Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 1

A Land Cruiser a Toyota modellkínálatának legrégebbi, máig létező darabja. Az eredetileg katonai célra gyártott autó terveit 1950-ben vetették papírra, és egy évvel később már a Fuji csúcsát ostromolták a legelső példánnyal. A modell sikere nagyjából azóta töretlen, és a Toyota Land Cruiser azok közé a típusok közé tartozik, aminek változatai közül bátran választhatnak az off-road-rajongók.

De leginkább azok döntenek mellette, akiknél a megbízhatóság és tartósság messze a legfontosabb szempont, és nem divat, márkahűség vagy egyéb hóbort miatt vesznek autót. Akár hobbiból, akár munka miatt kell letérniük a járt utakról. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 2

Bő egy évvel ezelőtt, Lengyelországban láthattuk először az új Land Cruisert, de akkor még nem vezethettük, csak nézegetni volt szabad. Szóval több mint egy évet vártunk erre a pillanatra, hogy tökéletes terepen, Afrikában próbálhassuk ki, mit is tud a legmenőbb Toyota, ami szakít számos előítélettel. Például kényelmes, csendes, és nem is fogyaszt indokolatlanul sokat. 

Külső

Egy terepjáró formatervénél nagyjából meg van kötve a dizájner keze, nem rajzolhat akármit, és jobb, ha mindig kéznél van néhány derékszögű vonalzó is. Mert a szögletes forma a praktikus, ha erdőben, mezőn, vagy akármilyen terepen kell az autót veszteségek nélkül navigálni. A sík lemezek őszinték, kiszámíthatók, nem akadnak bele mindenbe, és az autó belsejében is jobb így a helykihasználás. Ennek ellenére nem tökegyforma az összes terepjáró, hanem majdnem mindegyiknek van saját, jól felismerhető karaktere is. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 54

4925 mm hosszú, minimális túlnyúlású karosszéria

Profilból könnyen azonosítható a Mercedes G-osztály, a Land Rover Defender és persze a Toyota Land Cruiser is. Már annak, aki életében látott legalább egyet belőle. Szemből a praktikum miatt aprók a LED-mátrix lámpák – ami kicsi, azt nehezebb összetörni terepezés közben –, és a többi karosszériaelem kivitelezésekor is szempont volt a praktikum. 

Otthon cserélhető karosszériaelemek

Puha, hajlékony műanyag az alsó légterelő és a sárvédő, de szintén plasztikból készültek a lökhárító veszélyes zónában lévő darabjai is. Ezekkel akkor sincs nagy baj, ha mégis összetörnek, mert otthon, egyszerű szerszámokkal bárki kicserélheti őket újra. Nincs extra szervizköltség akkor sem, ha a parkolószenzorok is elhullanak, ezek is cserélhetők otthon, egyszerű plug and play módszerrel, és kalibrálni sem szükséges a rendszert. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 55

Oldalt szögletes kerékjárati ívek láthatók, van egy kis műanyag rátét és domborítás is az ajtók alján, és az első, hátsó túlnyúlás is szerény. Ez amellett, hogy terepen közlekedve is hasznos, még jól is néz ki. Hogy a vezető jobban kilásson, az A oszlop meredekebb szöget kapott, a külső visszapillantókat az ajtóra szerelték fel, valamint a motorháztető középső része is alacsonyabb. 

A karosszéria 4925 milliméter hosszú, 1980 mm széles, a magassága pedig 1935 mm. Tengelytávolsága 2850 mm, a gázlómélység 700 mm, míg a szabad hasmagasság 221 mm. Első és hátsó terepszögei 31 és 22 fokosak. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 56

Az oldható első stabilizátor miatt nagyobb az első kerekek rugóútja

Hasznos újítás, hogy a csomagtérajtó a japán autóknál gyakori módon – ilyen volt az előző Land Cruiseré is – már nem jobb oldalra, ami Európában a jobb oldali közlekedés miatt, párhuzamos parkolásnál kifejezetten kellemetlen volt, hanem felfelé nyílik. Kis figyelmesség, hogy nem muszáj felnyitni az egész, amúgy motor által mozgatott ajtót, hanem a hátsó ablak külön is nyitható, ha csak apróságokat kell beszórni leghátra. 

