Ha a gokartozásra gondolunk, az F-1 sugallta nézőpont szerint egy belépő szintű sportágat képzelünk el. Előszobát, ahol a villanhatnak a fiatal tehetségek, és csiszolhatják a technikai tudásukat. Csak megbizonyosodunk az állítás igazában, mikor a nagyközönség számára elérhető 4-5 lóerős gépeket kipróbálva fülig érő szájjal tapossuk a gázt, majd végül jó mókának könyveljük el az egészet.
Bazári Dodzsem? Közel sem az!
Nem vitatom, igazi profinak kell lenni, hogy az ember megállja a helyét a gokartpályán. A született zsenik is csak sok gyakorlással uralják biztosan a kis méregzsákokat, de sohasem tűnt félelmetesnek ez a sportág. Csakhogy egyszer alkalmam adódott igazi versenygokartot kipróbálni. Nem bazári dodzsemről lévén szó, 35-40 lóerős kétütemű rotax blokk bajszát rángattam a gázbovden végével, és a komolyabb piszkálás eredménye igazi arcfehérítő adrenalinlöket lett.
A táj nyúlt mint nagyanyám legjobb rétestésztája, és hiába minden személyautós tapasztalat, egy idegen és veszélyes dimenzióban találtam magam, ahol egy pici hiba is kontrollálhatatlan pörgést eredményezett. Éppen kellemesen durva élmény volt, azon a határon ami még gyakorlással élvezhető, és megszokható. Ekkor jöttem rá, a gokartozás merőben más, mint amit addig naivan gondoltam.
A következő videó pedig még tovább gyúrta a véleményt. Igen, a gokartosok között is vannak kötöznivaló bolondok, vérbeli kalandorok, akiket látva csak annyit tudunk kinyögni, tisztellek őrült ember!
Superkart, belépés csak titániumgolyókkal
Ez a gokartozás csúcsa, a superkart. Kétütemű 250 köbcentis motorok repítette ördögszekerek, közel 90 lóerővel, és most kapaszkodjatok meg, a pilótával együtt 215 kilogrammos tömeggel! Ez 440 lovat jelent tonnánként! Te magasságos! Tíz centire az aszfalttal borított anyaföldtől, lábunkkal a nyakunkban. Három másodperc alatt százra gyorsulni, majd ugyanennyi idő alatt megállni, közben néha 3 G-s nehézségi erővel a nyakukon kanyarodni, ez adatik meg a superkart pilótáknak.
Azért a végsebesség terén sincs szégyenkeznivaló az általában 5-6 sebességes szekvenciális váltókkal könnyen megcélozható a 240 km/h-is. Tehát ezeken a guruló műanyag kádakon nem dísznek biggyesztették fel a szárnyakat, ennél a tempónál már üdvös a leszorítóerő. Köridők tekintetében a Formula 3-as versenyautók szintjét hozzák a superkartok, csak a teljes védtelenség érzésével megspékelve.
Nem csoda, hogy miután 1994-ben David Coulthard, kipróbálta az aktuális világbajnok Martin Hines versenygépét, kijelentette, sohasem volt rémisztőbb élményben része. Pedig versenypályán tette mindezt, nem a Man sziget utcáin.
Tehát ha valaki titániumgolyók után kutat alsógatyákban, kezdje a Formula E pilóták között a keresgélést, biztosak vagyunk a sikerben.