Már előre károgunk. A Forma-1 rajongók hangos többsége ördögtől való dolognak tartja a 2013-tól várható turbómotorokat. Mert gyengébbek, mert megint korlátozzák a sportot, és különben is, mi az hogy száműzik az egzotikus V8-as vasakat?
Remélem mindenki érzi, a tét nem az, hogy négyhengeres „lebutított” motorok zörgését kell hallgatnunk a vasárnapi húsleves emésztése közben. A hangsúly a jó és izgalmas versenyeken van. Ecclestone új pályákkal és indián esőtánccal dobta fel az évet, ha jövőre elmaradnak a szélsőséges körülmények, piszok unalmas idénynek nézünk elébe.
Érzik ezt odafenn, az igazi előzések rubrikájában alig pár rovás árválkodik, az is jobbára japán kamikaze akció Kobayashi előadásában. Változtatni kell, még mindig és végre elérni azt a célt, hogy ezek a srácok odaférjenek a másik hátsójához, és legyen esélyük előzni, csatázni, autóversenyezni, ne csak vonatozni és taktikázni.
Itt jön képbe a mai videónk, a nagybetűs bizonyíték. 1983-ban egymásnak eresztettek négy rali és négy Forma-1-es pilótát, szinte hétköznapi autókkal, hogy tíz kör alatt döntsék el a donningtoni pályán, ki a jobb. Nos, ők megmutatták, hogy kell kinéznie egy AUTÓVERSENYNEK. Manapság divat a nyolcvanas évek hőskorával példálózni, de ez nem fanyalgás, vagy oktalan nosztalgia, akkoriban a verseny, a vezetés állt a középpontban, ellentétben korunk autósportjával.
Az izgalmas futamhoz nem kell tengernyi lóerő, bár jó lenne a száguldó cirkusz technológiai felsőbbrendűségét megőrizni, és hagyni az új utak felfedezését. Az tény, a pilótákkal nincs baj, Alonso, Vettel, Hamilton, említhetnénk bárkit, bizony ugranak a vérszagra, és szomjazzák a győzelmet. Ezért nem baj, ha hatszáz, urambocsá’ ötszáz lóerős gépekkel versenyeznek, csak legyen igazi küzdelem a pályán.
