Először 2021 tavaszán írtunk a Vezessen az új Mitsubishi Outlanderről, amelyből az év őszén a konnektorról tölthető akkus hibrid is megjelent – csak nem Európában. Jó sokáig tartott, de a Mitsubishi végre az EU-országokba is exportálni kezdte az autót. Mi még Portugáliában vezettük, de a papíron 85 kilométeres elektromos hatótávú, 306 lóerős SUV már Magyarországon is elérhető.
Külső
Hozzánk bemutatása után több mint három évvel ért el az új Mitsubishi Outlander, ami legalább egy fél modellciklus. Talán ez is benne van abban, hogy a 12 színben megvásárolható SUV nem ugrik ki új autóként a portugáliai utcaképből, ahol először vezethettük.







































































Orra magabiztosságának megteremtésében a márka alvázas terepjáróiból átvett vonásoknak is szerep jutott.
Az Outlander negyedik generációja könnyen emészthető formatervet mutat, nem tűnik szende elsőbálozónak, de nem is vészesen agresszív a 18 vagy 20 colos felnikkel megvásárolható autó. A gumiméret 235/60 R18 vagy 255/45 R20 lehet. A legérdekesebb benne a repülőgépek függőleges vezérsíkját idéző elem az oldalán.
Elöl a dynamic shield elvet követő orron a vízszintes vonalak, hátul a szélekre kifutó, vízszintes lámpák igyekeznek optikailag szélesebbnek mutatni az autót, amely 1862 milliméterrel eleve nem keskeny.

Vezérsíkot formáz a hátsó tetőoszlop. Mindkét kipufogóvég imitáció csupán, a valódit a lökhárító takarja
A hosszúság 4719 a magasság 1746 milliméter a kisebb és 1750 mm a nagyobb kerékkel, míg a tengelytáv 2704 milliméter. A felniméret a hasmagasságra is hat, ami 195 vagy 199 mm lehet.
Belső tér
Egyformán 12,3” a vezető előtti területet uraló digitális óracsoport és a műszerfal közepére telepített érintőkijelző képátlója. Képminőségük, grafikájuk, felbontásuk a mai új autók között átlagos. Éles képű és nagyon hasznos szélvédőre vetített kijelző egészíti ki a műszeregységet.













































A sajtóanyag kiemeli, hogy az utastér a „japán omotenashi filozófiát követi, amelynek lényege a részletekre fordított aprólékos figyelem és a mélyről fakadó vendégszeretet”. Ez az aprólékos figyelem vagy nem terjedt ki a műanyagok minőségérzetére vagy távol-keleti szemmel ezt látják szépnek, mindenesetre az utastéri anyagok nem érik el azt a nívót, amit egy 20 millióról induló autóban várnánk.
Nincsenek különösebb átrendezhetőségi lehetőségek. A hátsó üléspad nem állítható hosszirányban és a jobb első üléstámla sem hajtható le.
Hely viszont van elegendő, magas emberek is elférnek egymás mögött. Hátul is lehet külön klímazóna és felszereltségtől függően a hátsó ülések is fűthetők. Oldalsó napvédő rolók teszik teljessé a kényelmet hátul.

Saját klímazóna, sok hely, ülésfűtés és napvédő roló dobja fel a hátsó sort
Alapértelmezésben 468, más adat szerint 498 literes a csomagtartó, ami jóval kisebb a kategóriában elvárhatónál, összességben azonban nem szűk. Lehajtott hátsó üléstámlákkal is csak 1399 literes a tér. Az elektromos mozgatású csomagtérajtó kellően fürge.
Technika
Elektromos oldalról fejlődött igazán a modellváltással a külső töltésű hibrid hajtáslánc. Sokat bővült a nagyfeszültségű akkumulátor kapacitása, a 350 voltos lítiumion telep 22,7 kilowattórás, ami a bruttó érték. A 132 kilowattos teljesítményleadásra képes akku temperálását továbbfejlesztett folyadékhűtés végzi.

