Több mint 21 millió eladott példánnyal a Toyota Camry azon kevés autótípus egyike, amiből több mint 10 millió kelt el eddig. Amerika első számú személyautója volt 22 éven keresztül, a Föld másik felén tehát nemhogy jelentős szereplő, de az egyik legfontosabb. Számunkra a Camry leginkább 2018 óta érdekes, amikor a nyolcadik generációval újra megjelent az európai piacon.

A modell tehát nem mai csirke, volt mit rendbe szedni rajta, de generációváltás helyett egyelőre egy alapos ráncfelvarráson esett át. Ezért utaztunk a napfényes szakadó esős Csehországba, hogy kipróbáljuk az újdonságait és a friss hajtásláncot.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 1

Külső

Elment az idő már a nyolcadik Camry mellett, így meg is érkezett az új arculat. A szokásosnak mondható fényszórók helyett most ez az új arc elég feltűnően mutat. Passzolnak az autó méreteihez és karakteréhez az éles vonások, ahogy a lökhárító fényezett eleme „betakarja” a LED-es fényszórókat. Kalapácsfej dizájnnak hívja a Toyota, és tényleg bele lehet látni a pörölycápát.

Az új első lökhárító plusz 30 millimétert, az új hátsó plusz 5 millimétert ad hozzá a Camry teljes hosszához. Így a méretei: 4920x1840x1445 milliméter. Miután az ajtólemezeken nem változtattak, így a dizájn élőben kicsit zavaros, a vaskos övvonal és az új éles vonások nem passzolnak egymáshoz, legalábbis én látom benne az „öreg” Camry-dizájnt, talán nem vagyok ezzel egyedül.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 41

8 centi híján 5 méter hosszú a Camry

Érkeztek új fényezések is, fekete és ezüst autót sikerült vezetnünk, a bronzhoz nem volt szerencsénk, de az időjárás miatt talán jobban is mutatja az új vonásokat az egészen világos ezüst árnyalat. Érdekes apró fejlesztés a dizájn terén, hogy korábban nem fordítottak elég figyelmet az ablakok feletti vízelvezetésre, így ezt most pótolták.

Belső

Ha nem világos kárpitot kap az utastér, akkor a Camry belülről nem mutat igazán többet egy Corollánál. A kapcsolók, a dizájn, az anyagok mind hasonlóak, azt leszámítva, hogy jóval szélesebb a hely. Akadnak azért új elemek, mint a műszerfal közepére került friss 12,3 colos kijelző és a hozzá tartozó keret, ami egy bordázott, sajnos zongoralakkal borított idommal benyúlik az utas előtti részre is.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 42

Széles a hely, nagyon kényelmesek az ülései

Mostantól a teljes műszerblokk lehet digitális kijelző, és a két változatot egymás után próbálva azt kell mondanom, hogy erre bizony szükség volt. A korábbi, most alap, félig analóg műszerblokk nagyon olcsó hatást kelt, míg az új kijelzővel a megjelenítés és az információk elosztása miatt elég modern és minőségi képet látunk magunk előtt vezetés közben.

Változatlanul sok infót kapunk a műszerblokkból, a vezetéstámogató rendszerek beállításait is itt kell intéznünk. Érdekes fejlesztésként azt is látjuk menet közben, ha felvillannak a féklámpák, ami kapott egy visszajelző fényt. Így legalább tudjuk, a hibrid rendszer visszatermelése tud akkorát lassítani, hogy felvillantsa a féklámpákat.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 43

Az új 12,3 colos műszerblokk megjelenítése szép és modern

Az új multimédia szoftvere a Lexus modellekéhez hasonló kezelőfelületű, de inkább azonosnak tűnik. Gyors, logikus, könnyű megtalálni benne, amit keresünk, és vezeték nélkül tudja az okostelefon-tükrözést egész gyors kommunikációval. Alatta fizikai gombsort hagytak a klímakezelésre, ezen található az ülésfűtés és -szellőztetés gombja is, mert a bőrülések perforáltak.

