóülés kerül előre, nincs motoros állítás, de szellőztetés sem

Harmadik kijelzőként a műszeregységet figyelhetjük magunk előtt, aminek az RS modellekben egyedi megjelenítést is fejlesztettek, így nem csak digitálisan, de akár klasszikus kerek műszereken is nézhetjük a fordulatszámot és a sebességet. Mint minden Audi A6 Avant, az RS 6 GT is jókora csomagtartójával (548 liter) tökéletesen használható családi autó akkor is, ha 3,3 másodperc alatt gyorsítja 100-ra egy böszme V8-as.

Technika

Az A6 és RS 6 széria Neckarsulmban készül több fontos Audi modell mellett. Az RS 6 Avant GT-ket azonban nem szerelik készre a gyártósoron, hanem az Audi Sportnél kézzel szerelik fel rá az egyedi elemeket. Így kerülnek fel rá a karbonszálas első sárvédő elemek és a motorháztető, de a hátsó légterelő, lökhárítók, felnik és egyéb kiegészítők is, így mind a 660 darab különösen alapos átvizsgáláson megy keresztül.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 65

Neckarsulmban készül, a gyártósorról levéve kézzel fejezik be az összeszerelést

A forma légellenállási együtthatója nem a legjobb, de a 0,35-ös CW érték azért szép egy ekkora kombitól. Összehasonlításként épp az Audi volt úttörő az efféle fejlesztésekben, szériában a 100-as limuzin 0,30-as értékével rekordot döntött, de volt 80-asból épített szedánjuk 0,198-as CW értékkel, igaz, csak tanulmány fázisban.

4,0 literes, dupla turbós, V8-as motorját nyolcfokozatú ZF-gyártmányú, hagyományos bolygóműves automata váltóval párosították, mert ez bírja a nagy teljesítményt és garantálja a kényelmes közlekedést is egyben. Állandó összkerékhajtásában középen és hátul Torsen rendszerű csigakerekes önzáró differenciálművek dolgoznak, hátsó kerekeit pedig egy fokban képes elfordítani az elsőkkel azonos irányban és 5 fokkal ellenkezőleg. Előbbit a stabilabb sávváltás, utóbbit a kisebb fordulókör elérése érdekében.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 66

A hátsó kerekei is kormányzottak, remek a fordulóköre és a kanyarképességei

630 lóerőt és 850 Nm nyomatékot teljesít a V8-as motor, nincs villanyos kiegészítés, csak némi 48 voltos rendszer, ami a hajtásba nem, csak a stop-startos motorindításokba segít bele. Az RS 6 GT teljesítménye az RS 6 Performance modelljénél is jobb, 3,3 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, a gyári leszabályzás pedig nem 280 km/h-nál, hanem 305-nél érkezik, aki ezt kicsapja autóskártyában, már Porschékkel párbajozhat.

Futóművében jelentős változás a kézzel állítható rugóstagok beépítése (coilover), szabályozható a magasság és a lengéscsillapítók keménysége is, de ehhez profi műhely szükséges. Vagyis az RS 6 Avant GT-ben nincs légrugózás, klasszikus mechanikai elemekkel érik el a tökéletes futásteljesítményt. Elöl dupla lengőkaros felfüggesztés dolgozik és természetesen hátul is multilink, mindenhol alumínium alkatrészekből építkeztek.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 67

Öt lengőkaros a hátsó futómű, önzáró mechanikus Torsen difi kerül a GT-be hátulra is

A menetpróbán Ingolstadtban megemlítették, hogy az RS 6 GT több mint 20 kilogrammal könnyebb a Performance változatnál, ami vélhetően az új karosszériaelemeknek és rugóstagoknak köszönhető. Ezzel szemben azonban a gyári műszaki adatok szerint megegyezik a súlyuk, vagyis sofőrrel együtt 2150 kilogrammot nyom, két fővel már 2,2 tonna felett, ami egy bőven 5 méter hosszú, majdnem 2 méter széles V8-as modelltől ennyi technikával nem igazán rossz, de persze nem pehelysúlyú.

Fehérben döbbenetesen hatalmasnak tűnő 22 colos felnijeire elöl is 285 széles Continental sportabroncsokat húztak. A hat küllő mögötti óriási teret elöl 440 milliméter átmérőjű karbon-kerámia ötvözetű féktárcsák töltik ki és hatdugattyús alumínium féknyergek, hátul 370 mm-es tárcsákra harapnak az úszónyergek.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 68

Futóműve állítható rugóstagokat kapott, a magasság, a keménység és a csillapítás is állítható kézzel

Vezetés

Mondanám, hogy szerényebben indul be az RS 6 GT, mint a mögöttünk üvegfallal elzárt R8, de nem lenne igaz. A hideg V8-as indításától feláll a szőr a karomon, ha nem is szakítja ki a dobhártyámat, mint egy IMSA GTO versenyautó tenné, ez akkor is nagyot szól. Kegyetlen a karakter, főleg a fehér autóé, egy igazi pusztító, pont úgy néz ki, mint egy pályára kész versenyautó felmatricázás előtt, és ez folyton bizserget valamit hátul a kisagyamban.