Komolyan vehető terepjáró nem nagyon létezik pótkerék nélkül, ezt a Land Cruiser esetében a padlószint alatt, az autó alján kell keresni. Ez ugyan kevésbé macsós, mint a motorháztetőn vagy a hátsó ajtón szállított kerék, ellenben praktikusabb, nincs útban és nem lesz tőle nehezen mozdítható a csomagtartó ajtaja sem. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 57

A hátsó ajtó már nem oldalra, hanem felfelé nyílik

Belső

A Toyota az elmúlt években remekül megoldotta, hogy a korábbi, unalmas külsejű autókat izgalmas formatervű, kívánatos modellekkel váltsa le. Aztán nekiláttak az utastérnek és azt is rendesen gatyába rázták, ma már nem alszik el menthetetlenül senki sem, ha megpillant egy Toyota-belsőt. Viszont hátravan még egy feladat: a fedélzeti rendszer. Ha valaki ezt olvassa a Toyotánál, az gyorsan írja fel valahová a to do listára, mert ez az egyetlen része az autónak, amit nehéz megkedvelni. De erre majd térjünk vissza egy kicsit később.

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 58

A belső dizájnja is telitalálat

Utastere vízszintes tagolású, műszerfala digitális, személyre szabható tartalommal, és ugyanúgy 12,3 colos méretű, mint a fedélzeti rendszer érintésérzékeny képernyője. Ezen felül opciós head-up display is rendelhető bele. A monitorok magasra, míg a gombok, kapcsolók kicsit lejjebb kerültek. Utóbbiakból rengeteg van, a kormányon, a középkonzolon, mindenhol. Nem kell menüben kutatni a kormány- vagy ülésfűtés beállításához sem, a klímának pedig saját gombsora van, még a hátsó üléssorban is. 

Gombok, kapcsolók

Ülései kényelmesek, elektromosan állíthatók elöl, fűthetők, szellőztethetők, és az ülőlap hossza is személyre szabható. Egy baj van csupán elöl, ez pedig az, hogy az anyósülés magasságban nem állítható. Elöl három, hátul két USB C aljzat várja a mobilokat, de van vezeték nélküli töltési lehetőség is. 

Kormányára rengeteg igazi, nyomni, kapcsolni való gomb került, de maga a kormány is olyan formájú, hogy terepen közlekedve se kelljen attól félni, hogy a kormány egy nagyobb gödörbe hajtva elszabadul és fájdalmas koppintással emlékeztet a helyes kormányfogásra. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 59

Gombokkal vezérelhető a klíma, ülés- és kormányfűtés

A fokozatválasztó hatalmas karja körül csoportosulnak a terepjáráshoz szükséges funkciók kapcsolói. Itt lehet aktiválni a terepfokozatot, zárni a középső és hátsó differenciálművet, vagy éppen oldani az első stabilizátort. Ami 30 km/órás sebesség felett önműködően visszakapcsolódik. Ugyanitt lehet kapcsolni a kúszófunkciót vagy a különféle terepprogramokat. Az anyagminőség korrekt, jó hozzáérni az autóhoz, ahol kell, ott puha és jó szagú. Csomagtartója 742 literes, a hátsó ülések támláinak lehajtása után viszont 2000 liternyi teret lehet kialakítani. 

Technika

Forradalmi újdonság nincs a Land Cruiser motorterében, de talán megbocsátható, hogy nem egy örök életre szánt modellben kezdenek kísérletezgetni. Így itt a régi, jól bevált 1GD-FTV kódjelű, 2755 köbcentiméteres, turbós, négyhengeres dízelmotor dolgozik, ami a korábbinál kisebb turbót, folyadékhűtésű intercoolert és nagyobb teljesítményű katalizátort kapott. Teljesítménye 205 lóerő, csúcsnyomatéka kereken 500 Nm. Nem tűnik egy túlzottan kihegyezett motornak, de ne felejtsük, itt nem a temérdek lóerő a fontos, hanem a megbízhatóság és az örök élet. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 60

Egyelőre csak a 2,8 literes, 205 lóerős turbódízel lehet az autó orrában

Új viszont a nyolcfokozatú, automatikus váltó, amivel nagyon jól együttműködik a motor, és gyorsabb váltásokkal, kisebb különbségekkel dolgozik az áttételek között. Egyelőre más felállásban nem is vásárolható meg a Land Cruiser, ez az egyetlen motor és hajtás létezik belőle, de jövőre állítólag egy 48 voltos lágy hibriddel bővül majd a választék. 