Elődjétől örökölt motor a 2,4 literes, 136 lóerős szívó négyhengeres. Az első villamos gép 116, a hátsó 136 lóerős
Említésre méltó a hőszivattyús klimatizálás és a kipufogógáz hőenergiájának kinyerése az autó fűtésére. Az elektromos hajtású klímakompresszornak köszönhetően leálló benzines motorral sem szűnik meg a légkondicionálás.
40 százalékkal erősebb az elődéhez képest az első villamos gép, amely 255 Nm-t és 85 kilowattot vagy 116 lóerőt ad le. Hátul 43 százalék a javulás a 136 lóerős és 195 Nm nyomatékcsúcsú villanymotorral.
Ez a 136 lóerő épp annyi, mint a 4B12 kódjelű, 2360 köbcentis, változó szelepvezérléses benzines szívómotor csúcsteljesítménye. Az elődből kisebb fejlesztésekkel átvett Otto-motor hosszú löketű, furata 88,0, lökete 97,0 milliméter és 11,8:1 arányú sűrítési viszony teszi takarékosabbá.

Hétféle választható üzemmódja van a hajtásrendszernek
A benzines nyomatékmaximuma 203 newtonméter, a teljes hibrid hajtásrendszeré 450 Nm. Annak ellenére, hogy a gyártó következetesen 302 lóerősnek mondja az autót, a hajtásrendszer 226 kilowattos csúcsteljesítménye valójában 306 lóerő.
Egyre ritkább lehetőség a konnektoros hibridekben a benzines motor járatásával feltölteni az akkumulátort.
Ez valóban pazarló és környezetszennyező módja az áramtermelésnek, de vannak helyzetek, amikor pont erre van szükség. Például egy kies erdei lak energiaellátásához vagy hosszabb kempingezéskor nagyon jól jöhet, hogy az 53 literre bővített tankot áramtermeléssel is apaszthatjuk.

Lassú a 3,5 kilowattos AC-töltő, de a ChaDeMo-csatlakozóval adott az egyenáramú gyorstöltés és külföldön a hálózati visszatöltés lehetősége is
Természetesen van töltöttség-megőrzési funkció is, ha az adott akkutöltöttségre később szükségünk lesz egy helyben zéró emissziós autóknak fenntartott zóna átszelésére.
Az autó soros hibridként is képes működni, amikor a benzines csak áramot terel és az egyik vagy mindkét villamos gép mozgatja az autót. A gyakoribb üzemmód a párhuzamos hibrid, amikor az 1+2 motor közösen hajtja az Outlandert.
Értékes szolgáltatás az akku egyenáramú töltése, bár sebessége nem mondható villámtöltésnek. A mifelénk megszokott CCS helyett az Ázsiában elterjedt ChaDeMo-csatlakozó szokatlan egy európai verzión, de ennek az aljzatnak inkább a hálózati visszatöltésben van szerepe. Fukusima óta a japán villanyautókban és a nagy akkus hibridekben nagyra nőtt a hálózatba való áram-visszatöltési képesség helyi értéke.

2070-2120 kilós és 1600 kilogrammos fékezett utánfutót vontathat
Két konnektor is van az autóban, a középkonzoli és a csomagtéri is 1500-1500 wattos. A váltóáramú fedélzeti töltő mindössze 3,5 kilowattos, ami nagyon lelassítja a töltést a ma elvárható 7-11 kilowatthoz képest.
Híresen fejlett összkerekes hajtásrendszereket adott a világnak a Mitsubishi. Az Outlander alatt is átlagon felüli szisztéma dolgozik hardveroldalról és szoftveresen is. Az S-AWC vagy Super All Wheel Control célja az erőátadás javításán kívül az autó kezelhetőségének tökéletesítése is, többek között a perdület szabályozásával az oldalankénti nyomatékeloszlás variálásával.
Az AYC, az Active Yaw Control a fékek működtetésével változtatja a jobb és a bal oldali kerekek hajtóerejét. Az első-hátsó nyomatékarányt a hajtó villanymotorokkal sokkal gyorsabban és finomabban lehet szabályozni, mint első és hátsó kardántengelyes belső égésű motoros hajtáslánccal.

