Igen, télen hó van. Na és?

Amióta leesett a hó, mást se hallok, mint hogy a szemét hóekék miért nem tolják el a havat, a szemét parkolóőrök miért nem lapátolják ki a parkolót, a szemét háztulajdonosok miért sózzák a járdát, a szemét háztulajdonosok miért nem sózzák a járdát, a szemét útkezelő miért rohasztja el sóval a kocsimat, a szemét útkezelő miért nem sózza a jeget. Hát most már elegem van.

---

Igen, télen szokott esni a hó. Igen, ha leesik, nehéz közlekedni. Igen, ha a havat a kocsi mögé tolja a hóeke, lapátolni kell kiállás előtt. Ez valami új dolog lenne? Akkor meg miért rinyálunk emiatt folyamatosan már hetek óta?

Az emberiség tunyult el ennyire, vagy csak a szokásos magyar panaszkodás ez már megint? Haitin egy kicsit megmozdul a föld, hopp, háromszázezer ember nem kel fel többet. Na, az probléma. De a hó? Főleg most, napokkal a komoly havazás után?

Miért olyan nagy tragédia, ha tíz perccel tovább tart reggel az út, hogy egy másik tíz perccel tovább kell parkolóhelyet keresni, ha az ember túl lusta, kényelmes, sznob ahhoz, hogy buszra, villamosra, vonatra üljön? Ami esetleg szintén késik tíz percet? Igen, ha leesik a hó, ez van. Az euró bevezetése kicsit többet késik, mint az olvadás (ami legalább biztosan eljön), mégis ez a kis kényelmetlenség most a legnagyobb bajunk?

Nincs az a parkolási társaság, útkezelő, házmester, békávé, MÁV, aki az Úristen/természet szeszélye ellen olyan hatékonyan tudna tenni, hogy ne legyen egy kis kellemetlenségünk pár napig télen. Standard háborgó duma: nem igaz, hogy nem tudnak felkészülni a télre, a hóra. Mégis, mennyire kéne felkészülni?

Az éves költségvetésből, gázolajkeretből, bérből melyik szervezetnek, cégnek hány forintot kéne elkölteni azért, hogy a tervezhetetlen mennyiségű, ki tudja, meddig hulló hóban se lassuljon le egy kicsit az élet? Kétszer annyit, mint most? Háromszor? És minek a rovására? Legyen drágább a jegy? Több a közös költség?

És tényleg jobban járnánk, ha mindig azonnal eltűnne a hó? Kell az nekünk, hogy még ezen a pár havas napon is rohanhassunk, stresszelhessünk, pöröghessünk egyre közelebb a szív- és érrendszeri katasztrófa felé? Lehetne örömet is találni abban, hogy most egy kicsit minden más.

Én például kifejezetten élvezem, hogy befelé jövet izgalmasan csúszkál a kocsi, hogy gyönyörű a táj, hogy Budapest végre nem teljesen szürke, hanem helyenként van benne egy kis ragyogó fehér is. Jólesik a reggeli hólapátolás után a kávé, remek móka volt hóembert építeni a gyerekekkel. (Két répával, persze, fiú lett.)

Nem biztos, hogy olyan jó, hogy a tél már többé oly sokunknak nem a pihenés, a tavaszi munkákra készülés ideje. Aki teheti, legalább a mély hóban próbálja kissé kevésbé elszántan pörgetni a mókuskereket.

Élvezze, hogy végre valami kicsit más, mint máskor, hogy a fehér udvarok még a klimatizált, nyithatatlan ablakkal elszigetelt városi irodaházakba is betükröznek valamit az egyre inkább elhagyott, kizsigerelt, leszart természetből.

Ki tudja, talán úgysincs már túl sok időnk hátra a Szép Új Világ eljöveteléig. Ahol talán legkisebb gondunk lesz majd, hogy odakint, a vasbeton inkubátor falai mögött eseteg még mindig kavarog a hó.