Puha tömésű, kényelmes üléseket kap a megújult Toyota Camry ki-be állítható deréktámasszal. Csak a magassággal nem vagyok kibékülve, ülnék alacsonyabbra is, de ez a TNGA-K platform sajátossága. A vezetési pozíció így is pont elég jó, ez az autó amúgy sem sportos. A hátsó utasoknak beszálláskor alacsonyra kell hajolniuk, az én fejem is koppant a keretben, mert nem figyeltem eléggé, a helykínálat viszont kiváló 180 centis sofőr mögött is.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 44

Hatalmas a hely hátul, a bejutás szűkös kicsit

Nemcsak az utastér, de a csomagtér is hatalmas. 529 literes térbe lehet pakolni a cuccainkat, csak ne legyenek túl nagyok, mert a nyílás szűk. Ezzel együtt elég kontrasztos az autó hangulatával, hogy a raktérben elég sok a kilátszó fém karosszériaelem, de legalább a zsanérokat beburkolták.

Technika

A Toyota moduláris TNGA (Toyota New Generation Architecture) padlólemezeinek K szériájára épül a Camry, ugyanarra, mint a RAV4 vagy a Lexus NX. Európában az7 autó csak elsőkerék-hajtású lehet, a hibrid hajtásrendszer pedig már a frissített, ötödik generációs. Szívómotorja 2,5 literes, Atkinson-ciklusú négyhengeres, váltója továbbra sincs, bolygómű végzi a nyomatékváltást a benzinmotor és a hajtó villanymotor között. Ez a rendszer továbbra is soros-párhuzamos hibrid, vagyis tud hajtani elektromosan és közvetlenül a benzinmotorral is.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 45

Csak hibrid lehet,218 helyett 230 lóerős az új rendszer

A rendszerteljesítmény a korábbi 218 lóerőről 230 lóerőre nőtt, de igazán a rendszer hatékonyságában feltűnő a változás. 8,3 másodpercről 7,2-re csökkent a 0-100 km/h-s gyorsulás, ami már észrevehető különbség. A jobb teljesítmény-leadás főként az új hibrid akkumulátornak köszönhető, aminél már lítium-ion technikát alkalmaztak. A gyári vegyes fogyasztási érték 4,8 liter/100 kilométer.

A Camry vezetéstámogató rendszerei között a kötelezők mellett alapáron belekerül a kiszállássegítés és a figyelmeztetés rányitásra. Széria az automata vészvillogó: ha egy autó gyorsan közelít hátulról, az autó bekapcsolja a vészvillogót, hogy figyelmeztesse. Alapáras a veszély esetén kormányzással segítő baleset-elkerülő rendszer is, amely gyalogos és más jármű esetén is működésbe léphet. Ezek mellett figyelmezteti a sofőrt arra is, ha mögötte gyorsabban érkezik egy jármű – igazán hasznos, ha valaki nem figyel eléggé maga mögé. Akkor is szól, ha lehúzva maradt valamelyik ablak menet közben és megkérdezi, hogy felhúzza-e. Ha leokézzuk, azonnal felhúzza az ablakokat.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 46

A Camry erős név a flottaszedánok piacán, Európában persze kevésbé

Vezetés

Réges-régen vége már a bégető hibrid korszaknak, ha valakit ez ijeszt el egy új Toyotától, ne hagyjaagyon kulturáltak. A Camry 2,5 literese csak akkor pörög fel, amikor lesüllyesztem a gázpedált és a fordulatszám tökéletesen leköveti a jobb lábfejem mozgását. Ahogy elengedem, azonnal megnyugszik, ez a rendszer már elég pontos és jó reakcióidejű.

Légiesen könnyedén mozdul meg a Camry alattam, a kormányzása puha, de nem teljesen döglött, viszont ide nem is vágynék másra vagy nehezebbre. Erőből lódul meg a hosszú karosszéria és akárhányszor gyorsítanék, szinte azonnali a reakció. Rendesen működik bármilyen művi váltás vagy motorhang nélkül. Persze, ha folyamatos az intenzív gyorsítás, egy fordulatszámon pörög a motor, nem imitál fokozatokat, mint például egy Honda, de nincs is igazán rá szükség. Mert megy, mert halad, hiába a hiányzó váltási érzet, folyamatos a gyorsítás és ez a lényeg.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 47

Rugalmas az új hajtáslánc, és nem béget, mint ahogy sokan hiszik

Meg a fogyasztás, ami országúton 4,2 literre csorgott le, autópályán pedig 5,7 literre ment fel 140 km/h-ra állított tempomattal. Korábban a Teletankban is teszteltük a Camry fogyasztását még az előző hajtásláncváltozattal és a tankolás szerint az sem evett sokkal többet 6 liternél. Ez pedig egy közel 5 méteres és nem dízel limuzintól remek érték.

