Hogyan szívatja a BKV az autósokat?

Közlekedés szempontjából szerencsés helyen lakom, ha valamilyen külföldi út miatt a reptérre kell kiutaznom, szinte percre pontosan ugyanannyi időt vesz igénybe kimetrózni/buszozni, mint kikocsikázni, gazdaságos parkolóhelyet keresni – az elmebeteg módon árazott reptéri parkolási díjakat nem vagyok hajlandó kifizetni – és úgy kijutni Ferihegyre. Mivel nincs BKV fóbiám, és nem is érzem rangon aluli dolognak a tömeggel együtt közlekedni, így a legtöbbször metrózom, buszozom, ha a reptéren van dolgom. Gyors és még kényelmesnek is mondható, hiszen a hajnali zötykölődést félálomban is megoldom, ellentétben a vezetéssel.

Bérletem természetesen nincs – hét közben vagy tesztautóval, vagy biciklivel közlekedem, nagy ritkán, ha elviselhetetlenül mocskos az idő, vagy mázsányi fotómotyóval kellene bejutnom az esztergapad mellé, akkor pedig a családi Mazdát kötöm el. Tehát nagyon nem éri meg a bérlet, ezért nem is veszek.

Számomra a gyűjtőjegy az üdvözítő megoldás, 2800 forintba kerül, és a tízes csomaggal több reptéri utam is megoldott. (Hazafelé néha találok fuvart a metróig.) Legutóbb is ezt a megoldást választottam, kifelé nem is volt baj, de hazafelé akadtak nehézségek. Lyukasztottam a reptéri buszon is, majd a Kökin, a metróbejáratnál, közvetlenül az ellenőrök orra előtt. Leszállásnál a hangosbemondó beleharsogta a levegőbe a „jegyeketbérleteket-kéremkészítsékelőa-kijáratnálellenőrökdolgoznak” mantrát, de sok emberrel ellentétben nekem nem ugrott meg a pulzusom, hiszen a kezemben volt az érvényesített jegy. 

Igaz, a kijáratnál ellenőrzést végző létforma szerint azt már korábban én érvényesítettem valamelyik felszíni járaton. Értetlenül nézek rá, hogy nem, dehogy. Mire ő: de! Egy darabig még folytattuk ezt az emelkedett párbeszédet, majd valami láthatatlan pacára mutogatva közölte, hogy nézzem csak, ott a régi pecsét. Továbbra sem láttam miről beszél, hiszen amikor a Kökinél bedugtam az automatába, akkor a jegy ép volt, se lyuk, se kiharapás nem csúfította. Aztán jött a fölényes válasz, hogy tudnom kéne, hogy a felszíni járatok már jó ideje nem vágnak, nem lyukasztanak. De a jelek szerint nem is pecsételnek, próbáltam meggyőzni – az időközben odatrombitált főnökét is – az igazamról, sikertelenül.

A Mikroszkóp színpad porondjára illő jelenet legszebb pillanata volt, amikor a szakaszvezető azt a megoldást javasolta – miután nem tudott rám sózni egy havibérletet – hogy másnap ballagjak be egy családtagom bérletével az Akácfa utcába és akkor csak keveset kell fizetni. Nem is nagyon értettem a dolgot, de nem túl szalonképes stílusban jeleztem, hogy én bizony egy rohadt garast sem fogok befizetni büntetésként, mert ez így nem ér. Én bizony bedugtam a jegyet a narancsszínű dobozba, az kerregett, muzsikált, így ennél többet nem tudok értük tenni. Tegyenek tintát abba a rémségbe, és hagyjanak ezzel a láthatatlan pecsétes hülyeséggel békén. Az adataimat persze felírták, csekket elraktam.

Másnap szépen elkezdtem kutakodni, hogy hová is kell panaszt küldeni. Nem kellett sokáig keresni, a bkv.hu-n hamar meglett, hogy hol is kell reklamálni. Van remek E-ügyfélszolgálatuk. Regisztráció után már küldtem a levelet, amire korrekt módon azonnal jött visszaigazolás is, hogy megkapták és 30 napon belül válaszolnak. Közben átutaltam a BKV számlájára egy jegy árát – 320 forintot – mert így éreztem korrektnek.

Vártam néhány hetet. Aztán nemrég felhívott egy barátságos hangú hölgy, hogy megvizsgálták a panaszomat, látják a jegyet is ? amelyet az ellenőr bűnjelként elkobzott – és szerintük sem volt korrekt az eljárás, így ők ezzel nem kívánnak tovább foglalkozni, és persze nekem sem kell fizetni semmit. Az élet apró örömei azok, amikor kiderül, hogy nem büntetnek meg ártatlanul. Így a gutaütés-közeli állapotot leszámítva – amikor az ellenőrrel próbáltam zöld ágra vergődni – csak az utalással, levélírással, regisztrációs vacakolással eltöltött időt vesztettem el. De vannak tanulságok:

Egyes számú, fő tanulság:

Ne remegjen be a lábunk, ha biztosak vagyunk az igazunkban, és ne fizessünk egy huncut petákot se, pláne úgy, hogy közben csalóvá válunk. Az ellenőrök valószínűleg sikerdíjat kapnak egy-egy áldozatért, így ne is próbáljuk őket meggyőzni, nem fog menni. Megpróbálnak majd ránk melegíteni egy havi bérletet, hogy azt bemutatva csak szerényebb büntetést kell fizetni, de ha nincs szükségünk rá, ne vegyünk bérletet. Szerencsére a BKV-nál azért dolgoznak értelmes emberek is, és mint a mellékelt ábra mutatja, előbb utóbb eljut hozzá az ügyünk.

Kettes számú tanulság:

Minden lyukasztás után nézzük meg, hogy a nyüves gép leharapta-e/összepecsételte-e a jegyünket rendesen. Felszíni járaton szerencsére nem kerülhetünk hasonlóan méltatlan helyzetbe, mert olyankor karon tudjuk fogni az ellenőrt, és oda tudjuk vezetni a betegeskedő jegykezelőhöz, hogy nézze meg, ez bizony nem pecsétel, nem zenél, csak fekszik a hátán, mint a Kék Norvég.

Legközelebbi, hétvégi méltatlankodónkban pedig az újpesti önkormányzattal, illetve egészen pontosan a közterületesek sajátos felszínborítás-értelmezésével szállunk szembe. Gaz, autós parkrongálóvá fogunk lealjasodni.