Szintén új az autó alapját adó létraalváz, ami a korábbinál merevebb, ezt pedig a 11,9 méternyi ragasztásnak és a 84 extra hegesztési pontnak köszönheti. Kormánya a korábbi hidraulikus helyett most először már elektromos rásegítésű. Ez nemcsak kevesebb energiát igényel és így környezetkímélőbb, de a temérdek vezetőtámogató rendszer is ezt a megoldást igényli.

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 61

Masszív vasak a futóműben

Terepen a gombnyomással oldható első stabilizátor javítja a kerekek rugóútját, és öt különféle terepprogram közül is lehet választani. Középső és hátsó differenciálműve gombnyomásra zárható, míg az első kerekeknél elektronikus rendszer fékezi az elpörögni vágyó kereket. Ezen felül pedig olyan, teljesen hülyebiztos terepprogramok és kúszófunkció is került az autóba, amivel a szomszéd tengerimalaca is végig tudna menni a Dakaron, ha képes lenne bánni a kormánnyal. 

Az első futóműben új, független, kettős keresztlengőkaros rendszer található, nagyobb rugóúttal és oldható stabilizátorral, hátul áttervezett, négy lengőkaros merev tengely dolgozik az autó alatt. 

Vezetés

Reggel aránylag korán indult a tesztvezetés, és hiába vagyunk Afrikában, az Atlasz-hegységben, 2000 méteres magasság körül ilyenkor még hűvös van, legfeljebb 2-4 fok lehet. Közvetlen indítás után a 2,8-as dízelek még kissé bárdolatlanul járnak, van egy kis munkagépes akcentusuk.

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 62

A gázlómélység 70 centi

Mire magamhoz igazítom az ülést, kikapcsolom az elektronikus, kameraképet mutató belső visszapillantót hagyományos üzemmódba – ha tele van pakolva az autó hátulja, akkor hasznos extra lehet, de most csak ketten ülünk az autóban, és jobban szeretem a hagyományos tükröt –, majd beállítom a hólapátnyi külsőket, már el is simul a kezdeti karcos hang. 

Ekkor már érezni az ülésfűtést és az izgalmas formájú fűthető kormányt is jó markolászni, minden a helyén, mehetünk. Az indokolatlanul nagy fokozatválasztót D-be tolva, már indulunk is. Illetve még előtte megkeresem a menüben a jól eldugott táblafelismerő és sebességtúllépésre figyelmeztető rendszert, és azt is elhallgattatom. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 63

Mindenféle felületen kényelmes a futómű

Papíron leírva a 205 lóerős teljesítmény nem tűnik túl soknak egy kiviteltől függően 2,6 tonna körüli acéltömbnek, de a váltóval összehangolt hajtáslánc egy percig sem tűnik kevésnek. Gázadásra, ha kell, meglódul az autó, és a nyolcfokozatú váltó is fürgén, késlekedés nélkül kapcsolja, amire éppen szükség van. 

Közúton váratlanul kényelmes a legújabb Land Cruiser. Hiába egy hatalmas, magas építésű tank, könnyedén vezethető, a futómű biztosan tartja az autót az úton, és ráadásul még csendes is. Pontos, jól eltalált a kormányzás is, nem túl könnyű és nem is megerőltető tekerni. 

Csendes belső

Hatékony a hangszigetelés, és szélzajból is csak nagyobb sebességnél hallani valamit a hatalmas külső tükrök környékéről, és a háttérben morgó dízelmotor mellett is simán lehet beszélgetni az utastérben. Ugyan leginkább kihalt, csekély forgalmú utakon vezetett a tesztút, sokféle vezetőtámogató rendszert nem tudtunk kipróbálni. A head-up display viszont itt is jól működő, hasznos extra, habár ma már a Land Cruiserben találhatónál jóval nagyobb képet is vetíthetnek ezek az eszközök. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 64

A legfontosabb funkcióknak van gombjuk, kapcsolójuk

A 360 fokos képet mutató kamerarendszer nemcsak parkolásnál, hanem terepen is nagy segítséget jelent, közúton pedig az automatikus lassítás jött néha jól. Ez semmi látványosat nem csinál, csak ha utolérsz egy másik autót, akkor finoman elkezd lassítani, mielőtt neked kéne. Kényelmes dolog nagyon. 

