Ahogy az ízléstelen tuning, úgy az eszement hangrendszerek sem kopnak ki soha az autóstársadalomból. Nem vagyok ellene a minőségi zene élvezetének, de mikor az egész csak arra megy ki, hogy az egész körút hallja, mekkora mélynyomó foglal helyet a csomagtartóban, akkor ironikus mosolyra húzódik az arcom.
Javarészt huszonéves srácok emberkednek ilyen módon, nincs is ezzel baj, ha az átlagmederben folyik az élet, majd felváltja a harminc centis hangszórót a babakocsi, meg a kismotor. Viszont van, akinek bennakad a szalag és elburjánzik rajta a hangerőmánia. Szakmabeliek lesznek, beleássák magukat a nagy teljesítményű erősítők és akkumulátorok világába, és a játék már súlyos decibelekre megy, nem csak a szomszéd bosszantására.
Ebben a kategóriában vannak az igazi extrém esetek, olyan átépítések, ahol a halláskárosodás garantált. Látványos cuccokat hoznak össze, azt meg kell hagyni, itt van például a basszusával szélvédőt törő Golf.
Durva, de nem eléggé, ez az Egyesült Államokban épített 30 ezer wattos rendszer még vadabb, széttépi a telefonkönyvet, akár foxi a lábtörlőt.
Úgy tűnik, az építő, Steve Meade a gyomorforgató mélyek megszállottja, nem ez az első hasonló munkája.
Akárhonnan is nézem, nekem erről a témáról mindig egy régi klasszikus vicc jut eszembe:
Gumicsizmás, pocakos úr, bemegy az autóhifi-boltba:
– Van egy Mercim és kéne bele hifi.
– Tessék parancsolni, van többféle.
– Melyik a legdrágább és a leghangosabb?
– Ez a japán Tokoyama Hirotiko, csak 1 200 000 forint és 30 000 Watt.
– Mikrofont lehet rákötni?
– Háát, tulajdonképpen lehet.
– Kipróbálhatom?
– Tessék, itt a mikrofon!
– DINNYÉT!!!!
