Ahogy a moziban sem érdemes felállni, mielőtt lefut a végefőcím, mert lemaradhatunk néhány gegről, úgy az autókiállításokon is hasznos lehet az utolsó percig ott lebzselni a standok körül.
Ha francia autóvadászok nem ilyen elhivatottak, talán soha nem látjuk, milyen kínszenvedéssel ér véget a Veneno pompázatos fellépése a svájci vásárvárosban. A csodálatos autónak nem okoz gondot háromszázról tovább gyorsítani, beleizzad viszont az alapgázas manőverezésbe.
A szűk folyosón, kartonlapok és villás targoncák között a küszöbre kiülve, testemet fájdalmas pózba csavarva araszolni hátrafelé, azon gondolkodva, hogy a felnyitott ajtó vajon mennyire lóg ki, hogy a far túlsó sarka mit sodor el éppen, hogy hányan veszik fel az amúgy dicső tizenkét hengeres motor épp csak alapjárat fölötti, torokbeteg vernyákolását, és töltik fel az egész bénázást vihogva a Youtube-ra, és egyáltalán, hogy tényleg ezért fizettem-e 900 millió forintnak megfelelő összeget… hát azt hiszem, erről inkább lemondok. Úgyis vacak a szőlő.
Abban azért bízom, hogy a végén a ványadt dudahang nem a Lamborghiniből szakadt fel – mert ennyire azért még én sem vagyok cinikus.
