A jó – de főleg szép – kis cápa-BMW-m végérvényesen kiöregedett abból a szerepből, amit eddig töltött be nálam. Tudniillik az én autóm arra való, hogy bármikor alkalmas legyen egy-két hét problémamentes, biztonságos közlekedésre napi 100 km-rel kalkulálva, ugyanakkor képes legyen hetekig feltörés és ellopás nélkül átvészelni azt is, ha kikötöm egy villanyoszlophoz valamelyik importőr székházánál, és rászólok, hogy ITT MARAD, amíg én a tesztautóval járok. Vagyis legyen olcsó, jó és kevéssé kurrens a tolvaj urak számára.
Nincs többé Kiscápa
A BMW még olcsó volt (bár manapság kezd veteránosodni, egyre drágább lesz, ami szép) és nem is akarták ellopni, de már nem volt igazán jó. A rozsdásodás riasztó mértéket öltött rajta, komoly hozzányúlás nélkül elég volna neki még egy, de maximum két tél az utcán, a sós hólében, hogy végképp menthetetlenné váljon. Ezt már tavalyelőtt ősszel éreztem, de idén nyáron az eszemmel is beláttam, és egy nehéz sóhajtással fel is rajzszögeztem szegénykét a cápa-BMW-k közösségi hirdetőtáblájára.
Úgy két hónap kellett hozzá, hogy egy lelkes győri gépészhallgató elvigye a kis pirosat. Nem könnyeztem meg, de azért közel álltam hozzá, amikor a gyönyörű kis piros ikon eltűnt az irodaház sarkánál a szervizúton, Győr felé. (Azóta is köszöni, jól van, az új gazdi is boldog vele.) 215 ezer forint ütötte a markom érte, ennyi volt tehát a BMW pótlására.
Felütöttem a netes használtautó-keresőket, és lelkes aranybányászatba fogtam. Max. 250 ezer forint (a difit majd lealkudom), max. 2 liter, minimum 60 lóerő, magyar forgalmi. Ja, és centrálzár, hogy a keresők kipottyintsák a Skodákat, Ladákat, mert keleti blokkos autót semmiképp nem szerettem volna. KERESS.
13 év alatt két rettenetes és egy középszar használt autó megvásárlásával (azóta azért vettem már három jó autót és három jó motort is), valamint három kótyavetyélésbe torkollott idegborzoló autóeladással a hátam mögött már nagyjából kialakult bennem, hogyan érdemes nekem autót adni és venni. Íme, a receptek: autót eladni ráérősen, szakfórumokon meghirdetve jó, akkor el lehet kerülni az érdeklődő, kőbunkó neppereket és a közveszélyes bolond vevőjelölteket. Venni pedig – nekem- csak neten kinézve, alapos előválogatás után, nem kereskedésben, hanem igazi hús-vér tulajdonostól szabad venni, olyantól, akit megkedvelek már a kocsi nézegetése közben, és el tudom neki hinni, amiket mond.
Egy hét körömrágás és rostálgatás, minden kicsit is gyanús jószág kidobása után egy szerda reggelen úgy döntöttem, kilépek a virtuális térből a valóságba. Két józan, logikus hirdetés és két kevésbé józan, de izgalmas autó maradt a találati lista több száz autójából.
Elsőként egy 1,6-os, ’92-es Toyota Corollát néztem meg: viszonylag modern autó, injektoros, és nyilván megbízható, hiszen Toyota. Telefonon meggyőzőnek tűnt a tulaj: semmi baja, tökéletes, pöcc-röff, satöbbi.
A Corolla egy négykerekű szerencsétlenség volt, szanaszét gittelve, agyonhasználva, furcsa motorhangokkal, még furcsább hangokkal a kerekek felől. És büdös volt benne, a tulaj pedig a rövid próbaúton végig telefonon próbált meg másik autókat eladni más embereknek. Ezek mellett mit sem számított, hogy ment, mint a golyó. Megálltunk, kiszálltam, elköszöntünk.
1,6-ostól az öthengeresig
A leggyengébb második generációs kocka Passat 54 lóerős, 1,6-os dízel volt. 70 lóerős volt a turbódízel, 75LE-s az 1,6 literes, 115LE-s a kétliteres, öthengeres benzines. A csúcsmodell 136 lóerős 2,2 literes öthengeres összkerék-hajtású változat volt.
90 km-re volt, de megérte
Délután már úton is voltam szakértő barátommal (kocsit venni sose egyedül menjünk, mindig vigyünk valakit, aki ha nem is ért hozzá, de legalább érzelmileg független tud maradni végig a próbán és az alku közben!) Pásztó felé, ahol egy egyszerű, idősödő férfihang által „meglepően jó állapotú”-nak mondott B2-es (vagy B32-es) gyári kódú, 1988-as, utolsó gyártási éves kocka Passat kombi várt szemlére. Körbejártuk, kipróbáltuk. A bácsi vezetett, erőteljes kihúzatásokkal demonstrálta, milyen erős a gép. Aztán megálltunk, megint körbejártuk, összenéztünk cimborámmal, és tudtam: ezzel megyek haza.
