A méret a lényeg?

Amerika gettói nem csak fültől fülig érő aranyfoggal tömött mosolyt, térden hordott bő gatyákat és mély filozófiai mondanivalóval megáldott rapzenét adtak a világnak. Hanem néhány igen érdekes autóépítési stílust is.

A „lowrider” a legismertebb, az ugráló autók látványa mára sokakat megfertőzött, és teljesen beépült a közlekedéskultúrába. Magyarán: nehéz vele kitűnni, márpedig ezek az autómániás (autógyilkos?) srácok semmi másra sem vágynak jobban, minthogy észrevegyék őket. Így jött létre egy mutáns stílus, ami bedörzsölt csilipaprika az európai szemnek.

Ez a „Donk” stílus (Vagy „Box”, „Bubble” függően a felhasznált autó típusától). Az elnevezés a Donkey (szamár) szóból ered, a gyakran alanyként felhasznált hetvenes években gyártott Impalák márkajelére asszociálva. A donk legszembetűnőbb jellemzője a hihetetlenül hatalmas kerék, ami viccesen torz állást ad az autónak. 22 col alatt félember vagy, nem állnak szóba veled a „donkerek”, de 30 colos mérettel már jár a királyi státusz. Az átépítés pont ezért nem egyszerű, ez a megoldás már a használhatóság határán mozog.

A megemelt tömegközéppont még az enyhébb kanyarokban is borulásveszélyt jelent, valamint a hatalmas kerékméret miatt a fékek is  sokszoros igénybevételnek vannak kitéve. Arról nem is szólva, hogy általában a kivitelezést nem okleveles mesteremberek készítik, így nagy az esély menet közben elszabaduló kerekekre, ami nem veszélytelen mutatvány, gondoljunk csak Nico Roseberg esetére a Hungaroringen.

Ezen túl a felhozatal a szokásos giccsparádé, papagájfestés, Lamborghini stílusú autók, és olyan Hifi amitől megreped a csernobili betonszarkofág.

Tehát egy lassú, megállni képtelen, borulékony és balesetveszélyes guruló hifiért adnak dollártízezreket némely kultúrkörökben. Ami sajnos egyre bővül. A minap jelent meg a fentebb látható Chevrolet Camaro a Jalopnikon, amit elkaptak az aranymosoly és gigakerék bűvöletében élő szerelők, és alaposan ellátták a baját.