A luxusautó karaktertől ez mesze van, teljesen természetes, hogy lenyúlok a kagylóülés oldalára és elkezdem pumpálni lefelé, inkább az idegen, hogy a kormány motorosan mozog. Ebben az autóban nincs elkényeztetve különösebben senki, a rengeteg Alcantara miatt is inkább funkcionálisnak tűnik a vas, mintsem kiegészítőnek a méretes bankszámlánk mellé, ettől pedig számomra egészen emberközelinek tűnik, még ha közben kis túlzással előbb hasonlítható Concorde-hoz, mint bármilyen autóhoz a technika teljesítménye.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 69

305 km/h-ig száguldhat, nekünk „csak” 285-öt sikerült kihozni belőle

Viszont, ami itt történik, valami egészen sötét mágia, mert ahogy elindulok az RS 6 GT-vel, semmivel sem tűnik veszélyesebbnek, mint az a dízel A6 Avant, amivel a sajtóút fennmaradó részén közlekedtem. Habkönnyedén gurítja meg a V8-as a testes karosszériát, ebben pedig a váltónak is komoly szerepe van. Az RS 6 GT nem feszül be, ha nincs rá szükség és még a futóműve is rendesen légies. Nyugodtan dörmög a V8-as, ahogy gurulok lámpától lámpáig a gyártó központja előtt, egyelőre semmi drámai, de még csak bizsergetőnek sem igazán mondanám. Mi történik itt?

Pontosan az, amit érzek: amíg nem kell, addig nem tolja az arcomba, hogy márpedig itt mészárlás lesz, ha csak kicsit jobban rálépsz a gázpedálra. Köszönhetően a tökéletes bajor vidéki utaknak, a gerincem is köszöni, jól van. Utaztam már ennél rosszabbul kategóriákkal kisebb és puhányabb autókban is, most azt érzem, ha világ körüli útra kéne menni, az RS 6 GT-vel lenne a legjobb dolgom. Szóval így lehet teljes értékű családi kombi egy 630 lóerős brutális V8-as sportautó. De lőjük el neki, nézzük, mit tud!

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 70

Precíz, pontos, könnyed, tökéletes a kormányzás

Aki tapasztalt már erős villanyautós gyorsítást, annak ismerős lesz az RS 6 GT, csak mellé darál elöl és süvít hátul a 4,0 literes V8-as, vagyis minden kerek. Olyan éles a gázreakció, hogy szinte karcolja a jobb talpamat, ahogy próbálgatom a vidéki utakon az Audit. AMG Mercik jutnak eszembe a hangjáról, ez a szeletelő és közben turbinaként süvítő V8 leginkább azokhoz hasonlít, és ez nagyon is jó. Gépszerű, mármint vadászgépszerű a karaktere, könyörtelen és súlyos az élmény, és halálpontos.

Négy tenyérnyi folt helyett négy tálcányi területen tapadnak az aszfaltra a 285 széles abroncsok. Ezért messze semmi félelemkeltő mozdulata nincs az RS 6 GT-nek, akármennyire is tolom neki a legélesebb kanyarban is. Egészen addig, amíg szándékosan nem húzgálom a bajszát, olyan döbbenetesen pontos és könnyed, hogy hirtelen el is felejtem, mekkora autóban ülök. Könnyedén mozdul egyik kanyarból a másikba, terhel jobbról balra karosszéria dőlés nélkül, vált tűpontosan vissza kanyar előtt és brutális terhelésen a csúcsponttól kifelé.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 71

Akár egy tonnát is képes eltüntetni érzésre vezetés közben, végtelenül könnyed és precíz

A hátsókerék-kormányzás szinte észrevétlenül segít terelgetni a hatalmas testet, ugyanakkor képes megviccelni, ha úgy alakul. Kanyarodás közben hirtelen gázadás és plusz befelé kormányzással ugyanúgy megúszik a hátulja, mintha csak hátsókerekes lenne. Ezzel már van benne rizikó meg izgalom is. Azt nem mondom, hogy ott akkor a menetpróbán jó volt ezt érezni egy ekkora autótól, de ha összeszoknánk, biztosan megtanulnám kihasználni, mert az RS 6 GT végtelenül kezesnek tűnik.