7,9 mp alatt gyorsul 100-ra, 170 km/óra a végsebessége. A hajtásrendszere 306 lóerős
Új fejlesztés a futómű, de sem adaptív lengéscsillapítás, sem légrugózás nem érhető el hozzá. Az első kerékfelfüggesztés MacPherson, a hátsó több lengőkaros. Nagyon igényes részletmegoldás a kovácsolt alumínium keresztlengőkar elöl alul és hátul felül.
Vezetés
Kényelmes az üléshelyzet a kormány magasságában és tengelyirányban is megnövelt állítási tartományával. A vezetőülés ülőlapja kicsit rövid, aminek ebben a kategóriában már nem volna szabad előfordulnia, kellemes meglepetés viszont a ki-be és fel-le is állítható deréktámasz, valamint az ülésszellőztetés és a felszereltségtől függően kifinomult bőrkárpit.

Jó az üléshelyzet, a tolótető országúti sebességnél is használható, nem harsog a szél
Összesen hét üzemmódban működhet a hajtásrendszer a gazdaságostól az aszfaltoson, a sportoson és a havason át a terepesig.
Az üzemmódválasztó közelében van az egypedálos vezetési mód kapcsolója, amivel az új Mitsubishi Outlander gázelvételre erősebben rekuperál, tehát lassul áram-visszatermelés közben, de nem fékez állóra. Mellette a tisztán elektromos üzemmód kapcsolóját találjuk.
Videón az új Outlander
Jól kivehető harmóniában üzemel együtt a két elektromos motor a szívó négyhengeressel. Amikor nem veszed ki a maximális teljesítményt a hajtásrendszerből, a normál autózás legnagyobb részében, selymesen összedolgoznak a motorok. Az egyfokozatú erőátvitel éber gázreakcióval és kerékkipörgés nélkül viszi talajra a motorok nyomatékát.

Az egypedálos vezetési módot aktiválva erősebb a rekuperálás, de az autó nem fékez állóra. Mellette a tisztán elektromos üzemmód kapcsolója
Kétféle autóhifit tervezett a Yamaha a Mitsubishinek. A 8 és a 12 hangszórós audiorendszer hangzása akkor is érvényesülhet, amikor a 928×702 milliméteres üvegtetőt kinyitjuk, mert nyitott tolótetővel szokatlanul huzatmentesen és halkan suhanhatunk, akár országúti sebességgel is. A hifi az eső dobolását és a légkondicionálás befúvását is figyelembe veszi a hangzás komponálásában.
Nagyon terhes a vezető figyelmének elkalandozására ügyelő kamerarendszer, mert a visszapillantóra kinézést is aggályosnak tarja és minduntalan riaszt.
Ez így messze nem piacérett és csak álló helyzetben kapcsolható ki. A kormányon lévő, igen praktikus nyomógombokkal és forgatógombokkal a sebességhatár vélt túllépésére figyelmeztető asszisztens elég gyorsan deaktiválható motorindítás után.

Idegőrlő a vezető éberségét figyelő eszköz, a visszapillantóba nézve is hajlamos méltatlankodni, legalább kikapcsolható
A túlbuzgónak vagy tenyérbemászónak is felfogható vezetőtámogató rendszereket kiiktatva az autó örvendetes békében terelhető. Máris a megfelelő erővel mozdítható ki a kormány középállásból, megszűnik a mesterséges ellentartás és érvényesül az autó kezessége, amit a városi kilométereken a csupán 11,0 méteres fordulókör-átmérő megelőlegezett.
Az üzemmódok váltásával a menetdinamikai szabályozást takaréklángra téve magas építéséhez képest az Outlander jól mozgott kanyargós földúton.
Ballal kicsiket belefékezve, vagy csak becsóválásra és gázelvételre elhagyta a vizes körforgalmakban mutatott erős orrtolást és szépen sederítette a farát, a kezünk alá dolgozva az ívek szűkítésével. A volán mögött annyit érzel, hogy de mennék egyet itt visszafelé is, de emögött rengeteg mérnöki munkaóra lehet.