Műszaki adatok (VW Passat Variant 1.8 CL) | |
---|---|
Méretek, tömeg | |
H/SZ/M (mm) | 4545/1695/1385 |
Saját tömeg: (kg) | 1005 |
Csomagtér (l) | 500-1525 |
Tanktérfogat (l) | 60 |
Motoradatok | |
Lökettérfogat | 1781 |
Hengerek/szelepek | 4/8 |
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) | 66(90)5200 |
Max. nyomaték (Nm/ford.) | 145(3300) |
Menetteljesítmények | |
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) | 11,5 |
Végsebesség (km/h) | 173 |
Átlagfogyasztás (l/100 km) | 7,6 |
Használt kocka-Passatok a Vezess Autókeresőben
Sikerült megalkudnunk, 210 lett a vége. Megírtuk az adásvételit (figyelem: idén júliustól új formátumú, négypéldányos papír kell, ami a Vezessen le is tölthető itt fent a jobb sarokban), a kolléga elvitte a kocsit, amivel jöttünk, én pedig nekivágtam első utamnak az új, hahaha, autómmal.
A magyar állam a legnagyobb rabló a világon
Eladtam egy öreg kocsit 215 ezer forintért, vettem egy másikat 210 ezer forintért. Mindezért a következő sarcokat kellett kifizetnem: eredetvizsga (18 500 Ft), forgalmi engedély (6 000 Ft), törzskönyv (6 000 Ft), és a legjobb a VAGYONSZERZÉSI illeték, ami az én esetemben az árakat nézve inkább vagyonvesztési illeték: 32 058 forint.
Összesen 62 558 forintomba, a vételár egyharmadába került, hogy a ’80-as évekbéli, rozsdásodó, 1,8-as benzines német autóm helyett egy ’80-as évekbéli, rozsdásodó, 1,8-as benzines német autó áll a garázsban.
Hollandiában – állítólag, netes fórumokon lelt információk szerint – 8,5 euró, Ausztriában 57 euró, Németországban 19 euró, Írországban ingyenes az átírás. De sebaj, mi is teljes jogú EU-tagok vagyunk, és nagyon gazdagok. Ugye.
Élmény nélkül is lehet jó vezetni
Hangulata, az van. A mai kocsik után a vékony tetőoszlopoknak és az alacsony övvonalnak hála hihetetlenül jól átlátható, testes, de nagyon mozgékony kombi, andalító tompa motorzúgással, szerény, de informatív és nyugtató zöld műszerfal-világítással. A 90 lovas, karburátoros négyhengeres frissen, harapósan reagál a gázra, az ötfokozatú váltó rövid utakon, könnyedén jár, sok vadiúj sebváltó elbújhatna mellette.
A beltér hatalmas, a térérzetet fokozzák a vékony ajtók és ülések. A csomagtartó térfogata ablakvonalig pakolva is 500 liter, lehajtott hátsó üléstámlával majdnem két méter hosszan pakolhatok bele. A biztonságmániás kollégák persze rögtön szóvá tették, milyen felelőtlenség hátsó fejtámla, légzsák és masszív tömeg nélküli autót venni, de hát én mindig is fatalista voltam nagy önbizalommal, és tudom: én nem hibázok, viszont ha meg vagyon írva a vég, a légzsák se véd meg tőle.
Parádés minimálvideó egy romániai gépről, helytelen záróvonalas előzésekkel, „Robogós suttyó megvette élete első autóját” témában:
A fék nagyon kopott, a futómű is nyúlós egy kicsit, de a kocsi így ahogy van átgurulhatna a műszakin. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne költenék rá. Már kapott téligumikat 14-es felnin és a vizsgáztatás előtt a fékeket is rendbehozatom, meg kijavítok és kijavíttatok pár bosszantó apróságot. Mindez nyomon követhető a vezess.hu csodás szolgáltatásának hála a Passat online Szervizkönyvében.
A 60 literes tank az első két mérés szerint jó 800 kilométerre elég – 7,6 literre jött ki az átlagfogyasztás vegyes üzemben. Ennyit szoktak enni alattam az új 1,6-os benzines kocsik is, szóval nem vagyok elégedetlen cseppet sem. És – ha a futásteljesítmény indokolja – ott a gázosítás lehetősége is; 160 ezerért igazi válságautó lehet a Passatból.
Hibalista – 210 ezerért egy JÓ autó ennyire tud jó lenni
Mielőtt mindenki meghirdetné kétéves, még garanciás Suzuki Swiftjét „minek nekem kétmillás autó, ha két kilóért is van ugyanolyan jó!” felkiáltással, azért még olvassa végig az alábbi listát, hiszen csodák nincsenek és az idő sem múlik nyom nélkül.
