Van egy lány, Szabó Sári, aki hébe-hóba segít nekünk a Vezess Futam utómunkáiban. Aranyos, helyes és fogalma sincs az autókról, meg a gépekről általában. Viszont van neki egy párja, aki egy hónapja valóra váltotta élete álmát és megvette az XJ Jaguart. ’98-as, V8-as, türkiz, gyönyörű, tényleg egy álom. volt. Most jött el az ébredés ideje.
Az Erzsébet híd pesti oldalán dudáltak át Sárinak, hogy talán valami nem stimmel, mert forr a víz, dől a gőz (nem füst, de egy lánynál az ilyesmi egyre megy) a motorból. Így utólag visszagondolva Sári már percekkel korábban érezte, hogy nem megy a fűtés (akkor fogyott el a fűtőradiátorból a víz), de számára ez nem jelentett semmit.
Azért, biztos ami biztos, felhívott egy hozzáértőt, aki azt javasolta, hogy ilyenkor ne állítsa le a motort, hanem alapjáraton ketyegve hagyja lehűlni. Ami akár még működhet is, ha túlterheléstől forrt fel a víz egy húszéves kocsiban egy alpesi meredélyen, de ha már kifőtt az összes víz, vagy megette mindet a hengerfejes motor, a legrosszabb, amit tenni lehet. Le is állt szegény Jaguar magától egy idő után. Akkor hívott fel Sári engem. Mire odaértünk Balázs kollégával segíteni, már gőz se jött belőle.
Útközben felkaptunk egy demizson ioncserélt vizet egy kútnál, de ahogy löttyintettem egy kicsit a hűtőrendszer töltőnyílásába hátul, már jött is ki gőz formájában elöl. Annyira mélyen volt a szivárgás, hogy nem bírtuk felmérni, egy vízcső durrant csak el, netán a hengerfej repedt ketté, vagy valami még rosszabb – annyit tudtunk tenni, hogy elszaladtunk kötélért és a tartós Berlingóval vontatóra vettük az angol beteget.
Most először szidtam a Citroent, amióta nálunk van; időbe telt, amíg az első utasülés alatt megtaláltam a kis zsákot, benne a vonószemmel. De utána ment minden, mint az ágyba, khm, fekvés.
Azért nem tudtam elfojtani a kárörvendő mosolyt, amikor megláttam: a Jaguar vonószeme körül alaposan kidörzsölődött a fényezés. Ezt a kocsit nem mi vontattuk először. Öreg luxusautót kevés pénzből venni szinte mindig nagy lutri.
Az automata váltós miatt szép lassan, harmincas tempóban elcibáltuk a kocsit egy, a Kossuth Lajos utcánál nyugodtabb környékre. Eleinte nagyon nehezen húzta a Berlingo a kéttonnás dögöt, de amikor Balázs kiengedte a Jaguaron a kéziféket, sokkal egyszerűbb lett minden.
És most mindenki örül. Mi azért, mert megint új szerepkörben próbálhattuk ki a tartós tesztautót. Sári azért, mert megmentették és nem kell máig ott ülnie a levitézlett nagyságban. Sári pasija pedig azért, mert jó esély van rá, hogy csak egy hűtőcső bilincsei adták meg magukat, és ötvenezer forintból megáll a történet.
Én azért azt javaslom neki: fontolja meg, hogy akar-e V8-as angol kocsit hosszú távra. Mert ha Sári még pár kilométeren át tolja a kocsinak, nem biztos, hogy az autó vételára elég lett volna a feltámasztásra. Mi van, ha legközelebb az olajnyomás-lámpa kezd el majd világítani? Lehet, hogy lefesti körömlakkal – és az sokkal többe kerül majd.