Elemében volt földúton, a vizes aszfaltos kelletlen orrtolás után gázelvételre élet költözött a farába
Nem volt teletöltve az átvett autó akkumulátora induláskor, így a valós elektromos hatótávot majd az itthoni tesztautó mutathatja meg. A benzines nélkül 135-ig gyorsítható az új Mitsubishi Outlander, sajnos a tényleges végsebessége 170 km/órával alig több ennél.
A szívó benzinessel a két villanymotor dacára nem érezni 306 lóerősnek a hajtásláncot padlógázra, de 2070-2120 kilós testtel a 7,9 másodperces 100-ra gyorsuláson nincs mit kifogásolni.
Az elöl kettős oldalüvegezéssel javított zajcsillapításon nem tör át bántóan a négyhengeres zaja, a közmondásos hibridbégetés egész enyhe, így a legtöbb forgalmi helyzetben kulturált autónak bizonyult a Mitsubishi európai csúcsmodellje.

Elöl kettős oldalüvegezés mérsékli a szélzajt. A benzines zajszigetelése alapos munka, nincs fájó hibridbégetés
Költségek
Itthon az Outlander a 20 990 000 és 25 490 000 forintos sávban mozog, ötféle (Inform, Invite Intense, Instyle és Instyle Premium kivitelben. A listaárakból egységesen egymillió forint a kedvezmény a cikk írásakor, tehát 20-24,5 millió forintról van szó.
A plug-in Mitsubishi Outlander és vetélytársai ‒ Listaár, forint | |
---|---|
Kia Sportage 1,6 T-GDi 6AT AWD Gold (245 LE, 70 km) | 18 349 000 |
Mazda CX-60 PHEV Prime-Line (327 LE, 65 km) | 21 960 900 |
Mitsubishi Outlander PHEV (306 LE, 85 km) | 20 990 000 |
VW Tayron 1,5 PHEV Elegance (204 LE, 123 km, elsőkerék-hajtás) | 21 423 460 |
100 kilométerenként 5,6‒7,8 literes fogyasztást írt ki a fedélzeti számítógép egészséges tempójú országúti és autópályás vezetéskor. Biztató érték, mert picivel akár kevesebb is lehet a Honda villanymotor-hangsúlyos hibridhajtásának benzinigényénél, nem beszélve a tesztjeinkben a Nissan E-Power rendszerével az X-Trailben mértnél. A gyári adat lemerült akkuval, hibridüzemben 7,1-7,3 l/100 km.

8 és 12 hangszórós Yamaha-audiorendszert kaphat az Outlander, összesen öt felszereltségi szintje van
Itthon és Európában is az új Outlander plug-in hibrid vezeti be a Mitsubishi 5+3 évre vagy 160 000 kilométerre bővített általános garanciáját. A nagyfeszültségű akkumulátorra a szokott nyolc év/160 000 km a jótállás.
Japánban gyártott japán autóként, a Mitsubishik egyre kopó, de teljesen el nem enyészett nimbuszával megtámogatva és az elődök széles tulajdonosi bázisa miatt az Outlander értéktartása kedvezőnek ígérkezik. A harmadik generációból Európában 200 ezer talált gazdára.
Értékelés
Technofil embereket győzhet meg az új Mitsubishi Outlander PHEV, mert a japán márka jól kivehetően a műszaki értékekre koncentrált és nem az utastéri anyagokkal próbálja azt a minőséget megmutatni, ami a technikában rejlik.

Átlagos autó hosszú garanciaidővel és kedvező elektromos hatótávval
Kései európai bevezetése miatt az Outlander lemaradt a konnektoros hibridek zöld rendszámos kedvezményeiről, de élhető elektromos hatótávja, fejlett és sokoldalú hibridhajtása megfoghatja mindazokat, akik elégedettek egy összességében átlagos autóval.
Mellette ‒ Ellene | |
---|---|
|
|