Hosszú tengelytávja miatt kiváló érzés a mozgása, elnyújtva rugózik, semmi hirtelen mozdulat vagy bólogatás. Ez kellemes vezetés és utazás közben is, a Camry megnyugtatóan fölényesen tud vonulni. Észrevehetően javult a hangszigetelés is, nincs kerékzaj és szélzaj is csak autópályán érkezik. Egyedül egy kaviccsal felszórt szakaszon tűnt fel, hogy a küszöb környékén mennyire zörög, ahogy szórják fel a kerekek.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 48

Kényelmes a rugózása, csöndes, nagyon megnyugtató vezetni

Egészen meglepett, amikor a mögöttem érkező autót jelezte a műszeregységen, ez azok számára lesz jó, akik hajlamosak nem figyelni maguk mögé. Hátha ezzel lehet javítani kicsit a forgalom ritmusán, nekem jó iránynak tűnik. A 2025-ös Toyota Camry vezetéstámogatói elég kellemesen és kiszámíthatóan működnek. A sávtartás nem túl agresszív, de pontosan viszi az autót, a távolságtartó tempomat sem aggódja túl, ha közelítünk egy autóhoz és szinte észrevétlenül kezd el lassítani. Ha indexszel jelezzük a sávváltást, akkor pedig azonnal gyorsítani kezd, mint ahogyan a sofőr is tenné, vagyis tényleg ügyes, mert ez nem jellemző.

Költségek

355 000 forinttal drágult az alapfelszereltségű, Comfort változat ára, 16,02 millió forintról startol így a Camry, de a szériafelszereltség is bővült. Adaptív tempomat, színezett üveg, Bi-LED fényszóró, kétzónás klíma, elektromos sofőrülés-állítás, ülésfűtés és tolatókamera mellett az újdonság a távolról indítható klimatizálás, a 12,3 colos új multimédia minden funkciójával, a vezeték nélküli töltőpad és számos vezetéstámogató rendszer az alapcsomagban.

Simán 5 liter alatt járhatsz ezzel a limuzinnal 49

Vízelvezetőket alakítottak ki az oldalablakok fölött

A bőrös ülésfűtéses, napfénytetős, nagyobb digitális műszeregységes, nagyobb felnis Executive kivitel a másik véglet, ami mostantól 20,1 millió forintért lesz elvihető. Technikailag mindegyik Camry megegyezik, így a legjobb rész, a hatékony hibrid hajtásrendszer tulajdonképpen alapáras felszereltségnek nevezhető.

A Toyota Camry és vetélytársai – Listaár, forint
Toyota Camry Hybrid (230 LE) 16 020 000
Volkswagen Passat Variant (150 LE) 17 314 980
Skoda Superb (150 LE) 14 649 250
Mazda6 G194 (194 LE) 15 159 900

Értékelés

Tökéletesen hozza azt, amit ígér, az üzleti szedánok szintjén a Toyota Camry egy biztos pontnak tekinthető. Ha kell a kényelem, modern extrák és az alacsony fenntartási költségek, akkor kiváló terméknek tekinthető. Nem kényeztet az autóipar legdrágább anyagaival és még hangulatvilágítása sincsen, ami fényt és pompát ígérne. Helyette viszont minden körülmények között biztosítja az alacsony fogyasztást és a kényelmes utazást.

Mellette – Ellene
 
  • Tágas utastér
  • Rengeteg alapáras és elérhető vezetéstámogató rendszer
  • Hatékony hibridhajtás
  • Alacsony fogyasztás
  • Jó menetkomfort
 
  • Szűk hátsó ajtónyílás és csomagtérnyílás
  • Elbírna még hangszigetelést
  • Anyaghasználatban egyszerű

Szavazás

Hogy tetszik a megújult Toyota Camry?
átlag
8.51
szavazat
1408
Hogy tetszik a megújult Toyota Camry?