– az ajtók alja nagyon csúnyán rohad
– a szélvédők keretén is van pár mély rohadás
– a napfénytető nem működik, valami eltört benne
– a vezetőülés borzalmasan ki van ülve, 30 km kell a hátfájáshoz benne (és a kárpit is szakadt kicsit)
– a kormány tengelyirányban fél mm-t lötyög, ami idegesítő
– a hátsó fékek nagyon surrognak, minimum a betétek cserések, de tán a dobok is
– az első tárcsáknak Fekete Laciéhoz mérhető válluk van
– a szélvédő tele van mikrokarcokkal, esőben, ellenfényben gyakorlatilag nem lehet kilátni rajta
– csomagtérajtó gázteleszkópjai gyengék, 15 fok alatt nem tartják meg a fedelet
– hidegindítás után valami (szelep) pár percig kelepel a motorban
– az alapjárat nagyon magas, lassan enged vissza az automata szivató
– a hűtőfolyadék szintjelző-jeladója rossz, összevissza pislog a lámpa a műszerfalon
– a kocsit 10 éves, krumpli alakú Debica gumikkal adták ide
– a hátsó ablaktörlő, mosó nem működik
– a ködlámpás fényszórót valamikor vak-ködlámpásra cserélték, most csak kapcsolóm van, lámpám nincs
Alkatrészárak – ’88-as Passat 1.8, ’92-es Corolla 1.6i, ’92-es Tempra SW 1.6i (Ft) | ||||
---|---|---|---|---|
Hátsó kerékcsapágy | 1410 | 13988 | 8390 |
|
Vízhűtő | 8000 | 18142 | 23095 | |
Fényszóró | 49190 (Hella) | 5841 (Klokkerholm) | 30045 (Bosch) | |
Kuplungszett | 26817 | 17695 | 23343 | |
Féktárcsa | 3120 | 5858 | 3912 | |
Küszöb (jobb) | 4987 | 6833 | 12066 | |
Vezérműszíj | 1395 | 1598 | 1808 |
Igazi zöldséges-Wagen
Az eltelt két hét alatt bebizonyosodott: jó vétel volt a Passat. Rejtett, titkolt, elfedett hiba nem bukkant elő, vagy a karbantartás volt jó az elmúlt években, vagy a technika ilyen precíz, de a kocsi jobb, mint sok 6-8 éves használtautó, amit manapság próbáltam. És nem féltem, egy cseppet sem.
Már a kutya is pléd nélkül ugrik be hátra, ha megyünk, és ha otthagyom valahol, nincs szorongó visszanézés, mint a BMW-nél volt néha, hogy ott lesz-e majd, amikor visszajövök. Nincs bennem szerelem iránta, de kedvelem, számítok rá, és jól is van így. Decemberben lejár a vizsgája, és vonóhorgot is kap, mert kertbejárásra is befogjuk – akkor aztán igazi igásló lesz majd belőle, a zöldséges kombik minden jó tulajdonságával, kétszáztízezerért.
Csak ne akarná mindenki leszorítani
Vezetés közben is vége az örömködésnek. Nincs extra kör esőben a vizes körforgalomban, mint a hátsókerék-hajtás csodájával megáldott BMW-ben volt, nincs csakazértis-160 néha az autópálya rövid nem fizetős szakaszain (matrica nincs rajta, nem érdemes megvenni rá), csak 100-120-as andalgás és bágyadt nyugalom.
Az én öreg, piszkosfehér, kockaforma autóm ugyanis a mai forgalomban nem partnernek, hanem valószínűleg akadálynak látszik. Hiába veszem fel kényelmesen a közlekedés tempóját (sőt), hiába megyek éppúgy 100-110 körül az országúton, 60-nal a városban, mint a Rend mindenkor szabálytisztelő szolgáit kivéve mindenki más (ilyenkor persze nem én vezetek, hanem közeli hozzátartozóm), a Passatot MUSZÁJ megelőznie mindenkinek.
Meglett Xsara Picassós családanyák, tisztességben megőszült Octavia Tour-os nyugdíjasok, adósságcsapdában vergődő Suzuki Swiftes munkásemberek, Audi A6-ban feszítő maffiózók és politikusok mind megőrülnek, foltvakságot kapnak, és a padlógázzal együtt üvöltve próbálják kikerülni a Passatot, ha jönnek szembe, ha nem, ha van hozzá szuflájuk, ha nem. Bennem meg eddig mindig volt annyi emberség, hogy dühösen, de segítsek nekik.
Aztán, ha sikerül a manőver, előttem már megnyugszanak, lelassítanak, és én ehetem a kefét, amíg lehetőségem támad visszaelőzni. Méghogy unalmas autó ez a vén kocka, jöjjön csak el velem egy félórás autózásra bárki, majd meglátja, mekkora kaland vele az élet a sok izgága új autó között!