Kötött pályán suhanó színes versenyautók, körpályás kisvasút, legóból épített kisváros. Ha nem is mind egyszerre, de tuti, hogy a három közül valamelyik minden gyerek (főleg a fiúk) játéktárában megtalálható volt. A kreatívabbak kombinálták is ezeket, és megbabonázva figyelték, ahogy a vasúti szerelvény átmegy a legóból épített felüljáró alatt, amin a matchboxok közlekedtek.
Aztán szép lassan felnőttünk, a gyerekszoba legó-felüljárója aszfalttá változott, a matchboxok pedig valódi kocsikká, gyerekkori víziónk életnagyságban tárult elénk annak napos és árnyoldalával együtt.
De senki nem felejti el gyermeki énjét, és van, aki az évek során megszerzett tapasztalatot, tananyagot arra fordítja, hogy játszószobát építsen. Pontosan ezt tette az amerikai Chris Burden is, aki egy egész metropoliszt szerelt össze magának.
A gigantikus játékszert inkább művészi alkotásnak nevezi a 68 éves férfi, és a mindennapok mókuskerekét szeretné szimbolizálni a kisvárossal, amelyben 1200 kisautó és 13 vonatszerelvény közlekedik, véletlenszerű algoritmus alapján, így nem ritka az sem, hogy durva dugók alakulnak ki az „utcákon”.
A pálya egyes pontjain mérőműszerek vannak felszerelve, amik jól meg is mérték, hogy óránként 100 ezer autó halad át ezeken a helyeken. De meg is nézhetitek, hogyan él és „lélegzik” a szerkezet.
Az alkotás 2011-ben egy Los Angeles-i múzeumban is kiállították. Chris Burden általában nagyon komoly rizikót vállal alkotásaival, extrém „fenegyereknek” számít mind a mai napig. 1971-től a nyolcvanas évekig körülbelül 60 munkát készített, melyek témái a legtöbb esetben az erőszak és fizikai provokáció voltak.
Ebben az acélvárosban sok erőszak nincs, de szerintem így is zseniális. Ki ne szeretne egy ilyet a nappaliba?
