Régi kaszkadőr mutatvány, amikor autót két kerékre emelnek. Nem mindennapi ügyesség kell hozzá, rámpáról indítanak, és ejtik ámulatba a tágra nyílt szemekkel bámuló közönséget.
Ez figyelemre méltó teljesítmény, kell hozzá nagy adag bátorság, és nem kevés ügyesség. Viszont, ha csak egy kanyarív és a laposan megbúvó hüpli dobják fel a gépet, amit végül sikerül megtartani, majd végigszáguldva a kanyaríven letenni négy kerékre, versenytempónál, na ott végképp meghajolok, emelt kalappal. Nincs jobb szemléltetése a „Pengeélen táncol.” mondásnak, amit az autósport mutathat meg nekünk. A karosszékben ülve furcsa, hogy van pár ember, akik akkor kezdenek élni, amikor mi a halálunk miatt aggódnánk. Lehet, hogy kóros adrenalin függőség, ami dolgozik a ralipilótákban, a kaszkadőrökben, a Forma-1-es versenyzőkben, de aki egyszer is megérezte az igazi száguldás vérben szétáradó energiáját, az többé nem szabadul.
Szerencsére ma már a masszív bukócsövek, tűzoltó rendszerek és életmentő HANS világát éljük, de gondoljunk bele, huszonvalahány éve még, minden B csoportos raliversenyző farkasszemet nézett a halállal. Mégis beültek, és tövig taposták a gázpedált. Igazi drog ez, kérem, igazi drog.