Terepen van otthon

Persze egy terepjáró bemutatója semmit nem érne, ha nem lehetne a lazább, apró köves és kifejezetten nagy odafigyelést igénylő sziklás, barátságtalan terepen vezetés mellett extrém körülmények között is kipróbálni az autót. Egy ügyesen összeállított bő 20 perc alatt teljesíthető körön mentünk végig az autóval, ahol a felezőt, differenciálzárakat és a kúszófunkciót, lejmenetvezérlőt, oldható stabilizátorokat is muszáj volt kipróbálni. 

Mindezt olyan helyeken autózva, ahová épeszű ember nem megy, hacsak nem kergetik. Nyilván egy bemutatón úgy alakítják ki a próbakört, hogy az adott autó tökéletesen helytálljon, de azért akit ez nem győz meg, hogy mire képes az autó, még akár kevésbé képzett sofőrrel is, az valami furcsa figura lehet. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 65

Vidám dolog a landcruiserezés. De a birtoklása még vidámabb lehet

Egyedül a fedélzeti rendszer menüje, annak elrendezése, illetve a különféle funkciók személyre szabása, beállítása keseríti meg a Toyota tulajdonosok életét. Látszólag semmiféle logika nincs benne, és az aktuális beállítás megtalálása is kihívást jelent. Ráadásul a navigációban magyar hangutasításokat adó hölgy hangja, beszéde annyira idegesítő, hogy komoly önpusztító hajlam kell hozzá, hogy valaki ezt a nyelvet válassza.

A fogyasztásról egyelőre nem tudunk megbízható adatot közölni, a durva terepezés után nem érdemes a fogyasztásmérőt nézni, de a második nap kényelmes tempójú, földutakkal is tarkított szakaszán akár hat liter körüli átlaggal is el lehetett vele autózni. Legalábbis a fedélzeti számítógép adatai alapján. Ha lesz belőle itthon tesztautó, majd ez is kiderül. 

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 66

Nehéz eldönteni, melyik szín áll neki jobban

Költségek

Az aktuális hazai árlista szerint az új Land Cruiser 26 690 000 forinttól indul és 34 680 000 forintnál ér véget. Ez a különféle felszereltségi szinteknél olvasható alapár, erre jönnek még az extrák. Már, ha valaki vágyik ilyenre. Fehérben és feketében felár nélkül vihető el az autó, az érdekesebb színekért 440 vagy 600 ezer forintot kérnek el, a panoráma-üvegtető 630 ezer forintba kerül. Meg persze a különféle csomagok, amikre szintén lehet költeni.  

Értékelés

Igaz, hogy látszólag Európában már egyáltalán nincs szükség valódi, kőkemény terepjárókra, sőt, igazából már az autózást és autós kalandok iránti vágyat is lassan jobb egy másik kontinensen megélni – erre Afrika remek hely, ha ráérzel a helyi közlekedés ízére –, de a Land Cruiser úgy telitalálat, ahogy van.

Felejts el mindent, amit eddig a terepjárókról gondoltál 67

Modern, mégis felismerhetően Toyota

Elképesztően jól néz ki kívülről – van belőle kerek lámpás, First Edition kivitel is, amiből Magyarországra mindössze 50 darab érkezik a 3000 darabos Európának szánt mennyiségből –, átgondolt, praktikus és komfortos az utastere, elképesztő dolgokat művel terepen, és kényelmes marad közúton is.

Ha a Toyota minden tekintetben tökéleteset akar, akkor még csinálnak neki egy jó infotainmentrendszert és már hátra is dőlhetnek, mert elkészültek. Bár ahogy a Toyotát ismerjük, ez kizárt, és rögtön nekilátnak valamit még tovább, jobbá, erősebbé, tartósabbá reszelni. 

Mellette – Ellene
 
  • Vonzó forma
  • Kiforrott motor
  • Jól hangolt automata váltó
  • Remek futómű
  • Jó terepképességek
  • Tágas, komfortos belső
 
  • Csak egyféle hajtáslánc
  • Nehezen emészthető fedélzeti rendszer

Szavazás

Hány pontot adnál a világ egyik legjobb, vagy talán tényleg a legjobb terepjárójának?
átlag
9.18
szavazat
1007
Hány pontot adnál a világ egyik legjobb, vagy talán tényleg a legjobb terepjárójának?