Ritka az olyan ember, aki ne költötte volna már el fejben a lottóötöst egy baráti beszélgetés alkalmával, vagy az elalvás előtti pillanatokban. A kívánságlista végtelen, hiszen ha milliárdos a nyeremény, bátran álmodhatunk nagyot. Mi autóbuzik általában szupersportautók hadát varázsoljuk egy tengerparti ház garázsába, lehetőleg minél közelebb valamelyik versenypályához.
De akadnak, akik ennél sokkal szerényebb dolgokkal beérik, még akkor is, mikor tényleg beakad egy 90 millió dolláros nyeremény. Igen, az nagyon sok pénz, átszámítva 22 milliárd forint.
A Seattleben (USA) élő Lisa Quam a férjével indult a hálaadás napi bevásárlásra és úgy gondolta, hogy vásárol két lottószelvényt, elmondása szerint életében először. Hazaérve a hűtőszekrényre pattintották a szelvényeket, majd néhány nappal később ellenőrizték, hogy az ő számaikat húzták-e ki. És igen, a nyeremény pedig nem kevesebb, mint 90 millió dollár.
„Másnap reggel küldtem egy levelet a munkatársaknak, melyben megírtam nekik, hogy megtiszteltetés volt együtt dolgozni velük, illetve azt, hogy nézzék a mai híreket és kiderül miért írtam ezt.” – mondta Lisa Quam, aki már évek óta a Boeing repülőgépgyárában dolgozott.
A nyertes házaspár elárulta, hogy mi lesz az első dolguk, ha megkapják az álomnyereményt: vásárolnak egy új Subaru Forestert és visszafizetik a hiteleket. Ha ezek megvannak, akkor elutaznak valahová nyaralni és felújítják a családi házat.
A kétliteres Subaru Forester XT-t jelenleg 41 336 dollárért lehet megvásárolni az Egyesült Államokban, és ebben benne van az összes elképzelhető extra, amit be lehetett pipálni a listán. Forintosítva ez 10,2 millió forint, ami ha a 22 milliárdos nyereményt nézzük, elég szerény választás.
Volt alkalmunk kipróbálni a Forestert, és semmiképp nem rossz választás, bár ha ennyi pénz szakadna az ölünkbe, mi lehet szétnéznénk egy komoly aukción, ahol valami stílusos vasra adnánk le a győztes licitet. Mondjuk egy Ferrari 250 GTO-ra, ami már több ízben volt a világ legdrágább autója, nemrég például 9 milliárd forintnyi összegért cserélt gazdát az egyik példány. Na és? 22 milliárdból futna rá.