Kormányzása könnyed és pontos, éles, de nem nehéz, ezen a ponton azt mondanám rá, hogy tökéletes, még ha az nem is feltétlenül létezik, valahogy így képzelem el. Fékezési képességeire főként akkor derült igazán fény, amikor elkezdtük keresni a maximális sebességét az Autobahn szabad szakaszain. A 250-et olyan hamar eléri, mintha ez teljesen természetes lenne, és közben nemhogy kerékzaj, de szélzaj is csak elviselhető sustorgásként hallható.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 72

Nem akarod ezt meglátni a tükörben

Ma már nem ugyanaz a német autópálya forgalma, mint 10-12 évvel ezelőtt, látszólag senkit nem érdekel már, hogy mögöttük annyival érkezhetnek autók, amennyivel akarnak és sokszor aki kijön, ott is marad előttünk szotyizni. Bosszantó, de az biztos, hogy a sorozatos kivágódók miatt dolgozhattak a karbon tárcsák elöl és 250-ről is ugyanúgy lassítottak sokadjára is, mint 150-ről vagy 200-ról. Mennyi lett a vége? Félelmetesen rugalmasan viselkedett 250 km/h felett is, de a forgalom miatt 305 helyett be kellett érnünk a 285 km/h-s csúcssebességgel, ami nekem egyelőre személyes rekord, de a 300-tól azért még mindig viszket a tenyerem.

Apró érdekesség, hogy a hegyi szerpentines kanyargásunk és az Autobahnon végzett külön számított 1,5 órás tesztkör után felnyitottam a karbonszálas géptetőt, és csak kellemesen langyos levegő érintette meg a kezem. Be tudtam nyúlni a motor mellé anélkül, hogy forróságot éreztem volna. Pedig a V8-as irgalmatlan módon dolgozik, a hőleadása mégis döbbenetesen jól működik. Egy ilyen kör után bármi más autó nyitott gépteteje előtt leolvadt volna az arcom.

285 km/h-val száguldottunk ezzel az Audival 73

22 colos felniket kap 285 széles gumikkal elöl is

Költségek

Alaposan meg kell tömnie a malacperselyt annak, aki RS 6 Avant GT-t szeretne, mielőtt feltörné. Kezdjük talán az alapoknál, az RS 6 Avant 600 lóerős motorral Magyarországon 48,8 millió forintnál startol és a hátsó Torsen difiért valamint a 280-ra kitolt limiterért 2,3 millió forintot kell fizetni. Ez mind csak bemelegítés az RS 6 GT áráig.

212 585 euró, azaz jelenleg 83,9 millió forintba kerül a 660 darabban limitált széria egyike. Meg kell fizetni a karbonszálas karosszéria elemeket, az egyedi 22 colos felniket, a karbon-kerámia fékeket, a hátsó légterelőt, a karbonszálas vázú kagylóüléseket, a töméntelen mennyiségű Alcantarát, és persze a kézi végszerelésnek is megvan a felára. Miután megérkezett a BMW M5 Touring, így már ketten állhatnak a rajtrácson erős kombiként, már csak az E-osztály V8-asának kéne befutnia.

Az Audi RS 6 Avant és vetélytársai – Listaár, forint
Audi RS 6 Avant (600 LE) 48 800 000
Audi RS 6 Avant GT (630 LE) kb. 82 390 000
BMW M5 Touring (727 LE) kb. 48 456 000
Mercedes-AMG E 53 HYBRID 4MATIC+ T-modell(449+163 LE) 45 247 000

Értékelés

Minden tekintetben hitelesíthetem, hogy az RS 6 Avant nem véletlenül etalon. Lehet érte rajongani sportautóként is, lehet értékelni ugyanígy, megvannak a képességei. Úgy viselkedik, mint valami önző sportkupé, elfeledteti, hogy egy ordas nagy puttonyt cipelünk magunkkal, amivel megoldható a teljes családi nyaralás hosszú távra is, és közben senki nem fog kényelmetlenül utazni. A GT bizsergetően tökéletes tisztelgés az Audi motorsport történelme előtt, és az RS 6 Avant elképesztően különleges formája.

Mellette – Ellene
 
  • Megjelenés
  • Vezethetőség, kormányzás, futómű
  • Belső anyaghasználat, kivitelezés
  • Megmaradt a kombi praktikuma
  • Motorhang
  • Csúcssebesség és gyorsulás
 
  • Navigáció gyengén muzsikált
  • Kézzel állíthatóak az első ülések (akinek ez negatív)
  • Dupla annyiba kerül, mint egy RS 6 Avant
  • Csak 660 darab készül belőle

Szavazás

Az Audi RS 6 Avant GT 10-est érdemel. Nyomj rá!
átlag
8.44
szavazat
246
Az Audi RS 6 Avant GT 10-est érdemel. Nyomj rá!